Egy elhunyt kisfiú megható levele édesanyjához: „Mindig is a mamám maradsz, és szeretni foglak örökké!”

Az asszony egyből felugrott a kórházi váróterem székéből, mikor megpillantotta a műtőből kilépő sebészt.

– Hogy van a kisfiam? Rendbe jön? Megnézhetem?

– Nagyon, nagyon sajnálom. Megtettünk mindent, amit tudtunk, de a kisfia nem élte túl az operációt – közölte könnyes szemekkel az orvos.

Abban a pillanatban a nő sírva fakadt. Reszkető hangon a következőt kérdezte:

– Miért halnak meg kisgyerekek rákban? A Jóisten nem törődik velük, nem törődik akkor a kisfiammal, mikor szüksége lenne a segítségére?

– Asszonyom, szeretne elbúcsúzni a fiától? Az egyik nővér beviszi önt a műtőbe – mondta halkan az orvos.

/A nő levágott egy tincset gyereke hajából, és a zsebébe tette\./

Majd odafordult az asszisztenshez:

– Az ő ötlete volt, hogy ha meghal, vegyék ki a szerveit, és ajánlják fel más beteg gyerekeknek.

Ezzel az elején nem értettem egyet, de azt mondta: „Anya, ha meghalok, már semmi hasznosat nem fogok tudni tenni, de ha a szerveim segíthetnek másokon, lehet, hogy egy másik beteg kisfiú esélyt kap, hogy édesanyjával több időt tölthessen még ezen a földön.” Mindig is aranyszíve volt, felnőttként gondolkozott, és mindent megtett azért, hogy másokon segíthessen – mondta az édesanya.

A nő végleg elhagyta a kórházat, amely az utóbbi hat hónapban az otthona volt, tulajdonképpen itt lakott, amíg a fiát kezelték.

Hazaérve, a kisfiú szobájában rendezni kezdett, elpakolt mindent, megigazította az ágyat.

Az éjszaka közepén hirtelen a nő felriadt álmából. Az éjjeli szekrényen egy levelet talált. A papíron ez állt:

Drága édesanyám!

Tudom, hogy nagyon hiányzom, de ne gondold azt, hogy megfeledkezem rólad, hogy többé nem mondhatod azt nekem, hogy szeretsz, mert nem vagyok a közeledben. Én mindig is szeretni foglak, napról napra jobban.

Egyszer majd újból találkozni fogunk. Addig is, ha örökbe szeretnétek fogadni egy kisfiút, tegyétek meg, én nem fogok haragudni érte. Megkaphatja a játékaimat, a szobámat, az ágyamat. Ne légy szomorú, ha rám gondolsz. Itt minden csodálatos. Képzeld, a nagymama és a nagypapa tárt karokkal fogadott engem, angyalok röpködnek mindenhol, fantasztikusan nagy a béke itt.

És ezt hallgasd! Jézus nem úgy néz ki, mint a rajzokon, a festményeken.

Mikor megláttam, egyből tudtam, hogy ő az. Elvitt, és bemutatott Istennek is. Ott voltam a lábai előtt, beszéltem vele, megígérte, hogy sok szép ajándékot kapok karácsonyra. Ekkor azt mondtam, hogy had írhassak neked egy búcsúlevelet, annak ellenére, hogy tudtam, ezt már nem szabad. Ekkor Isten egy tollat és egy ívlapot nyújtott át, és hagyta, hogy megírjam a levelet.

Hirdetés

Azt hiszem Gábriel arkangyal fogja elvinni a levelet. Isten azt is mondta, hogy írjam meg neked, mikor azt kérdezted az orvostól, hogy hol volt ő, mikor szükségünk lett volna a segítségére. Ő akkor már itt volt velem, ugyanúgy, mikor az ő fiát feszítették keresztre.

Ezt a levelet, amit neked írtam, más nem láthatja csak te. Ha valaki rápillant, egy üres ívlapot lát majd. Most vissza kell adnom a tollat Istennek. Minden tökéletes, nem érezek fájdalmat, a rák teljesen eltűnt. Boldog vagyok, mert nem fáj semmim. A Jóisten nem tudta tovább nézni, amint szenvedek a műtőasztalon. Ezért angyalt küldött értem, aki elhozott ide. Elhiszed?

Aláírva: Az Atya, Jézus és Én, a fiad! - via

Forrás: thepathoftruth.com

2015. augusztus 07. (péntek), 06:26