Nevelj édesburgonyát az ablakban! Nem is gondolnád milyen bámulatos növény lesz belőle!

Hirdetés
Nevelj édesburgonyát az ablakban! Nem is gondolnád milyen bámulatos növény lesz belőle!
Hirdetés

Az édesburgonya nem csak finom, hanem gyönyörű növény is! Nem csak az íze miatt érdemes nevelni, a gumós fejlődése folyamán csodás dús növényzettel kápráztat el minket.

/Nagyon könnyen csíráztatható, így akár az ablakpárkányon is nevelhetjük, később pedig kikerülhet az erkélyre, vagy a kertbe\./

Hirdetés
Az év bármely időszakában nevelhetünk édesburgonyát, a lakásban könnyen kihajt és így még a borús időben is csodálhatjuk a káprázatos zöld leveleit. Remek szórakozás a gyermekek számára is, mert nagyon látványosan fejlődik.
Hirdetés

Hogyan neveljünk édesburgonyát.

1. Végy néhány olyan édesburgonyát, amelyek már elkezdtek csírázni.

2. A burgonyák közepébe szúrj néhány fogpiszkálót, ezek fogják megtartani, hogy ne érjék el a poharak alját. Tölts meg néhány kisebb üvegpoharat vízzel és tedd bele a burgonyákat. Figyelj rá, hogy ne érjenek a pohár aljához, mert csak így tud majd a gyökerük fejlődni.

3. A poharakat tedd világos helyre és figyeld, ahogy a burgonyák elkezdenek gyökereket ereszteni.

Hirdetés

Hirdetés

4. Amikor a burgonya már vastag gyökerekkel rendelkezik és a hajtásain van legalább 3 levél, fölbe ültetheted. A fogpiszkálókat ekkor már kihúzhatod, nem lesz rá szükség. Az ültetés folyamán figyelj rá, hogy a gyökerek ne sérüljenek és a föld a burgonya felét is fedje be.

5. Amikor a növény már bokros zöld növényzettel rendelkezik, az alsó részét össze is kötheted, így még gyorsabb növekedésre ösztönözheted.

Hirdetés
Időnként trágyázd és öntözd gyakran.

Hirdetés

A növény gyorsan fejlődik, így láthatod, ahogyan a kis gumóból egy szép zöld bokor lesz. Az ablakpárkányon jól fejlődik, de ha túl nagyra nőtt, akkor kiteheted az erkélyre.

Forrás: ketkes.com

2018. április 15. (vasárnap), 20:08

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés