„Őszintén sajnálom a történteket. /Csak mostanra tudtam összeszedni annyira magam, hogy írjak\./
Kamerával forgattam, több száz migráns kitört, áttörték a rendőrkordont, egyikük nekem rontott és én megrémültem.
Nem vagyok szívtelen, gyermekeket rugdosó rasszista operatőr. Nem szolgáltam rá sem az ellenem folyó politikai boszorkányüldözésre, sem a mocskolódó, sokszor halálos fenyegetésekre. Csak egy nő vagyok, egy azóta munkanélkülivé vált kisgyerekes anyuka, aki egy pánikhelyzetben hozott egy rossz döntést.
László Petra”
Mi történt? |
Az N1TV volt operatőrének nyilatkozatát férje juttatta el az MNO-nak. László Petra kedden gáncsolt el egy gyermekével futó migránst Röszkénél, két másik emberbe – köztük egy gyerekbe – pedig belerúgott. Kisberk Szabolcs, a televízió főszerkesztője közleményben adta hírül, hogy azonnali hatállyal elbocsátották Lászlót, mivel elfogadhatatlanul viselkedett. „Az ügyet részünkről lezártnak tekintjük” – tette hozzá Kisberk.
Hirdetés
|