“Lerohannak bennünket” – így kommentálta a tömeges bevándorlást a miniszterelnök

Hirdetés
“Lerohannak bennünket” – így kommentálta a tömeges bevándorlást a miniszterelnök
Hirdetés

“Lerohannak bennünket” – így kommentálta a tömeges bevándorlást a miniszterelnök hétfőn a parlamentben. Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában Magyarország történelmi és erkölcsi kötelességének nevezte Európa megvédését.

/A bevándorlók “már nem csak dörömbölnek, de ránk is törik az ajtót” – jellemezte a bevándorlási helyzetet Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy több százezer, sőt millió bevándorló ostromolja Magyarország és Európa határait\./

Hirdetés
Az utánpótlás pedig bőséges, milliók készülnek útra kelni – hívta fel a figyelmet, példaként említve, hogy csak Irakban és Szíriában több millióan szorulnak humanitárius segélyre. Hozzátette, hogy “az észak-afrikai védvonal” is összeomlott, az arab tavasz káoszt eredményezett, mivel a Nyugat által egyedül üdvözítő államformának tartott képviseleti demokrácia intézményei működésképtelenek ott, ahol nincs erre irányuló akarat.
Hirdetés

A kormányfő kifogásolta, hogy Európa “nemhogy tárva, nyitva hagyta az ajtókat és ablakokat, még meghívókat is küldözgetett a bevándorlóknak”.

Szerinte egyébként a bevándorlók rossz politikai döntések áldozatai, “a világ valójában hátat fordított ezeknek az embereknek”. Érthetőnek is tartja, hogy sokan közülük, akik nehéz körülmények között élnek, elindulnak Európába, egy “gazdag, de gyenge világrégióba”, ám világosan látszik: Európa nem képes magára venni a világ összes baját, nem képes eltartani az összes gazdasági bevándorlót, ráadásul “az sem biztos, hogy mindannyian dolgozni akarnak”. Elgondolkodtatónak nevezte ezzel kapcsolatban, hogy valaki még Németországban is azért tüntet, hogy Svédországba mehessen.
A miniszterelnök felszólalásában a világ legtermészetesebb dolgának nevezte, ha az ember megvédi a családját, és – mint mondta – “mi most éppen ezt tesszük”.

Hirdetés

Kifejtette: Magyarország ezer éve a nagy európai család megbecsült tagja, történelmi és erkölcsi kötelessége megvédeni Európát, ezáltal ugyanis Magyarország önmagát is védi. Amikor Magyarország határait védjük, akkor Európát is óvjuk – tette hozzá.
Orbán Viktor szavait nagy taps fogadta az ülésteremben, amikor köszönetet mondott a magyar határokon szolgáló, fegyelmezett, emberséges teljesítményt nyújtó rendőröknek, katonáknak.

A miniszterelnök azt mondta, Magyarországnak kétfrontos küzdelmet kell folytatnia: meg kell védenie az ország és Európa határait, de meg kell küzdenie “a rövidlátó európai politikával is”, amely szembefordult az európai emberek akaratával.

Hirdetés

Vitában állunk Brüsszellel, mást azonosítunk problémaként, a megoldás eszközeiként, a probléma következményeiként – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, újra kell gondolni számos európai intézményrendszert, egy sor európai vívmányt.
Mivel Európa nem tudja megvédeni saját külső határait, újabb és újabb belső határok záródnak le – hívta fel a figyelmet.

Szerinte az érthető, hogy az európai baloldal lehetőségként tekint a bevándorlásra, ezzel ugyanis beteljesítheti történelmi célját, a nemzetek felszámolását. Nem véletlen, hogy rotációban szidják Magyarországot, mert az kiáll nemzeti függetlensége mellett – mondta Orbán Viktor.

Az európai politikát kritizálva azt is kiemelte, hogy az az Európa, amely félmilliárd polgárától követeli meg a törvények tiszteletét, képtelen rábírni a bevándorlókat egy egyszerű regisztrációra.

Hirdetés
Bírálta továbbá, hogy Brüsszel menekültnek tekinti azt is, aki valójában illegális gazdasági bevándorló.

Ezek alapján azt mondta: “így jutottunk oda, hogy veszélybe kerültek a határaink, veszélyben van a törvények tiszteletére épülő életformánk, veszélyben van Magyarország és egész Európa”.
Amíg pedig Európa nem lesz képes egységes cselekvése – folytatta -, a nemzetállamoknak kell védekezniük e “brutális fenyegetéssel szemben”. “Mi eddig is megtettünk mindent, amire jogszerűen lehetőségünk volt. Ezután is erőnkön felül fogunk teljesíteni” – mondta. A magyar emberek döntöttek: az országot meg kell védeni – hivatkozott Orbán Viktor a nemzeti konzultáció eredményére, jelezve, hogy a kormány lépései ebből a parancsoló kötelességből vezethetők le.

