Lázárnál szétgurult a gyógyszer: a hatalmát vesztett politikus most a hódmezővásárhelyi embereket sértegette

Hirdetés
Lázárnál szétgurult a gyógyszer: a hatalmát vesztett politikus most a hódmezővásárhelyi embereket sértegette
Hirdetés

Lázár János most már tényleg úgy viselkedik, mint egy kivert nyüszítő kutya. Saját elmondása szerint sem volt jó év neki 2018. /Nagyon nehezen tudja elviselni, hogy Hódmezővásárhelyen az emberek Márki\-Zay Pétert választották meg\./

Hirdetés
Ráadásul, Orbán is kitette a kormányból Lázárt, aki miközben azt ecsetelte, hogy ő nem is bukott meg vérig sértette a hódmezővásárhelyi embereket.

Van valami pikáns abban ha egy hatalmát vesztett fideszes politikus magyarázza a bizonyítványt. Egyszerre hasonlít a jelenség egy kivert nyüszítő kutya vonyítására és egy sértődött kismalac dulifulizására.

Lázár János is nagyot ment 2018 év végén.

Hirdetés
Azt gondolta, hogy a fidesz-közeli Rádió 7-ben lesz vele egy remek kis PR-interjú. Amúgy  személyesen a kormánypárti rádió társtulajdonosa, Rákay Philip beszélgetett vele.

A háromnegyed órás brezsnyevi- hosszúságú nagy interjúban volt sok mindenről szó, de kb. végig a bizonyítványt magyarázta: a Fidesz elbukta a hódmezővásárhelyi polgármesteri széket és azt, hogy ő már nem kormánytag.

Azon akár már meg sem lepődhetünk, hogy a hatalmát vesztett politikus Márki-Zayról és a hódmezővásárhelyi időközi választás fideszes buktájáról -roppant kicsinyesen- így nyilatkozott: “Vásárhely vezetését másra bízták a választók, még akkor is ha butább és tehetségtelenebb, mint mi.

Hirdetés
Van ilyen.”

Rákay arról kezdi el kérdezni, hogy 2012-ben a miniszterelnök jött el Hódmezővásárhelyre, hogy kikérje a várostól, hogy aztán a legfontosabb állami vezető tisztségviselőjévé tegye Lázárt. Teljesen érthetetlen mód ezen Lázár elkezdett nevetni és úgy interpretálta, hogy ez szórakoztató volt.

Az nem derült ki, hogy ugyan ebben mégis mi volt számára a szórakoztató, mert Rákay a kínos kiszólást egy “igen de”-vel lekeverte.

Hirdetés
Majd feltette azt a kérdést, hogy ez mennyire javított vagy rontott az ő megítélésén?

Erre Lázár azt válaszolta, hogy Orbán Viktor kérésére nem tudott nemet mondani 2012-ben, még úgy sem, hogy a polgármesteri székből kellett felállnia.

Ez után Rákay  igyekszik egy remek, benyalós kérdést feltenni: hogy de miniszterként tudta segíteni a várost… Erre Lázár: igen de jóval kevesebb időt foglalkoztam a vásárhelyi ügyekkel mint korábban.  Azt is elmondja, hogy nem lehet pénzzel betakarni a személyes jelenlét hiányát.  Rákay megint meg próbálja menteni a kínos választ, hogy igen de minden este hazament Hódmezővásárhelyre….

Hirdetés
Ezen a ponton Lázár röhögve bemondja, hogy nem a választóihoz járt haza, hanem a családjához…

Miután tisztázta, hogy tojt magasról választókra még sértegette is a vásárhelyieket. Ugyanis Rákay azt kezdte el feszegetni, hogy többen úgy fordították le, hogy nem lett miniszter, hogy megbukott.

Lázár először is azt válaszolja, hogy ezt Orbán Viktortól kel megkérdezni és úgy folytatja, hogy “egy csomó, sikertelen, irigy ember itt Hódmezővárhelyen ezen köszörüli a nyelvét.

Hirdetés
Majd azokkal vagyok hajlandó ezt megvitatni, akik innen Hódmezővásárhelyről valaha miniszterelnökséget vezető miniszterek lesznek a következő 100 éveben”.

Igen jól tetszik olvasni először vérig sértette a hódmezővásárhelyieket, majd kvázi le is mucsaiazta őket, hogy onnan aztán senki nem is lehet miniszter, csak I. Lázár János király…

A beszélgetést ide kattintva meg is lehet hallgatni, nagyon tanulságos. Ez a rész kb. a 20. percnél kezdődik és a 25. percig tart.

Elgondolkoztató nagyon, hogy Lázár Jánosnál a hatalma elvesztése azt eredményezte, hogy szétgurult teljesen a gyógyszere.

Hirdetés
Oszd meg, hogy más is lássa, így vélekedik egy bukott Fideszes a városáról és az ott élőkről.

Forrás: hirhugo.hu

2018. december 30. (vasárnap), 18:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés