Az alábbi történetet a DumaPest Facebook oldalon találtuk. Egyrészt úgy gondoljuk, nagyon tanulságos, másrészt, kíváncsiak lennénk a véleményedre:
"Csak engem dühít fel?
Történetem végtelen egyszerű, vasárnap 3/4 3-kor lebaktatok szépen a szemben lévő üzletbe, nem nevezném meg, a történet szempontjából nem is lényeges
/Az üzlet 3\-ig van nyitva\./
Na, jó vendéglátósként már ez szemet szúrt, lehetne egy kicsit diszkrétebben is jelezni, hogy ugyan paraszt menj má mee tököm kivan veletek, mennék má haza nézni a valóvilág összefoglalót, na de nem vesszük fel, mindenkinek van rossz napja, gondoltam.
Ám ezt követően kedves kisasszonyunk és egy még kedvesebb már éppen takarító kisasszony között lezajlott egy igen rövid, ám annál inkább lényegre törő párbeszéd:
-Te Szandra, tudod mit nem értek?
-Mit? Hogy miért most vásárolnak be?
-Azt b+
Na itt már nem bírtam elsiklani az abszolút bunkóság és a bennem keletkező "ugyanmenjmárajóédesanyádba" érzés felett és én is becsatlakoztam a verbális kommunikáció eme csatornájába:
-Már ne is haragudjon, hogy én, mint vásárló le merek jönni vásárolni, de egyelőre az én pénzemből kapják a fizetésüket, arról nem is beszélve, hogy havi 300 órát dolgozok, és igen, most van csak időm vásárolni, de köszönöm a lehetőséget, többet nem élnék vele.
A szemek akkorára tágultak, hogy egy 90-es évek beli MDMA disco partyn megirigyelték volna, és a két hölgy kiszállt a kommunikációs csatornából.
Na, most a kérdés a következő: csak az én agyam durranna el ilyen helyzetben? Jogos volt a kiakadásom? Köszi a válaszokat!"
