Ennek a férfinak volt a világon a leghosszabb haja! Nézd meg, mi bukkant elő, mikor levette fejéről a sálat!

Hirdetés
Ennek a férfinak volt a világon a leghosszabb haja! Nézd meg, mi bukkant elő, mikor levette fejéről a sálat!
Hirdetés

73 éves korában készült Tran Van Hay-ről ez a videó és annak hajáról, amely a világ szinte összes híradójába, újságába bekerült, hiszen a vietnami férfi rendelkezett a világon a leghosszabb hajjal.

leghosszabb-haj
 
A férfi 25 éves kora óta növelte fürtjeit, ennek oka pedig az, hogy fiatal korában sokszor megbetegedett, miután levágatta a haját, így végül eldöntötte, hogy többé nem akar az ollóval találkozni, így több mint 50 évig egy centit sem vágott ki a hajkoronájából.

/Ennek eredményeként, a férfi hajának hossza elérte a 670 centimétert, és súlya közel 10,5 kilót nyomott\./

Hirdetés

Az igazság az, hogy ez a hajhosszúság nem szerepelt a Guinnes rekordok könyvében, de úgy tartják, hogyTran Van Hay rendelkezett a világ leghosszabb hajával.

A férfi felesége, Nguyen szerint az óriása haj ura személyiségéhez tartozott, és ahogyan a tincsei nőttek, úgy kezdett egyre jobban foglalkozni a buddhizmussal, és idővel gyógynövényekkel gyógyította a rászorulókat.

Hirdetés

Az idősödő férfi a sok haját egy kendő alatt hordta, az alábbi videóban láthatjuk kibontva.

Hirdetés
A tömény mennyiségű haj viselése nem gyerekjáték, hiszen a férfinak gyakran meggyűlt a baja az egyensúlyával, hiszen mégis csak 10 és fél kilós súlyt cipel nap mint nap a fején.
Hirdetés

Tran Van Hay 2010-ben végelgyengülésben, 79 éves korában hunyt el.

Forrás: www.napjaink.org

2016. szeptember 16. (péntek), 10:58

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 02. (vasárnap), 09:49
Hirdetés

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

 ? Kökény Attila és Zséda újra együtt: megérkezett a „Csókolj még egyszer” – egy dal, ami azonnal belopja magát a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 15. (szerda), 14:03

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző...

Mindenegyben blog
2025. október 11. (szombat), 21:02

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellenŐsszel, amikor hűvösebbre fordul az idő, a poloskák egyre...

Mindenegyben blog
2025. október 09. (csütörtök), 18:42

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 14. (csütörtök), 08:30

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők.Ötévesen már az edényfedő hangjából...

Mindenegyben blog
2025. július 31. (csütörtök), 14:47

Emlékszel még rá? ? Ez a legendás színésznő éveken át milliók szívét rabolta el! ?? Most 8️⃣2️⃣ éves korában örökre búcsút intett nekünk... ?? De amit maga után hagyott, az örökké él! ✨ Idős korában is lenyűgözött mindenkit kifinomultságával, tartásával és időtlen szépségével. ? Sokan csak most döbbennek meg, milyen gyönyörű volt utolsó éveiben is! ?? Kíváncsi vagy, hogyan festett, amikor utoljára kamera elé állt? ?? ?? Görgess le a legfelső kommenthez, és nézd meg a gyönyörű képeket – méltó emlék egy igazi ikonról! ⬇️⬇️⬇️

Időtlen szépség! ? Nézd meg, hogyan festett ez a hollywoodi legenda idősebb korában!?✨ A szőrmés bikini nem csak egy...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 15:04

Felismerted ezt a sztárpárt? ?❤️ Ők Hollywood egyik legstabilabb párosa, akik már évtizedek óta együtt vannak – de sosem házasodtak össze! ?

Felismerted ezt a sztárpárt? ?❤️ Ők Hollywood egyik legstabilabb párosa, akik már évtizedek óta együtt vannak – de sosem házasodtak össze! ?

Hollywood egyik legbékésebb párja, akik úgy döntöttek, hogy nem házasodnak össze”: Kitalálod, kik ők?Amikor a...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 06:52

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...Nem a ráncokról szól. Nem a sétapálcáról, a...

Hirdetés
Hirdetés