Ez a 7 éves nyíregyházi kislány olyan szép mesét írt, hogy kiadják! Miután kiderült, kiről szól, szem nem maradt szárazon.
Hirdetés
Hirdetés
A szégyenlős felhő címmel jelenik meg a hét esztendős Szécsi Dorka első meséje. Az elején senki sem hitt neki, hogy ő találta ki, annyira jó lett!
Aztán kiderült, hogy bizony ő írta. Ráadásul nem is akárkiről! /A csodás történet a kislány Down\-szindrómás bátyjáról szól\./
Hirdetés
A szégyenlős felhő
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az üveghegyek felett az égen egy csapat bárányfelhő. Fehéren legelésztek naphosszat.
Hirdetés
Az egyik fiatal felhő azonban szürke volt. A többiek gyakran csúfolták is: „Ó, te csúnya, szürke, ó, te kis lassú!”- mert a szürke felhő bizony nehéz is volt, nem tudott olyan gyorsan repülni, mint a társai.
Az üveghegyek között éppen nagy szárazság volt. A növények elszáradtak, az állatok szomjaztak, az emberek pedig eső után sóhajtoztak.
A kis, szürke felhő szégyellte, hogy ilyen csúnya és lassú.
Hirdetés
Egy napon, amikor a többiek különösen sokat csúfolták és ki is nevették, elbújt az egyik üveghegy mögé.
Annyira szomorú volt szegény, hogy sírni kezdett. Záporoztak a könnyei a földre, növényekre, állatokra, emberekre. S csodák-csodája: a növények kizöldültek, az állatok jót ihattak, az emberek pedig vígan kiáltozták: ”Hurrá, esik az eső!”.
A szürke felhő meglepődött. Őneki itt így örülnek, igazán örülnek! Ő is jó valamire! Most már örömében sírt.
Hirdetés
Az öröm hangjaira a Nap is előbújt. Sugaraiból és a kis felhő könnyeiből szivárvány született a hegyek fölé.
Attól a naptól kezdve a többi felhő többé nem csúfolta, nem nevette. Elszégyellték magukat. Tudták már, hogy ő egy esőfelhő, és amíg világ a világ időnként eső hullik majd belőle a földre növények, állatok, emberek örömére.
A szürke kis felhőt befogadták és a felhők mind jó barátok lettek.
Hirdetés
(Forrás: mesem.hu)
2016. augusztus 19. (péntek), 18:50
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...
Mindenegyben blog 2026. október 07. (szerda), 14:07
Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>