Gye­rek­sztár­ként is­meri ma is az or­szág - így néz ki ma!

Hirdetés
Gye­rek­sztár­ként is­meri ma is az or­szág - így néz ki ma!
Hirdetés

Az utcán el­men­nél mel­lette.

Minden iskolás egy szőke kisfiúként ismeri.

Gyerekszínészként indult a karrierje, lassan ötven éve ismerte meg az ország és azóta iskolások százezrei nőttek fel az ő csodálatos alakításán./Ma már lakberendezőként dolgozik, és az utcán mindenki elmegy mellette\./

Hirdetés

[ad1]

Molnár Ferenc fantasztikus regényéből, A Pál utcai fiúkból 1969-ben film is készült, amit azóta is évente többször vetítenek. 

Nem csoda! Aki olvasta a regényt, az a filmet is látni akarja, sőt, az iskolások egy része a kötelező olvasmány helyett ez utóbbival próbálja megúszni a dolgozatot.

Hirdetés

A vörös ingesek, Boka, Áts Feri és Geréb mellett természetesen a központi szereplő Nemecsek Ernő, akinek a története, majd tragikus halála számos tanulsággal vértezi fel a fiatalokat.

Azt azonban csak kevesen tudják, hogy noha a filmet Magyarországon forgatták, és számos magyar színész, köztük Törőcsik Mari is szerepelt benne, a filmben szereplő gyerekek többsége angol. Angolul is forgattak, s csak később szinkronizálták őket.

Hirdetés

Nemecsek Ernő szerepét Anthony Kemp kapta, aki ezt követően már csak néhány filmben kapott szerepet, majd pályát váltott. Ma lakberendezőként dolgozik.-ripost.hu

2017. április 26. (szerda), 10:05

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés