MI SÚJTJA A MAGYAROKAT? MI AZ A TURÁNI ÁTOK?

A kereszténység terjesztői persze ostobaságnak minősítette az átkot, mára még is közhellyé vált a magyarok széthúzása. Ha nálunk bárki, bármilyen sikert ér el, honfitársai rögtön rátámadnak, gyalázzák, gáncsot vetnek neki.

Mi ez, ha nem az ősi átok beteljesedése?

Napjaink közéleti állapota aligha szorul bővebb bemutatásra, hiszen nyilvánvaló, hogy a vezető magyar politikusok törekednek az ország, a nemzet kettészakítására.

És még csak azt se mondhatjuk, hogy ez új jelenség a hazai politika életébe; elég belelapoznunk a történelemkönyvekbe, hogy hasonló helyzetek tucatjaival találkozunk... A körülöttünk élő népek előszeretettel dörgölik az orrunk alá, hogy a magyarok ötszáz éve minden megvívott háborújukat elveszítették. Mi ehhez nyugodtan hozzátehetjük, azért veszítettünk, mert az ország vezetői (sőt, egy-egy hadseregünk vezérkari tisztjei is) ahelyett, hogy a külső ellenséggel hadakoztak volna, tehetségük javát az egymás elleni áskálódásra fordították. Ez vezetett közvetve a mohácsi vészhez, a Rákóczi-szabadságharc bukásához, az 1849-es kudarchoz, ahhoz hogy vesztesen kerültünk ki az első és a második világháborúból, de még az 56-os forradalom is ezért bukott el. Úgy tűnik tehát, hogy az átok nagyon is működik Vagy csupán saját gyengeségünket magyarázzuk vele? Lehet-e hibáinkért valami természetfeletti erőt okolni? És egyáltalán elképzelhető, hogy felelősen gondolkodó nemzetvezetők, amilyenek őseink máguskirályai voltak, holmi vallási nézeteltérés miatt végzetes átkot mondjanak saját véreikre?

A turáni átok a magyarság feltételezett őshazájáról, az ázsiai Aral-tó környéki Turáni-alföldről kapta a nevét.

Az akkori idők magyar idők magyar ősvallásáról alig tudunk valamit, mert kevés a hiteles forrás. Az bizonyos azonban, hogy szabad vallásgyakorlat működött a nép körében, azaz mindenki abban hitt, amiben akart. A magyarok hittérítők, kereskedők és utazók révén ismerték már a keleti- és nyugati kereszténységet, az iszlámot, a zsidó hitet és más, kisebb ázsiai vallásokat is. Sűrűn megfordultak köztük idegen népek képviselői, akiket nem korlátoztak hitbéli életükben, sőt ha valaki akart, csatlakozhatott is hozzájuk! Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a magyaroknak nem lett volna saját hite.

Éppen ezért kevéssé valószínű, hogy holmi hitbéli vita miatt a táltosok megátkozták volna saját népüket.

A turáni átok kiváltó oka nem az új vallás, az új hit volt, hanem az, hogy ennek az újnak mondott (és feltűnően könnyen elfogadott) vallásnak idegen papjai voltak, s a nép engedte, hogy idegen urak üljenek a magyarság nyakára.

Mágusaink úgy tartották, hogy az ős magyar vallás minden más hit alapja, és őse volt, belőle alakultak ki a nagy egyházak, amelyek azonban letértek Isten útjáról. Az pedig, hogy a magyarok egy ilyen egyháznak hódoltak be, azt jelentette, hogy Isten népét többé már nem Isten irányította a máguskirályon keresztül, hanem más emberek. Még tovább sarkítva a dolgot: már nem Isten uralta az embereket, hanem azok akarták uralma alá vonni a Teremtőt! Ez pedig már olyan vétség, amely kiválthatta a súlyos turáni átkot. „Ha egy nép elhagyja Istenét, az isten elhagyja népét, a népnek pusztulni a kel..."

Manapság a pogánynak mondják az ősmagyarokat, és ezt a pogányságot úgy képzelik el, mint a kereszténység ellentétét, holott a nyelvészeti bizonyítékok igazolják, hogy a pogány kor szókincsükkel nevezzük meg a kereszténység világát, hogy a magyar nyelv a honfoglalás előtti szavaival az egész Bibliát le lehet fordítani. Ez pedig azt mutatja, hogy korábbi hitünk nem álhatot messze a kereszténységtől.

A lélek, isten, hagymáz (ördög), bölcs, boszorkány, stb. mind-mind ősmagyar szavak. A vízzel való meghintés régebben is tisztított, ahogyan a kereszteléskor is a víztisztító jelképként szerepel. A Mennyei Úr régen is minden létező dolog teremtője volt, és az engesztelő áldozat is létezett.

A táltosok megértettették az emberekkel, hogy mindegy, melyik vallás jelét vetik magukra; ha Isten nevét mondják, a világmindenség erejével töltekeznek újra. Tulajdonképpen a kereszt sem Jézus halálára utal, mert ez s egy ősi szimbólum. Aki a világmindenséget akarja ábrázolni, az két vonalat mutat: egyet éjszakról délnek, egy pedig keletről nyugatnak. Esetleg felmutat az égre, majd le a földre, aztán körbe a látóhatáron. Ez is kereszt; talán a legősibb jelképek egyike, amelyet a keresztény egyház felhasznált és félremagyarázott!

Mindezzel Rómában a mindenkori pápa is tisztában volt.

Egy hamis hit nevében szerveztek világbirodalmat, de nem számoltak a magyarokkal, az igaz hit őrzőivel, akik minden jobban tudtak, mindent jobban csináltak, leleplezhették őket. Ezért kellet idegeneket a nyakunkra ültetni, amit viszont csak vallás nevébe tehették meg. Ráadásul szükségük volt egy belső emberre, egy olyan főúrra, aki a hatalomért mindenre képes. Ez volt Géza fejedelem és fia, István király.

Géza Taksony fejedelem fia volt, és csalás nélkül aligha válhatott volna belőle is fejedelem, mivel az ősi rend szerint nem ő örökölte volna a hatalmat, hanem Taksonynak rangsorban utána következő legidősebb férfirokona. (Később ugyanígy nem Istvánnak, hanem Koppánynak kellet volna követnie őt a fejedelmek során.) Hogy megerősíts magát a posztján, Géza szövetségeseket keresett, ám a magyarok közt nem találván eleget, idegenek felé fordult, és ez kapóra jött az egyháznak.

Róma hűbéresén, I. Ottón keresztül segítséget ígért Gézának, ha a fejedelem elpusztítja a régi rendet és a régi vallást, amely a kereszténység vesztét okozhatta volna. Az érdekek itt találkoztak.

Géza fiát, Vajkot (Istvánt) német papok nevelték, és feleséget is bajor uralkodóházból választott neki. Megszilárdította a fejedelmi poszt már-már csupán névleges hatalmát, és a feudalizmus béklyóit rakta a népre. Az idegen papok partnert láttak benne a kereszténység és a német hatás terjesztésében, ezért segítették céljai elérésében, miközben fiát teljesen a befolyásuk alá vonták. Ma úgy mondanánk, hogy a gyermek Istvánt sikeres agymosásnak vetették alá. István pedig elszakította a magyarságot a keleti gyökereitől, az eredendő ősvallást és az ősi tudást semmisítette meg, amely pedig még a keresztény térítők egy részét is megragadta és felismerésre késztette. Olyannyira, hogy némely templomban magyar írást használtak, magyarul miséztek és ősi magyar szövegeket gyűjtöttek össze. Róma azonban ettől félt leginkább, hiszen úgy tűnhetett, hogy nem a keresztények térítik a magyarokat, hanem az ősi tudás győzi meg a térítőket. Ez nem maradhatott ennyiben, ezért István Kr. u. 1000-ben a következő rendeletet adta ki:

„ ...a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek, a jobbról balra haladó pogány írás megszüntetődjék és helyette latin betűk használtassanak...Továbbá a templomokban található pogány betűkeli felírások és imakönyvek megsemmisítessenek és latinra cseréltessenek! Valamint pedig azok, akik régi pogány iratokat beadnak, 1-től 10 denárig jutalmat kapjanak. A beadott iratok és vésetek pedig tűzzel és vassal pusztítsanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék."

Ez a rendelet lehetett a kezdete ezeréves balsorsunknak. Nem csak vallásukat hagyták veszni a magyarok, de hagyományaikat, értékrendjüket és történelmüket is. Ezek nélkül pedig nem lehet igazi jövője egy nemzetnek még akkor sem, ha turáni átok nem működne!