Egy pap árulta el nekem miért nem sírnak a kisbabák az árvaházakban - Teljes csendben fekszenek!

Több mint tíz évvel ezelőtt mesélt nekem egy barátom, aki pap, egy megrendítő történetet, amit azóta sem tudok elfelejteni. /Gyakran jártam vele együtt különböző árvaházakba, mert mindig is mélyen érintett az ott élő gyermekek sorsa\./

A barátom, aki maga is papként szolgált, különösen elkötelezett volt abban, hogy segítsen ezeknek a gyerekeknek.

Egyik nap egy ilyen látogatás alkalmával egy szobába léptünk, ahol az árvaház legfiatalabb lakói, újszülöttek és csecsemők feküdtek.

Megdöbbentett, hogy a szoba teljesen csendes volt, annak ellenére, hogy a babák ébren voltak. Nem tudtam elhallgatni a kérdésemet, és megkérdeztem a nővért, miért van ilyen csend.

A pap barátom egy mély sóhajjal elmagyarázta: „A kisbabák csak az első napokban sírnak. A sírásuk az egyetlen eszközük, hogy felhívják magukra a felnőttek figyelmét. Az árvaházban azonban, ahol annyi gyerek van és olyan kevés ember, aki gondoskodjon róluk, a babák hamar megtanulják, hogy senki nem fog jönni. Rájönnek, hogy nincs anyjuk, aki felvenné, megölelné őket, így egyszerűen abbahagyják a sírást.”

Ahogy hallgattam ezt a történetet, egyre jobban összeszorult a szívem. A barátom hangján éreztem, mennyire megérintette őt is ez a helyzet, és ahogy befejezte a mondandóját, észrevettem, hogy az ő szemében is könnyek gyűltek.

Hazafelé menet a történet folyamatosan a fejemben járt.

Amikor hazaértem, a lányom már mélyen aludt a kiságyában. Odamentem hozzá, megsimogattam a fejét, és megesküdtem magamnak, hogy soha nem hagyom el. Bármi történjék is, én leszek a fő támasza, és mindig ott leszek mellette. A lányom soha nem fogja magát magányosnak érezni.

Kérlek oszd meg ezt a törénetet, minden kisded megéremli a gondoskodó szerető felnőtt ölelését!.

2024. szeptember 03. (kedd), 16:29