Ez a férfi 3 perc alatt gyógyult meg a rákból!

Hirdetés
Ez a férfi 3 perc alatt gyógyult meg a rákból!
Hirdetés

Bizonyítékot kaphatunk eddigi kérdéseinkre, hitetlenkedéseinkre: a rák igenis gyógyítható!

Gregg Braden nem kevesebbet állít, mint azt, hogy 3 perc alatt is meg lehet gyógyulni a rákból. /Elmondása szerint ezt bizonyítani is tudja\./

Hirdetés
Egy olyan ősi kínai gyógymódot mutatott be a hallgatóságának, melyben elárulja a titkot, hogyan lehet elmulasztani a rákot.

A képernyő jobb oldalán látható a daganat gyógyulási folyamata, bal oldalon pedig az eredeti állapot.

Hirdetés

Önmagáért beszél sokak szerint az ultrahanggal készült felvétel. Azt látni a felvételen, amint változni kezd a daganat, ahogyan Gregg a gyógyulásra fókuszál.

A kutatásai szerint a test és a lélek rezonál egymásra, és az emberi gondolatoknak óriási ereje van a fizikai állapotunkra.

Egyetlen szóval képesek lehetünk a testünket megváltoztatni - állítja. A szó: gyógyult. Kijelentő módban, semmilyen kétely nem társul hozzá, nincs benne feltételezés.

Hirdetés

Ha ezt kijelenti a beteg, és hajlandó is elhinni, a tudatába plántálni, akkor valóban akár a teljes gyógyulás is elérhető Gregg szerint. Egyedül is képes rá az ember, de sokkal hatékonyabb, ha áll mellette egy támogató személy, jelen esetben Gregg, aki hisz benne.

Így működhet a gondolat teremtő ereje.

Rengetegen nem hisznek benne, de nagyon sokan számoltak be a módszer kapcsán csodálatos és váratlan gyógyulásokról is.

Hirdetés

Szerinted létezhet a gondolat teremtő ereje, és bevethető a rák ellen?

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: avilagtitkai.com

2018. augusztus 03. (péntek), 09:25

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés