Kemény szavakkal teremtette le egy 15 éves svéd diáklány a világ felelős vezetőit, akik nem tesznek semmit a környezeti katasztrófa megelőzése érdekében.
/Greta Thunberg a katowicei COP24 klímakonferencián szólalt fel és állította falhoz a közel 200 ország klímaügyi küldöttét beszédével\./
Hirdetés
- Nem elég felnőttek ahhoz, hogy kimondjátok, mi pontosan a helyzet. Még arról a teherről sem vagytok hajlandóak beszélni, amit ránk, gyerekekre hagytok. Engem azonban nem érdekel a népszerűség.
Hirdetés
Engem a klímával kapcsolatos igazság és az élő bolygó érdekel.
- Annyiszor megpróbáltuk már, kevés eredménnyel - magyarázta Thunberg a CNN-nek nyilatkozva. - Valami nagy dolognak kell történnie. Az embereknek be kell látniuk, hogy a politikai vezetőink kudarcot vallottak. Ideje a saját kezünkbe venni a dolgokat.
"Nem azért vagyunk itt, hogy azért könyörögjünk a világ vezetőinek, hogy foglalkozzanak ezzel a problémával.
Hirdetés
Eddig is semmibe vettek, ezután is semmibe fognak venni bennünket. Kifogytatok a kifogásokból, mi pedig kifutunk az időből. Azért jöttünk, hogy elmondjuk, hogy a változás úton van, akár tetszik nektek, akár nem. A valódi hatalom az embereké."
Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...
Mindenegyben blog 2026. október 07. (szerda), 14:07
Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>