Fontos követelést fogalmazott meg a DK az emberek érdekében- Orbánék vajon lépnek?

Hirdetés
Fontos követelést fogalmazott meg a DK az emberek érdekében- Orbánék vajon lépnek?
Hirdetés

Hivatalos közleményt adott ki a Magyar Orvosi Kamara, amelyben figyelmeztetett, hogy a jelenlegi körülmények között lehetetlen a biztonságos betegellátás. László Imre országgyűlési képviselő, a DK egészségpolitikusa sajtótájékoztatóján fogalmazta meg a párt követeléseit

/– Ez nagyjából annyit jelent, hogy a kamara elismerte, összeomlott a magyar egészségügy\./

Hirdetés
A DK már több, mint egy éve mondja, hogy az egészségügy összeomlása nem jövő idő, hanem múlt idő; sajnos már túl vagyunk rajta.
Hirdetés
Ezt most az egyik legfontosabb szakmai szervezet, a Magyar Orvosi Kamara is megerősítette.

A Demokratikus Koalíció azt követeli a kormánytól, hogy hirdessen ki egészségügyi válsághelyzetet. A magyar egészségügy összeomlását nem lehet tovább eltitkolni. A válsághelyzet kihirdetésével a kormánynak pénzt kell átcsoportosítania az egészségügy javára.

Betegek várnak ellátatlanul, vizsgálatok és műtétek maradnak el, s a DK időben szólt, hogy ez be fog következni, mert az egészségügy összeomlása nem egyik pillanatról a másikra bekövetkező szakmai katasztrófa, hanem egy folyamat – mondta László Imre.

Hirdetés

A magyar egészségügy még mutat életjeleket, mintha még funkcionálna, de szakmailag már túl van az összeomláson. Ehhez képest a kormány a jövő évi költségvetésben csak mintegy 40 milliárd forinttal emelné a fekvő- és járóbeteg-ellátást. Ez az összeg semmire sem elegendő, hiszen a kórházak adóssága ennél lényegesebb magasabb.

A romló szakmai színvonalat, az ellátás fokozódó bizonytalanságát, a végtelenbe nyúló várólistákat csak nagy arányú költségvetési átcsoportosítással lehetne megállítani, de ehhez az is kell, hogy a kormány hagyjon fel a tagadással.

Hirdetés

László Imre szerint mindenképpen ki kell hirdetni az egészségügyi válsághelyzetet, és az egészségügy javára átrendezni a költségvetést. – Nem titkolható tovább, nem lehet már elmismásolni, hogy az egyészségügy, az európai magyarok ellátása több, mint válságos.

Kérdésre válaszolva László Imre elmondta, hogy az elmúlt 10 évben 1864 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből. Ez látszik is, mivel az uniós átlaghoz képest egy főre vetítve a felét sem szánják a magyar egészségügyre.

Hirdetés
A látványberuházásokból pedig bőven lehetne átcsoportosítani, mert az egészségügy minden magyar ember javát szolgálja, de a kormány ezzel a területtel nem kíván foglalkozni.

Forrás: hirhugo.hu

2019. június 02. (vasárnap), 21:14

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés