EGY NÖVÉNY MELYRŐL KIDERÜLT, HOGY ELPUSZTÍTJA A RÁKOS SEJTEKET AKÁR 16 ÓRA ALATT

Hirdetés
EGY NÖVÉNY MELYRŐL KIDERÜLT, HOGY ELPUSZTÍTJA A RÁKOS SEJTEKET AKÁR 16 ÓRA ALATT
Hirdetés

Dr. Henry Lai és dr. Narendra P. Singh, a Washington Egyetemen kutatói már korábban biztató eredményekről számoltak be. /A régóta folyó kutatások szerint az édes ürömből nyert kivonattal, felvehető a harc a rákos sejtekkel szemben, abban az esetben, ha azon sejtek vastartalma magas\./

Hirdetés

Az üröm egy Ázsiából eredő, fás szárú, dúsan elágazó, virágzó növény, melyet Kínában a malária ellenszereként már évezredek óta ismernek. Ezért a kutatók feltételezték, hogy a maláriával fertőzött sejtek és a rákos sejtek közötti hasonlóság a megnövekedett vastartalmukban lehet, így ha ez a szer a maláriánál bevált, akkor a rák kezelésében is sikeres lehet.

Hirdetés

Később feltételezésük több vizsgálattal be is bizonyosodott és kijelenthető, hogy az egynyári üröm – édes üröm szirmából és leveleiből kinyert artemisinin-kivonat rendkívül gyorsan szétroncsolja, vas alkalmazásával, külsőleg növelve koncentrációját, pedig teljesen eltünteti a rákos sejteket a szervezetből.

Hirdetés

A növény hatását 55 féle rákos sejten vizsgálták, kezdetben a tüdőrákot gyógyították sikerrel, majd megállapítást nyert, hogy a leghatásosabb leukémia, vastagbélrák esetén, mivel ezekre a gyorsabb sejtosztódás és a még inkább megnövekedett vastartalom a jellemző, így az újabb kísérletek szerint fele annyi idő, csupán 8 óra kellett a rákos sejtek elpusztításához.Ezen kívül hatásosnak bizonyul melanoma, mellrák, prosztatarák, agyi daganatok és veserák kezelésében is.

Az is megállapítást nyert, hogy a növény kivonatának hatása, megegyezik az eddig használt kemoterápiák hatásával, de az alternatív gyógymódok előnyével, a szörnyű mellékhatása nélkül.

Hirdetés
A növény ültethető, termeszthető, fogyasztható teaként vagy kivonatként kapszulában is megvásárolható. Érdeklődés esetén forduljon szakemberhez és kérje kezelőorvosa segítségét.

Reméljük, a cikk elnyerte a tetszésed és nem felejted el, hogy megoszd a barátaiddal és családtagjaiddal is. Köszönjük.

Forrás: blogmania.hu

2017. március 17. (péntek), 17:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés