EZ A GIGASLÁGER NYERTE A CSINÁLJUK A FESZTIVÁLT! KORDA GYÖRGY MOST BIZTOS NAGYON BOLDOG:
Hirdetés
Hirdetés
Az évszázad elsőszámú slágere a közönség és a zsűri pontszámai alapján a Solymos Antal szövegíró és Schöck Ottó zeneszerző által megalkotott, Korda György előadásában ismertté vált Lady “N” lett.
A Csináljuk a fesztivált! /2022\-es győztes sztárelőadója így Peter Srámek lett – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI\-vel\./
Hirdetés
A 45 évvel ezelőtt megjelent romantikus popdalt a 28 éves énekes, Peter Srámek nagy sikerrel vitte színpadra mind az elő- és a középdöntőben.
Hirdetés
A dobogó második fokára a Gyöngyhajú lány című Omega-dallal Miller Zoltán léphetett fel.
Harmadik helyen az ikonikus LGT-sláger, a Nem adom fel! végzett, amelyet Király Viktor és Freddie párosa adott elő.
A döntőben kilenc dal versenyzett egymással; a Meseautó című 1934-es zenés film főcímdalától egészen a 2000-es években bemutatkozó, Szállok a dallal című Caramel-slágerig.
A sztárelőadók mellett extra produkcióval lepte meg a nézőket a Korda házaspár. Új, Pesti mese című dalukat televízióban elsőként a Duna showműsorában adták elő.
Hirdetés
A fináléban a szavazás menete átalakult, először csak a közönség adhatta le voksait, majd a végén a zsűritagok is extra pontokat oszthattak ki négy általuk választott dalra.
Itt meghallgathatod, hogyan adta elő Peter Srámek a dalt:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
2022. május 23. (hétfő), 15:34
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...
Mindenegyben blog 2026. október 07. (szerda), 14:07
Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>