Kinevették zoknija miatt a 3 éves gyereket az óvodában, de édesanyja nagyszerűen reagált.

Hirdetés

Shona Campbell Skóciában él és 3 gyermek édesanyha. Nemrég a legkisebb gyereke után ment az óvodába és amikor meghallotta az egyik anyuka megjegyzését, annyira dühös lett, hogy az alábbi sorokat osztotta meg a Facebook-on:

/“Az óvodában levő anyukáknak, akik gúnyolódott a gyermekemmel\: talán azt hitték, hogy nem hallom, hogy miről beszélnek pedig mindent hallottam\./

Hirdetés
Amikor gúnyos szemmel rámutattak a kisfiamra, és kinevették azért, mert “lányos” zoknit visel, kiirtották belőlem az emberiségbe vetett hitemet.
Hirdetés

Hirdetés

Nos, a fiam 3 éves, szereti a szíveket, szereti a rózsaszín színt, szeret babákkal játszani. De amit a legjobban szeret, hogy saját maga hozza meg a döntéseket. Most pedig saját maga úgy döntött, hogy aznap ezt a piros zoknit fogja viselni.

Miért kell arra tanítani a gyermekeket, hogy bizonyos dolgokat csak lányok viselhetnek, míg másokat csak fiúk? Ha a fiam ruhát szeretne viselni, akkor megteheti. Ha nagy bolyhos kalapot szeretne viselni, akkor azt is megteheti.

Hirdetés
És ha piros szíves zoknit szeretne, akkor azt is megteheti. Megengedem a fiamnak, hogy azt viseljen amit akar, és nem érdekel az olyan emberek véleménye mint te, akik gúnyolódnak vele, vagy diktálni akarnak, hogy mit szabad viselni és mit nem.

Hirdetés

A kisfiam már elérte azt az életkort, amikor egyedül is képes döntéseket hozni és szeretném, ha saját döntése érvényesülne, nem pedig egy idegen kritikus akarata legyen rá erőszakolva. Ő az én fiam, akit nagyon szeretek. És lehet, hogy neked furcsán hangzik, de akkor is szeretem, amikor szíves zoknit visel. Remélem, hogy te és bárki más, aki azt hiszi, hogy a ruházat, vagy a játékok fogják meghatározni a gyermek jövőjét, el fogsz gondolkodni azon, hogy jobb lenne, ha kritikálás helyett toleránsabbak lennétek.

Hirdetés

Miután a haragos édesanya közzétette ezeket a szavakat az interneten, rengeteg bátorítást kapott a szociális hálozaton. Reméli, hogy szavai segíteni fognak a szülőknek, hogy engedjék gyermekeiket szabadon fejlődni.

Forrás: www.buzzblog.eu

2017. október 08. (vasárnap), 21:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. január 27. (kedd), 15:14
Hirdetés

Kitalálod, kiről van szó? ?? A 2000-es években igazi szívtipró volt, amerre csak járt, megőrültek érte a rajongók! ?? Ma viszont sokan alig ismerik fel… ? Mi történhetett ezzel a sztárral, aki egykor a fél világ kedvence volt? ? Az átalakulása szó szerint letaglózó! ?? ?? Nézd meg a fotókat és a teljes történetet az alábbi kiemelt hozzászólásban! ⬇️⬇️⬇️

Este galán, akit egykor a „világ legjóképűbb férfijének” neveztek, ma szinte felismerhetetlen – ki ő valójában? A...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. január 04. (vasárnap), 16:13

Akárhányszor autópályán kell vezetnem, mindig rácsodálkozom, mennyi buta ember vezet Magyarországon

Akárhányszor autópályán kell vezetnem, mindig rácsodálkozom, mennyi buta ember vezet Magyarországon

kiszamolo.hu

Akárhányszor autópályán kell vezetnem, mindig rácsodálkozom, mennyi buta ember vezet Magyarországon Messziről...

Mindenegyben blog
2025. november 02. (vasárnap), 09:49

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

 ? Kökény Attila és Zséda újra együtt: megérkezett a „Csókolj még egyszer” – egy dal, ami azonnal belopja magát a...

Mindenegyben blog
2025. október 15. (szerda), 14:03

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző...

Mindenegyben blog
2025. október 11. (szombat), 21:02

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellenŐsszel, amikor hűvösebbre fordul az idő, a poloskák egyre...

Mindenegyben blog
2025. október 09. (csütörtök), 18:42

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 14. (csütörtök), 08:30

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők.Ötévesen már az edényfedő hangjából...

Mindenegyben blog
2025. július 31. (csütörtök), 14:47

Emlékszel még rá? ? Ez a legendás színésznő éveken át milliók szívét rabolta el! ?? Most 8️⃣2️⃣ éves korában örökre búcsút intett nekünk... ?? De amit maga után hagyott, az örökké él! ✨ Idős korában is lenyűgözött mindenkit kifinomultságával, tartásával és időtlen szépségével. ? Sokan csak most döbbennek meg, milyen gyönyörű volt utolsó éveiben is! ?? Kíváncsi vagy, hogyan festett, amikor utoljára kamera elé állt? ?? ?? Görgess le a legfelső kommenthez, és nézd meg a gyönyörű képeket – méltó emlék egy igazi ikonról! ⬇️⬇️⬇️

Időtlen szépség! ? Nézd meg, hogyan festett ez a hollywoodi legenda idősebb korában!?✨ A szőrmés bikini nem csak egy...

Hirdetés
Hirdetés