Hirdetés

Megjegyezte továbbá, hogy Magyarország nem jókedvéből épít műszaki határzárat és alkalmaz saját megoldásokat, “egyszerűen megpróbáljuk betartani szerződéses kötelezettségeinket”.
A kormányfő szerint hosszú küzdelemre kell készülni, a kormány azonban kitart, nem enged, de amíg nem lesz egységes európai cselekvési terv – ismételte meg -, a problémát nem lehet megszüntetni.

A magyar kormánynak vannak javaslatai – folytatta, ezek között említve Európa déli határainak közös megvédését, a menekülttáborok EU-n kívüli elhelyezését, valamint azon országok segítését, amelyek már így is több millió háborús menekültet telepítettek le.

Az uniós kvótarendszer tervét bírálva megerősítette álláspontját: az csupán a következményekre vonatkozik, nem az okok megszüntetésére, csak “szétterítené a problémát”.

Hirdetés
Először vegyük elejét a népvándorlásnak, majd a határok megvédése után beszéljünk arról, mi legyen azokkal, akik itt vannak vagy ide akarnak jutni – szorgalmazta.

A kormányfő azt mondta, világossá kell tenni mindenkinek, hogy Európa attól Európa, hogy itt világos szabályai vannak az együttélésnek. A törvények uralma Európában nem elnyomást, hanem védelmet és biztonságot jelent – fogalmazott.

Le kell szögezni – folytatta Orbán Viktor -, hogy itt mindenki megdolgozott azért, hogy nyugalomban és biztonságban élhessen; megdolgoztak külön-külön az emberek és együtt a nemzeti közösségek is. Európában nem alanyi jog a jólét, azért meg kell dolgozni – hangsúlyozta.
Végül párthovatartozástól függetlenül kérte a képviselőket a kormány támogatására a tömeges bevándorlás elleni küzdelemben, mert “hazánk csak egy van, és azt mindannyiunknak kötelessége megvédeni”.

Forrás: www.hirmagazin.eu

2015. szeptember 21. (hétfő), 14:44

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 02. (vasárnap), 09:49
Hirdetés

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

 ? Kökény Attila és Zséda újra együtt: megérkezett a „Csókolj még egyszer” – egy dal, ami azonnal belopja magát a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 15. (szerda), 14:03

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző...

Mindenegyben blog
2025. október 11. (szombat), 21:02

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellenŐsszel, amikor hűvösebbre fordul az idő, a poloskák egyre...

Mindenegyben blog
2025. október 09. (csütörtök), 18:42

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 14. (csütörtök), 08:30

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők.Ötévesen már az edényfedő hangjából...

Mindenegyben blog
2025. július 31. (csütörtök), 14:47

Emlékszel még rá? ? Ez a legendás színésznő éveken át milliók szívét rabolta el! ?? Most 8️⃣2️⃣ éves korában örökre búcsút intett nekünk... ?? De amit maga után hagyott, az örökké él! ✨ Idős korában is lenyűgözött mindenkit kifinomultságával, tartásával és időtlen szépségével. ? Sokan csak most döbbennek meg, milyen gyönyörű volt utolsó éveiben is! ?? Kíváncsi vagy, hogyan festett, amikor utoljára kamera elé állt? ?? ?? Görgess le a legfelső kommenthez, és nézd meg a gyönyörű képeket – méltó emlék egy igazi ikonról! ⬇️⬇️⬇️

Emlékszel még rá? ? Ez a legendás színésznő éveken át milliók szívét rabolta el! ?? Most 8️⃣2️⃣ éves korában örökre búcsút intett nekünk... ?? De amit maga után hagyott, az örökké él! ✨ Idős korában is lenyűgözött mindenkit kifinomultságával, tartásával és időtlen szépségével. ? Sokan csak most döbbennek meg, milyen gyönyörű volt utolsó éveiben is! ?? Kíváncsi vagy, hogyan festett, amikor utoljára kamera elé állt? ?? ?? Görgess le a legfelső kommenthez, és nézd meg a gyönyörű képeket – méltó emlék egy igazi ikonról! ⬇️⬇️⬇️

Időtlen szépség! ? Nézd meg, hogyan festett ez a hollywoodi legenda idősebb korában!?✨ A szőrmés bikini nem csak egy...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 15:04

Felismerted ezt a sztárpárt? ?❤️ Ők Hollywood egyik legstabilabb párosa, akik már évtizedek óta együtt vannak – de sosem házasodtak össze! ?

Felismerted ezt a sztárpárt? ?❤️ Ők Hollywood egyik legstabilabb párosa, akik már évtizedek óta együtt vannak – de sosem házasodtak össze! ?

Hollywood egyik legbékésebb párja, akik úgy döntöttek, hogy nem házasodnak össze”: Kitalálod, kik ők?Amikor a...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 06:52

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...Nem a ráncokról szól. Nem a sétapálcáról, a...

Hirdetés
Hirdetés