Gábor közel 8 évig feküdt holtan az ágyában, szomszédai azt hitték, a pszichiátrián van

Hirdetés
Gábor közel 8 évig feküdt holtan az ágyában, szomszédai azt hitték, a pszichiátrián van
Hirdetés

Gábor közel 8 évig feküdt holtan az ágyában, szomszédai azt hitték, a pszichiátrián van.

Csaknem nyolc éve mumifikálódott holttest látványa fogadta az új tulajt, amikor belépett az árverésen vett lakásába. /A korábbi lakos, Gábor bőre leszáradt, már a csontjai látszódtak\./
Hirdetés
 
Az előírásoknak megfelelően a végrehajtók, rendőrök és egy lakatos társaságában érkezett kedd délelőtt Szolnokon, a Puskás Tivadar körúti frissen vásárolt la­kásához az új tulajdonosnő a fiával. Kopogás és csöngetés után a szakember néhány perc alatt kinyitotta az ajtót, de ami ezután kö­vetkezett, arra a sokat látott járőrök és vég­rehajtók sem számítottak.

Hirdetés

Miután a kö­zépkorú tulaj belépett a szobába, az előző lakos, R. Gábor legalább nyolc éve aszalódó holttestére bukkant az ágyban. A bejárati ajtón belül hosszú évek óta felhalmozódó szórólapok, levelek és a végrehajtók által kiküldött levelek is ott he­vertek. A térdig érő papírszemetektől alig tudták kitárni az ajtót.

A Borsnak sikerült elérnie az egyik személyt, aki jelen volt a nem mindennapi felfedezés pillanatában.

– A csontjai jól látszódtak, a bőre pedig szinte teljesen le volt száradva.

Hirdetés
Az összeaszott test úgy nézett ki, akár egy múmia. Olyan kemény volt, mint egy bútor, az élére lehetett volna állítani. Nem volt az a hányingerkeltő, bomlóhús-szag, de az állott levegő illata sem volt túl kellemes – mondta a Borsnak a megdöbbent férfi.

8 évig senkinek eszébe sem jutott, utána is csak véletlenül © Pintér Péter

A rejtélyes körülmények között elhunyt állami gondozott Gábor csaknem tíz éve költözött a házba.

Hirdetés
Nagyon zárkózottnak ismerték, senkivel sem kommunikált. A ha­lála idején negyven év körüli volt katonáról szomszédja könnyeivel küszködve beszélt.

– Nem látogatta senki. Az orvosi kezelé­sei miatt többet volt a pszichiátrián, mint itt­hon. Azt hittük, hogy végleg bent fog­ták, ezért nem is gyanakodtunk a hollé­té­ről. Szörnyű ez az egész, annyira megvi­selt, hogy nyugtatót kellett bevennem – mond­ta megtörten az ötven éve itt élő Ger­hárt Józsefné, aki hozzátette: nem ez volt az első tragédia a házban.

Hirdetés

Gerhárt Józsefné: Azt hittük, hogy végleg benntartották a pszichiátrián

Húsz éve egy fiatal fiú végzett magával a másodikon.

Hirdetés
Munkahelyén sikerült elérnünk a friss tulajdonos nőt is, aki nem akart nyilatkozni. Úgy tudjuk, a történtek után sem adna túl az ingatlanon. A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.

Forrás: www.borsonline.hu

2017. június 15. (csütörtök), 23:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés