Ezt a kastélyt újította fel és él ma benne Mocsai Lajos kézilabdaedző

Nem csupán értékteremtő, de értékmentő is Mocsai Lajos, minden idők legsikeresebb magyar kézilabdaedzője. /A sportember a felesége családja által visszavásárolt felsőmocsoládi kastély helyreállítását tíz évvel ezelőtt vállalta fel, amolyan életfeladatként\./

A tréner itt sem vallott kudarcot: a történelmi jelentőségű épület és birtok ma teljes pompájában tündököl.

Időutazás a jutalma annak, aki Balatonlellénél lekanyarodva az autópályáról a Somogy megyei Felsőmocsolád felé veszi az irányt, és meg sem áll a Bánó Mária kastélyszállóig. Az 1810–14 között épült, és mára teljes pompájában helyreállított barokk kastély a 19. század Magyarországára kalauzol.

Tisztességes ház épül.

A kastély Kacskovics Mihálynak készült, aki több uradalom ügyészeként tekintélyes pozíciót foglalt el a vármegyében, amelynek egyébként táblabírája volt. Tevékeny éveiben nagy gazdaságra tett szert, ő volt az Eszterházyak ügyvédje is. Történt, hogy Eszterházy Pál meglátogatta, és ottjártakor felajánlotta neki, elküldi hozzá főépítészét, hogy az egy tisztességes házat tervezzen a birtokra. A szót tett követte, a kölcsönépítész pedig maradandót alkotott. A kastély felhúzására Csehországból érkeztek a kőművesek, ők emelték többek között a 180 m²-es boltíves pincét és a szintén boltíves szobákat méteres falazattal, továbbá a gigantikus kéményeket. A kastély elsőrangú alapanyagokból készült, a tetőterében jól megfigyelhető, hogy a szerkezet gerendái eredetiek, s annak ellenére állnak ma is, hogy sok fát az ötvenes években egyszerűen kifűrészeltek a tetőzetből.

Birtokközpont.

A kastély birtokközpontnak épült, a Kacskovicsok ugyanis gazdálkodtak. „Annak idején ez volt a cégközpont, amelyet a család különböző generációi laktak is” – hoz egy mai példát a régi viszonyokra Mocsai Lajos felesége, Csorba Virginia. Az eligazításban ő az autenikus személy, hiszen családja építette, tulajdonolta és igazgatta a földeket, a kastély édesanyja után viseli a Bánó Mária nevet. A família háromezer hektáron gazdálkodott, ennek a fele bérelt terület volt, így a környék legnagyobb munkáltatójaként is őket jegyezték. Több száz embernek adtak megélhetést a földeken, ahol mezőgazdálkodás, állattenyésztés folyt. Lovakat, disznókat, juhokat tartottak, a szaporulatból és a terményekből pedig exportra is jutott. Rendszeresen indult sertésszállítmány Bécsbe, görögdinnye Svájcba, illetve tulipán Hollandiába, nem pedig fordítva.

Beszélő képek.

A házban nem volt fölösleges fényűzés, hiszen a középnemesi gazdálkodó otthonokban a munka előbbre való volt az urizálásnál. „A nagymamám a birtok kettős könyvelését vezette, a nagyapa igazgatta a területet, és ezt nem úgy kell elképzelni, hogy szivarozgatott egész nap egy fonott karosszékben.

Aki e rétegből vinni akarta valamire, annak reggel ki kellett lovagolnia, hogy szemrevételezze az uradalmát, és biztos kézzel irányíthassa a munkát” – meséli Virginia. Persze volt helye a pihenésnek is. Erről árulkodik a nyugalmas percek eltöltésére tervezett keleti és nyugati veranda, a pipázó- vagy szivarszoba, a terasz, a száz éve épült kerti medence, a szalonok, illetve a barátszoba. A kastély falairól most sem hiányoznak a képek, amelyek a múltról üzennek. Ünnepekről, ezüstlakodalomról, mulatságokról, az élet egy-egy nyugalmasabb pillanatáról. Látunk csendéletet a kastélyról, a tóról, csónakázásról, megszemlélhetjük a síléceken álló családtagokat, a család új automobilját és utasait, vidám gyerekeket térdnadrágban, kislányokat masnival a hajukban. A fényképezőgép ugyanakkor megörökítette a munkával töltött perceket, a cséplést, a mezőgazdasági tevékenységet, a lóúsztatást a tavon, egyszóval a dolgos, iparkodó és tartással végzett hétköznapokat is.

Bővülés, majd kitelepítés.

Az épület az első világháború után bővítésért kiáltott.

A kastélyhoz 1924-ben a családba Felvidékről benősült Bánó Iván építette a legújabb toldalékokat. Ekkor lett a földszinten konyha, spájz, iroda, házvezetőnői szoba, lakhely a német házikisasszonynak, ebédlő, további szalonok és vendégszoba. A megnövekedett otthont a család azonban nem sokáig élvezhette. 1948-ban a rendszer karácsonyi ajándék gyanánt államosította, jogos tulajdonosaitól elvette és kisajátította a kastélyt. „Piros csillagos sisakosok dobálták ki az ablakokon az értékes bútorokat, festményeket, az összetört cserépkályhák maradványait. Mindez a kastélyban született és jelenleg a 102. évét taposó édesapám memoárjaiból tudható” – adja tovább a történetet Virginia. A cél az volt, hogy a kastély minél hamarabb amortizálódjon. Az ügy érdekében a gyerekeket és az itt lakókat is rongálásra biztatták, hogy a népelnyomó osztály környezete minél előbb megsemmisüljön. A tárgyak kimenekítésére nem sok lehetőség volt, igaz, a dédi a kedvenc rózsatöveiért visszajött, éskis ásójával kiemelte, hogy ilyen formán magával vigye a múlt egy  darabját. Ezt sikerült megmenteni, de mást nem. Például az olyan értékes jegyzeteket, gazdasági feljegyzéseket sem, amelyek arról tanúskodtak, hogy mit termeltek a birtokon, vagy hogy mennyi eső esett adott évben.

Az államosítás.

A család szétesett, mindenkit máshová telepítettek, Bánó Sándor, a nagybátyám kiment Amerikába, édesapám itthon maradt, ő a ma is élő emlékezet – mondja vendéglátónk. Elmondása szerint a kastély eleinte társasház volt, aztán lett belőle iskola, óvoda, tsz-iroda, az udvaron rengeteg traktor parkolt a kivágott több száz éves ősfák helyén.

Az utolsó időkben az épület varrodaként üzemelt mint tsz-melléküzemág, de amikor a kínai termékek beözönlöttek az országba, becsődölt ez is. A tsz egy idő után árverezni kezdte a birtok épületeit, amiről a 40 év után hazatelepült Bánó Sándor egy újságból szerzett tudomást. 1997-et írunk ekkor, a kikiáltási ár arcátlanul alacsony volt, amit ő megfejelt 50 000 Ft-tal, így ismét a család nevére került a kastély. Noha sok minden a tsz-é volt, akadt itt önkormányzati terület is. Több se kellett az önkormányzatnak, az elővételi jogra hivatkozva megtámadta az adásvételi szerződést, de a pert egy formai hiba miatt elvesztette.

Bánó Sándor ezután kezdte meg visszaállítani az otthon régi fényét. Felújította a kastély mellett álló kúriát, majd 2001 nyarán összehívta a családot, és azt mondta: „Nézzétek, 70 éves vagyok, ez a kastély már nem fér bele az életembe”. Majd vázolta a lehetséges utakat, miszerint vagy az önkormányzat gondjaira bízzák a kastélyt, esetleg eladják, vagy valamelyik családtag felvállalja, hogy folytatja az értékmentést.

Bánó Sándor noha visszavonult, jelenleg is aktív. Az egykor volt középnemes Balatonszemesen él, mezőgazdálkodással foglalkozik, többek között a Kistücsök étterem zöldségbeszállítója.

Vissza a régi pompához.

Mindeközben a kastély sorsa is rendeződött, az út folytatását Csorba Virginia és férje, Mocsai Lajos vállalta fel a családban. Mindenki más tudta, kastélytulajdonosnak lenni csábító dolog, de óriási teher is. Mocsai Lajos ekkor már régesrég sikeres játékos és edző volt. Megvolt a saját élete, négy gyereket nevelt, mégis támogatta a feleségét abban, hogy visszaszerezze a kastély méltóságát. A múlt ápolására a család minden megtakarított pénze ráment. A felújítást többnyire magántőkéből, saját vagyonukból, elsősorban a tízéves németországi munkavállalás megtakarításaiból, valamint az erre az időszakra vonatkozó visszaigényelt nyugdíj összegéből finanszírozták minimális pályázati pénz kiegészítésével. A felújítás 2002-ben kezdődött, és apránként, tíz év alatt érte el mai állapotát. Első körben elkészült öt szoba, majd erdélyi kőművesek munkája nyomán a pince. Haladni azért is tudtak viszonylag jó tempóban, mert annak idején még elérhető árú volt a szakmunka. „Segítette a munkát, hogy kisipari módszerekkel dolgoztunk, én irányítottam mindent, nem volt generálkivitelező, sem lakberendező” – vall a felújításról Virginia, aki elmondása szerint mindig gondoskodott arról, hogy a férjének soha ne legyen egy fillérje se, vagyis ne bízza el magát a tekintetben, hogy ő egy gazdag ember. „Amikor valami elkészült, arra Lajos nagyon büszke volt, én pedig rá.

Az összes pénzét elém rakta, és mindig nagyvonalúságot tanúsított. Talán azért is, mert mindketten úgy gondoltunk, feladatunk van az életben. Bizonyos dolgokat fel kell vállalnunk, és ha ezek elől elszaladunk, úgyis kapunk helyette valami mást, de lehet, hogy sokkal rosszabbat…”

Még mindig felújítás.

A felújítás során találtak kapaszkodókat. Azért mertek belevágni, mert bár végtelenül romos állapotban volt az épület, folyamatosan használták. Komoly károk nem keletkeztek benne, és nem is kezdték el széthordani. A második körben tovább szépültek a szobák, amelyeket egy kaposvári festőművész restaurált. „Szobáról szobára haladva látható, hogy felújításkor igyekeztünk felidézni nagyszüleink életfelfogását, a háború előtti időket. Törekedtünk arra, hogy az eredeti mintákat és színeket megtartsuk – mondja Virginia. Ezután megújultak a verandák, a közösségi terek, a kert. Beépült a tetőtér, amelyet a korábbi lakók termény tárolására használtak, végül ki lett cserélve a teljes, 1760 m²-es tető. Mivel a felújításra pályázati pénzt is nyert a család, a kastélynak falusi vendéglátóhely funkciót kellett adni, így kezdett el hotelként is üzemelni. A házat szobánként nem, csak teljes egészében lehet kivenni, hiszen télen elég nehéz felfűteni a kastélyt. Esküvőkre, családi rendezvényekre, konferenciákra, rendezvényekre viszont kiválóan alkalmas a helyszín. Aki itt időzik, a házat teljes egészében a magáénak érezheti. A korhűen felújított, lakályosan berendezett egybenyitható tereket, a visszavásárolt, klasszikus nemesi bútorokat, a nagyebédlőt, a szalont, a pincét és a verandákat.

Napjaink.

Noha a kastély ma már lakható, látogatható, a munkának koránt sincs vége. Mocsai Lajos még az istállót is felújíttatná, hogy abból egy sportkonferencia-központot hozzon létre. Sőt álma, hogy a kastélyban egy közép- és felsővezetői képességfejlesztő centrumot létesítsen. Tudna miről beszélni, 32 éve van a világ sportélvonalában, a siker megszerzésében, fenntartásában komoly tapasztalatra tett szert, miként a tanításban is: ma ő a budapesti Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának docense. A kastélyba elsősorban pihenni jár, élete Budapest, Balatonboglár, Balatonlelle és Felőmocsolád között zajlik. A házon körbevezetve a verandákat említi kedvenc tartózkodóhelyeként. Reggel a keleti verandán nézi a napfelkeltét, de a család kedvence mégis a nyugati veranda a rengeteg orchideával, és talán épp azért, mert ez a helyiség a legvilágosabb. „Az egész életemet csarnokokban élem, ezért nagyon szeretek a kastélykertben sétálni, vagy horgászni a tóban amúrra, illetve pontyra.” Ilyenkor csak azt sajnálja, hogy az amúr kiette a tóból a tavirózsákat, és azt, hogy a tekintete nem akad meg több százéves fákban. A tsz sok értékes ősfát kivágott, újak telepítésre pedig csak 1996-ban került sor. Ha ősfát látna, negyedóra járásra felkeresi a 400 éves hársfát, amit 2011-ben az Év, 2012-ben pedig Európa fájának választottak. Büszke ugyanakkor felesége mintaszerűen gondozott veteményesére, és örül, ha az asztalra saját termésből készült ételek kerülnek.

Megtartás.

A kapitány főleg a karácsonyokat szereti a kastélyban tölteni, ilyenkor mindkét verandán áll egy plafonig érő fenyőfa. Kedvenc helyisége továbbá az éremszoba, amely az idén 60 éves edzőt a sikereire emlékezteti. A kastély, noha a teljes magánvagyonát felemésztette, örül, hogy közreműködhetett a múlt helyreállításában. „Ez nem úri allűr, ez egy roppant teher, egy óriási feladatfelvállalás. Ezek a kastélyok szép lassan tönkremennek a falvakban, amivel Magyarország egy-egy történelmi darabja vész el. Mi ezt nem hagyhatjuk. Ugyan tudtam volna mást csinálni a pénzből, lehetne nagy autóparkom, de ez sosem érdekelt igazán. Nem szórom a pénzt, nincs is időm rá, jó, ha havi 20 000 Ft-ot költök magamra. A feleségemmel négy gyereket nevelünk, mindig is a család eltartása volt az elsődleges célom, feladatom, de rá kellett jönnöm, hogy van, ami fontosabb: ez pedig a megtartás. Megőrizni és továbbadni a családi múlt egy darabját. Virginiának és a gyerekeknek is tartoztam ezzel, hiszen nagyon sokat segítettek abban, hogy ezen az idegileg és fizikai síkon igencsak feszített pályán talpon tudjak maradni. Én ezzel köszönöm meg nekik. ”