Még a rovarirtók is ódzkodtak, hogy belépjenek ebbe a házba, miután a feleség bosszúból EZT tette a férjével

Hirdetés
Még a rovarirtók is ódzkodtak, hogy belépjenek ebbe a házba, miután a feleség bosszúból EZT tette a férjével
Hirdetés

20 év házasság után Jake elhagyta a feleségét a fiatal titkárnőjéért.

5c4fe0430d2eb48cab1e53d25a767490

/Jake új barátnője  mindenre elszánt volt, hogy Jake és Edith villájában lakhasson Jake\-kel\./

Hirdetés
Mivel Jake-nek nagyon jó ügyvédi kapcsolata volt, ezért a házat és a kúriát ő kapta meg a válás után.
Hirdetés

Edithnek három napot adott, hogy csomagoljon és hagyja el a házat. Az első nap Edith elpakolta a dolgait dobozokba. A második nap költöztető cég jött a házhoz, és elszállította az ingóságait Edith új kis lakásába. A harmadik nap Edith kényelmesen elfogyasztotta az utolsó ebédjét  a ház szalonjában, a kedvenc helyén. Ehhez hozott néhány gyertyát, meggyújtotta azokat, és kellemes zenét tett fel, rákot, kaviárt és nagyon jó minőségű pezsgőt is fogyasztott.

Hirdetés

Mikor befejezte, minden szobába bement és a rák és kaviár maradékait szépen eldugdosta a karnisokba.

8b547b9e06e92e14635bac6f36112549

Hirdetés

Jake és újdonsült nője boldogan tértek haza a házba. Az első pár nap maga volt  paradicsom kettejüknek.
De azután elkezdett büdös lenni a házban. A szag mindenhonnan jött, és egyre orrfacsaróbb lett. Megpróbáltak mindent, takarítás, portörlés, felmosás. Ellenőrizték a légkondicionáló berendezést is, mert arra gondoltak, hogy egy döglött egér lehet benne. A szőnyegeket gőzzel kitisztították, és mindenüvé légfrissítőket aggattak. Még a rovarirtók is kijöttek, és rovarölő szereket szórtak szét a házban. De semmi sem segített.

Ahogy a helyzet tovább romlott,  Jake korábbi ismerősei, akik rendszeresen látogatták őket, el-el maradoztak a háztól. Még az ezermester is megtagadta a munkát a házban, és a szobalány is kilépett.

Hirdetés
  Végül úgy döntöttek, hogy új helyre költöznek. Azonban senki nem akarta megvenni a házat, pedig már a piaci ár feléért kínálták megvételre. Mintha egy átok ült volna rajta. Még az ingatlanközvetítők sem ajánlgatták jó szívvel a házat senkinek. Jake kénytelen volt hitelt felvenni, hogy az új házat meg tudják venni.

068c95d4ebf665d4caa7c8ab54ecdbb3

Hirdetés

Aztán egy nap az ex-felesége felhívta Jake-et, hogy mi van vele, hogy telnek mindennapjai. Jake elkezdett panaszkodni, hogy hogy járt a házzal. Edith a történetet udvariasan meghallgatta. Majd mondta Jake-nek, hogy ő annyira szerette a házat, és a tartásdíjból is elengedne, ha a házat megkaphatná.
Jake, azt gondolva, hogy Edithnek fogalma sincs a házban uralkodó állapotokról, az alkuba meggondolatlanul beleegyezett. Erre szerződést írtak, és Edith tized áron megvette Jake-től a házat. Néhány órával később, készen is voltak az ügylettel.

Egy héttel később, Jake és a titkárnője gúnyos mosollyal nézték, hogy egy szállító cég minden holmit kivisz a házból, beleértve a karnisokat (!) is.

d9ae58baad38f9ccc3595207206eb38a

Hirdetés

A régi mondás szerint: a bosszú hidegen tálalva a legjobb. Edith bosszúja éppen olyan hideg, mint élvezetes volt.

Forrás: harmonikum.com

2016. október 16. (vasárnap), 10:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 02. (vasárnap), 09:49
Hirdetés

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

 ? Kökény Attila és Zséda újra együtt: megérkezett a „Csókolj még egyszer” – egy dal, ami azonnal belopja magát a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 15. (szerda), 14:03

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző...

Mindenegyben blog
2025. október 11. (szombat), 21:02

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellenŐsszel, amikor hűvösebbre fordul az idő, a poloskák egyre...

Mindenegyben blog
2025. október 09. (csütörtök), 18:42

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 14. (csütörtök), 08:30

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők.Ötévesen már az edényfedő hangjából...

Mindenegyben blog
2025. július 31. (csütörtök), 14:47

Emlékszel még rá? ? Ez a legendás színésznő éveken át milliók szívét rabolta el! ?? Most 8️⃣2️⃣ éves korában örökre búcsút intett nekünk... ?? De amit maga után hagyott, az örökké él! ✨ Idős korában is lenyűgözött mindenkit kifinomultságával, tartásával és időtlen szépségével. ? Sokan csak most döbbennek meg, milyen gyönyörű volt utolsó éveiben is! ?? Kíváncsi vagy, hogyan festett, amikor utoljára kamera elé állt? ?? ?? Görgess le a legfelső kommenthez, és nézd meg a gyönyörű képeket – méltó emlék egy igazi ikonról! ⬇️⬇️⬇️

Időtlen szépség! ? Nézd meg, hogyan festett ez a hollywoodi legenda idősebb korában!?✨ A szőrmés bikini nem csak egy...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 15:04

Felismerted ezt a sztárpárt? ?❤️ Ők Hollywood egyik legstabilabb párosa, akik már évtizedek óta együtt vannak – de sosem házasodtak össze! ?

Felismerted ezt a sztárpárt? ?❤️ Ők Hollywood egyik legstabilabb párosa, akik már évtizedek óta együtt vannak – de sosem házasodtak össze! ?

Hollywood egyik legbékésebb párja, akik úgy döntöttek, hogy nem házasodnak össze”: Kitalálod, kik ők?Amikor a...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 06:52

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...Nem a ráncokról szól. Nem a sétapálcáról, a...

Hirdetés
Hirdetés