Hogy kihez lesznek hűségesek a férfiak, az nem a vonzerőn múlik – Így lesz a nőből Jégkirálynő
Zsuzsa azok közé a nők közé tartozik, akiket megcsalnak a férfiak. Lehet, a szakemberek felszisszennek, mert ilyen kategória nincs is. /Igazuk lehet, de Zsuzsát azért csalta a kamaszkori nagy szerelme, a férje, aztán csalta a szeretője is\./
És még számtalan nőt ismerünk, akinek bizony hasonló sors jutott. A férfiak áldozata, vagy más gátlástalan nők áldozata, akiknek nem számít, ha darabokra törik nőtársuk életét.
Zsuzsa azonban mégis más, mint a többiek, ő ugyanis megelégelte a megaláztatásokat és kitört a rátukmált szerepből. Évek óta nem láttam, alig ismerek rá, a kedves, cserfes, csupa életöröm lányból elmúlt minden természetes vidámság.
"Bárkibe szerettem bele, visszaélt a bizalmammal. Ma már tudom, én rontottam el mindig a kapcsolatot. Túl gyorsan nyíltam, túl sokat adtam, aztán a félelem miatt, hogy ez sem elég, egyre szorosabbra és szorosabbra húztam a gyeplőt.
Apám is csalta anyámat, aztán le is lépett tőlünk. Még tízéves se voltam, és majd' megszakadt a szívem, ahogy anyám éjszakákon át zokogott. Aztán inni kezdett... nem akartam erre a sorsra jutni, nem akartam, hogy elhagyjanak, egyre csak markoltam a szerelmet. Persze hiába. A túl szoros szeretés megöli az áramló érzelmeket.
Később, a volt férjem azt is elmondta, tulajdonképpen izgalmas játszma volt túljárni az eszemen. Kijátszani az éberségem, beelőzni. Füllentésekkel etetni, aztán nézni, ahogy a naivitást áttöri a gyanú, majd a féltés.
Azt hiszem, a volt férjemmel való párbeszéd volt az utolsó csepp a pohárban. Nem akarok többé megcsalt nő lenni, de ha mégis, hát előtte, közben elvárom a hódolatot a férfiaktól.
Meg akarnak csalni? Tegyék! De amikor otthon vannak velem, meg kell küzdeniük a kegyeimért.
Nehéz volt ezt a hideg álcát magamra erőltetnem, de hidd el, azóta könnyebb az életem.
Valahogy úgy érzem, minden csalás, minden elhagyás után 100 évet öregedtem, száz kilóval nehezebb lettem… de száz karáttal keményebb is. Igen, megkeményedtem és kihűlt a szívem. Megváltoztam. Jégkirálynő lettem.
Így sokkal jobb, nem számítok hosszú kapcsolatokra, az utóbbi három évben a leghosszabb is csak fél év volt, de amíg tart a lobogás, minden szikráját élvezem, használom és kihasználom a férfiakat.
Többé nem viszem helybe a szerelmet. Várakoztatok. Nem nekem fontos a kapcsolódás. Húzom az időt. Nem dőlök ágynak az első, de még csak a harmadik találkozásnál se, és a csók se csattan el olyan gyorsan. Persze ígérgetek, játszok a szavakkal, nem kelletem magam, de érzékeltetem, megfelelő magatartás mellett lehet jutalom. Ha eljön a szex: elvárok. Irányítok. Nekem nem elég a gyors menet. Szóvá teszem a hibákat. Utasítok. Akarok mindent, és ha nagyon odateszi magát a másik, akkor csepegtetek én is. Előtte vacsorák, virág, luxus. Elvárom, meg is kapom.
Én vagyok az erősebb.
Furcsa, hogy működik a dolog. Azt gondolhatnánk, ha nem adom magam azonnal, továbbáll a férfi, dőlnek be sorban a nők. De nem megy tovább, hiába várja máshol könnyebb préda.
Elsősorban persze maguknak, mert nem létezik, hogy nem tudnak meghódítani. Aztán nekem, mert egyik-másik a fejébe vette, hogy engem fel lehet olvasztani. Megpróbálják.
Néha olvadok, vagy úgy teszek, mintha olvadnék, hogy aztán annál didergősebb legyen a szakítás. Mert nem maradok sokáig egy helyen. Ma már én lépek tovább, én szakítok előbb, én vagyok az erősebb.
Meddig? Tudom én is, amíg tart a szépség, amíg tudok csalogatni. De azért pedzegetem azt is, ez az egész párkapcsolat dolog, az, hogy kinek jut partner, kihez lesznek hűségesek, kiből válik áldozat… na, az aztán nem az életkoron és nem feltétlenül a delejes vonzerőn múlik.
A magatartáson, azon, ha képesek vagyunk erőt felmutatni. Ha okosan kiismerjük a másik fél gyenge pontjait. Nehéz gyerekkora volt? Nem főzött rá a felesége? Semmibe vette éveken át a párja? Hülyét csinált belőle a szerelme? Tudom, hogyan kell vigasztalni, felemelni, megmutatni, milyen lehetne velem... Persze csak egy- egy órára, hogy belekóstoljon a testem mellett a lelki gyönyörbe is. Aztán megyek tovább.
Egyre erősebb vagyok. MOST ezt érzem. MOST így élek. Rosszabb vagy jobb, mint amikor engem csaltak és hagytak el sorba azok, akiket én szerettem? Nem tudom.
Azért mégis, az erő frissen tart, és igen, tetszik, hogy MOST én játszhatok, én irányítok, én tartom a gyeplőt. Nem siránkozok. Már rég nincsenek könnyeim. És nem engedem, hogy bántsanak.
Forrás: www.vous.hu
2015. október 06. (kedd), 12:41
