Egy elhunyt kisfiú megható levele édesanyjához: „Mindig is a mamám maradsz, és szeretni foglak örökké!”

Hirdetés
Egy elhunyt kisfiú megható levele édesanyjához: „Mindig is a mamám maradsz, és szeretni foglak örökké!”
Hirdetés

Az asszony egyből felugrott a kórházi váróterem székéből, mikor megpillantotta a műtőből kilépő sebészt.

– Hogy van a kisfiam? Rendbe jön? Megnézhetem?

– Nagyon, nagyon sajnálom. Megtettünk mindent, amit tudtunk, de a kisfia nem élte túl az operációt – közölte könnyes szemekkel az orvos.

Abban a pillanatban a nő sírva fakadt. Reszkető hangon a következőt kérdezte:

– Miért halnak meg kisgyerekek rákban? A Jóisten nem törődik velük, nem törődik akkor a kisfiammal, mikor szüksége lenne a segítségére?

– Asszonyom, szeretne elbúcsúzni a fiától? Az egyik nővér beviszi önt a műtőbe – mondta halkan az orvos.

/A nő levágott egy tincset gyereke hajából, és a zsebébe tette\./

Hirdetés
Majd odafordult az asszisztenshez:

Hirdetés

– Az ő ötlete volt, hogy ha meghal, vegyék ki a szerveit, és ajánlják fel más beteg gyerekeknek.

Hirdetés
Ezzel az elején nem értettem egyet, de azt mondta: „Anya, ha meghalok, már semmi hasznosat nem fogok tudni tenni, de ha a szerveim segíthetnek másokon, lehet, hogy egy másik beteg kisfiú esélyt kap, hogy édesanyjával több időt tölthessen még ezen a földön.” Mindig is aranyszíve volt, felnőttként gondolkozott, és mindent megtett azért, hogy másokon segíthessen – mondta az édesanya.

A nő végleg elhagyta a kórházat, amely az utóbbi hat hónapban az otthona volt, tulajdonképpen itt lakott, amíg a fiát kezelték.

Hirdetés
Hazaérve, a kisfiú szobájában rendezni kezdett, elpakolt mindent, megigazította az ágyat.

Az éjszaka közepén hirtelen a nő felriadt álmából. Az éjjeli szekrényen egy levelet talált. A papíron ez állt:

Drága édesanyám!

Tudom, hogy nagyon hiányzom, de ne gondold azt, hogy megfeledkezem rólad, hogy többé nem mondhatod azt nekem, hogy szeretsz, mert nem vagyok a közeledben. Én mindig is szeretni foglak, napról napra jobban.

Hirdetés
Egyszer majd újból találkozni fogunk. Addig is, ha örökbe szeretnétek fogadni egy kisfiút, tegyétek meg, én nem fogok haragudni érte. Megkaphatja a játékaimat, a szobámat, az ágyamat. Ne légy szomorú, ha rám gondolsz. Itt minden csodálatos. Képzeld, a nagymama és a nagypapa tárt karokkal fogadott engem, angyalok röpködnek mindenhol, fantasztikusan nagy a béke itt.

És ezt hallgasd! Jézus nem úgy néz ki, mint a rajzokon, a festményeken.

Hirdetés
Mikor megláttam, egyből tudtam, hogy ő az. Elvitt, és bemutatott Istennek is. Ott voltam a lábai előtt, beszéltem vele, megígérte, hogy sok szép ajándékot kapok karácsonyra. Ekkor azt mondtam, hogy had írhassak neked egy búcsúlevelet, annak ellenére, hogy tudtam, ezt már nem szabad. Ekkor Isten egy tollat és egy ívlapot nyújtott át, és hagyta, hogy megírjam a levelet.
Hirdetés

Azt hiszem Gábriel arkangyal fogja elvinni a levelet. Isten azt is mondta, hogy írjam meg neked, mikor azt kérdezted az orvostól, hogy hol volt ő, mikor szükségünk lett volna a segítségére. Ő akkor már itt volt velem, ugyanúgy, mikor az ő fiát feszítették keresztre.

Ezt a levelet, amit neked írtam, más nem láthatja csak te. Ha valaki rápillant, egy üres ívlapot lát majd. Most vissza kell adnom a tollat Istennek. Minden tökéletes, nem érezek fájdalmat, a rák teljesen eltűnt. Boldog vagyok, mert nem fáj semmim. A Jóisten nem tudta tovább nézni, amint szenvedek a műtőasztalon. Ezért angyalt küldött értem, aki elhozott ide. Elhiszed?

Aláírva: Az Atya, Jézus és Én, a fiad! - via

Forrás: thepathoftruth.com

2015. augusztus 07. (péntek), 06:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés