Három évet vártak szülei a fehér hajjal született Bencére

Hirdetés
Három évet vártak szülei a fehér hajjal született Bencére
Hirdetés
Nem túl gyakori, de előfordul, hogy valaki fehér hajjal születik. Csincsa Bence az orvosok szerint nem albínó, vagyis pigmenthiányos és lehet, hogy a haja pár év múlva besötétedik.
 
A szülők és a dolgozók legnagyobb meglepetésére fehér hajjal érkezett ka­rácsonykor Csincsa Bence a
székesfehérvári kórházban. A súlya 3350 gramm, a hossza 54 centi.

/– A szülés beindulásánál már látszott, hogy nem mindennapi gyermekem lesz – mesélte a Borsnak Klaudia, az édesanya\./

Hirdetés

– 27-ére vártuk, de egy nappal korábban „úgy döntött”, hogy karácsonyi ajándék lesz.

Hirdetés
A testvérem hívta fel a férjemet, Tamást, hogy jöjjön be hozzám, mert különleges helyzet van. Ő szegény rohant be, mert azt hitte, valami baj történt. A gyermekünk császárral született, úgyhogy először nem én, hanem ő vehette kézbe, és negyedórát pityergett örömében. Bence fehér hajjal született, és ez futótűzként terjedt a szülészeti osztályon.
Hirdetés
A csodájára jártak, mindenki látni akarta, és szőke hercegként emlegették. Olyan, mintha hamvasítóval fújták volna le – mondta boldogan az anyuka.

A kicsi nem albínó, ezért is meglepô, hogy őszen született

Bencét megvizsgálta az osztályon Kummer Zoltán gyermekorvos adjunktus, aki mindent rendben talált.

– Nem túl gyakori, de előfordul, hogy valaki fehér hajjal születik. Ez főleg akkor fordul elő, ha a gyermek albínó, azaz pigmenthiányos, de ő nem ilyen.

Hirdetés
Lehet, hogy a haja pár év múlva besötétedik – vélekedett az orvos.

Klaudia és Tamás a kis Bencével a szülészeti osztályon
Hirdetés
Klaudia és Tamás a kis Bencével a szülészeti osztályon

A kis Bencét már nagyon várták a szülei.

– Mindketten harmincegy évesek vagyunk, és három éve készülünk az eljövetelére – mesélte az anyuka, aki eddig óvodai dajkaként dolgozott, de óvónőként fog visszamenni.

– Nagy pocakkal is bejártam még a gyerekekhez. Tudták, hogy babát várok. Az egyik meg is kérdezte, hogy most hol van? Mondtam, hogy itt, a hasamban. Erre ő ártatlan szemekkel rám nézett: miért, lenyelted? – nevetett Klaudia, aki szerdán megy haza a kórházból.

Forrás: www.borsonline.hu

2015. december 29. (kedd), 20:05

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 02. (vasárnap), 09:49
Hirdetés

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

 ? Kökény Attila és Zséda újra együtt: megérkezett a „Csókolj még egyszer” – egy dal, ami azonnal belopja magát a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 15. (szerda), 14:03

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző...

Mindenegyben blog
2025. október 11. (szombat), 21:02

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellenŐsszel, amikor hűvösebbre fordul az idő, a poloskák egyre...

Mindenegyben blog
2025. október 09. (csütörtök), 18:42

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 14. (csütörtök), 08:30

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők.Ötévesen már az edényfedő hangjából...

Mindenegyben blog
2025. július 31. (csütörtök), 14:47

Emlékszel még rá? ? Ez a legendás színésznő éveken át milliók szívét rabolta el! ?? Most 8️⃣2️⃣ éves korában örökre búcsút intett nekünk... ?? De amit maga után hagyott, az örökké él! ✨ Idős korában is lenyűgözött mindenkit kifinomultságával, tartásával és időtlen szépségével. ? Sokan csak most döbbennek meg, milyen gyönyörű volt utolsó éveiben is! ?? Kíváncsi vagy, hogyan festett, amikor utoljára kamera elé állt? ?? ?? Görgess le a legfelső kommenthez, és nézd meg a gyönyörű képeket – méltó emlék egy igazi ikonról! ⬇️⬇️⬇️

Időtlen szépség! ? Nézd meg, hogyan festett ez a hollywoodi legenda idősebb korában!?✨ A szőrmés bikini nem csak egy...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 15:04

Felismerted ezt a sztárpárt? ?❤️ Ők Hollywood egyik legstabilabb párosa, akik már évtizedek óta együtt vannak – de sosem házasodtak össze! ?

Felismerted ezt a sztárpárt? ?❤️ Ők Hollywood egyik legstabilabb párosa, akik már évtizedek óta együtt vannak – de sosem házasodtak össze! ?

Hollywood egyik legbékésebb párja, akik úgy döntöttek, hogy nem házasodnak össze”: Kitalálod, kik ők?Amikor a...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 06:52

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...Nem a ráncokról szól. Nem a sétapálcáról, a...

Hirdetés
Hirdetés