MSZP elnöke: a XXI. században tényleg attól kell félnie egy dolgozónak, hogy kirúghatják, mert megköszöni, ha kiállnak a jogaiért?

Hirdetés
MSZP elnöke: a XXI. században tényleg attól kell félnie egy dolgozónak, hogy kirúghatják, mert megköszöni, ha kiállnak a jogaiért?
Hirdetés

/Az MSZP elnöke, Tóth Bertalan hétfő este Rónai Egon vendége volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol szó esett a szocialisták EP listájáról, az ellenzéki pártok együttműködéséről és az ellenzék hétfői látogatásáról az esztergomi Suzuki gyárban\./

Hirdetés

A műsorvezető első kérdése az MSZP szombati kongresszusán elfogadott EP listájára irányult, ugyanis a listát Tóth Bertalan pártelnök vezeti, aki többször elmondta, hogy nem fogja felvenni a mandátumát. A szocialista politikus ezt itt is megerősítette – „Az MSZP-ről tudni kell, hogy nálunk a pártelnök személye megtestesíti a párt egészét, megtestesíti a párt egységét.

Hirdetés
” – azaz jelölése szimbolikus jelleggel bír.

Ezután arról beszélt Tóth, hogy az MSZP és a Párbeszéd közösen fog indulni a májusi EP választáson, az együttműködés részleteiről az elkövetkezendő egy-két héten belül tárgyalnak.

Mint mondta, a lista nyílt, így várják azokat a pártokat, akik közösen mérettetnék meg magukat májusban. A közös lista mellett szól, hogy egy mandátum megszerzéséhez a szavazatok legalább 5%-nak megszerzésére van szükség és az ez alatt teljesítő pártok szavazatai a Fideszhez fognak vándorolni.

Hirdetés

A Jobbikkal kapcsolatban azt mondta a szocialista politikus, hogy az őszi önkormányzati választásokon komoly esélyt lát az együttműködésre, mert szerinte a helyi közösségeknek kell dönteniük a saját jelöltjeikről. Ezenkívül olyan ügyek mentén is együtt tud működni velük az MSZP, mint amilyen a hétfői közös ellenzéki akció volt Esztergomban.

Jól átfogó képet alkot a valós magyar helyzetről az, amivel a pártelnök zárta a beszélgetést: „Odajött a Suzukiból egy dolgozó és azt mondta nekünk, hogy lehet kifogják rúgni emiatt – mert ott volt a teljes média – , de köszöni szépen, hogy elmentünk és kiálltunk az ő jogaikért.

Hirdetés
” – mesélte Tóth Bertalan a hétfő esti esztergomi látogatásról.

MSZP elnöke: a XXI. században tényleg attól kell félnie egy dolgozónak, hogy kirúghatják, mert megköszöni, ha kiállnak a jogaiért?

Forrás: hirhugo.hu

2019. február 19. (kedd), 21:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés