/Aki valaha is olvasta tanulmányozta Nostradamus jóslatait a Magyarokhoz, annak szembetűnhet néhány igen fontos tényező\: A versek számokkal ellátva sorrendben vannak, de nem kronológiailag csupán ahogyan ő látta úgy írta egymás után\./
Lássuk a jóslatot:
"Nomád népek jönnek Pannóniába, egyre számosabban és megvetetten, e nemzet veszti nyelvét s Európában árva, a föld népe nem fogadja be, sem a szellem. Csak táncol s zenél, koldul, lop ha kell, és vándorol tovább, örökké vágytól hajtva, hogy egyszer végső hazát is érdemel, és barna bőre nem lesz bélyeg rajta.
A nomád népek megérkeztek egyre többen jönnek, Az európaiak nem fogadják be köztük mi magyarok sem hiszen ahogyan viselkednek, és ezáltal vándorolnak országról országra, mindenütt befogadást dokumentumot kérve a letelepedéshez, dolgozni nem akarnak csak koldulni lopni és vándorolni.
Jóslat:
"Az írott szó elhal majd, és egyre szegényebb lesz a beszéd, a nemzetre egy talány hoz bajt, mely elveszi az emberek eszét. Egész nap otthonukban ülnek, bámulnak hazug, mozgó képeket, s mire a bálványok ledőlnek, már alig születnek gyermekek."
Ez a vers pedig valamelyik ( találmányra) a jelenlegi világunkban található fejlett eszközök ( számítógép, internetes játékok, közösségi oldalak, selfiőrölet stb. ) hoznak bajt ránk elvakítanak bennünket, és mire ész bekapnánk a nemzetünk megkopik és elfogyunk.
Jóslat:
"Amit értelmes elme el sem képzel, az megtörténik majd Hungáriában. Senki nem boldogul erővel, sem ésszel, csak gyilkos ármány és ravaszság van. Dolgozni akarnál, de nincs munka, pedig a földek parlagon hevernek, aki eddig a munkáját csak unta, most koldusa lesz az idegeneknek."
Mennyire találó ez a versszak is, a mai Magyarországra?Erővel munkával és még tanultsággal ésszel sem keresed meg a kenyered jelenleg.Dolgoznál de nincs hol, és ha van is annak nincs értéke, hiszen kevés pénzt keresel vele.
Jóslat:
"Csak temetni tudnak, nem ünnepelni, erejük gyorsan elfogy, szalmaláng, türelmesek, de kitartásuk semmi, vezérük rosszul végzi mindahány. Költőiket elfelejtik gyorsan, akárcsak régi énekeiket, magyar se marad sok a honban, de magyarul szólnak – az idegenek."
Ezt nem szeretnénk hogy ugye bekövetkezzen, - teljesen - hiszen fogyatkozunk és ha elfeledjük magyarságunk, majd jönnek idegenek kik beszélik nyelvünk és megmaradnak nálunk, mert a hazánkban egyre kevesebben vagyunk.
A jóslat utolsó vers sorai hogy hitelt érdemlő legyen:
"Akinek mindezt írtam rendelésre, három hónappal él tovább mint magam. Csatát veszít, de a harcnak nem lesz vége, minden ledőlt toronynak súlya van.
Ez a nagyhírű vitéz a magyar nemzet fia 3000 ezüstöt fizetett Nostradamusnak ezért a munkáért, és a megrendelő személyében Zrínyi Miklósra ismrünk a szigetvár hősére, aki valóban három hónappal élte túl a jóslatok szerzőjét és 1566 szeptember 8-án hősi halált halt.
Egy jóslat Szécsényi Istvánról:
"Nemes család sarja, mégis a köz érdeke nyűgözi le életében,
folyókat rendszabályoz, partot összeköt, s tudósokat növel rég elfecsérelt pénzen. Királya híveként szít forradalmat, népe szolgájaként magába réved, s midőn egész Pannónia reszketve hallgat, egyetlen lövéssel vet önmagának véget.
Valóban Szécsényi István 1860 április 8-án bécsben főbe lőtte magát. Vitatják hogy meggyilkolták ugyan, de ha a jóslatot tekintjük irányadónak akkor öngyilkos lett.
Jóslat:
"Bölcs ember, a jogok tudósa, szerény és nagyhatású szónok, nem volt ilyen kétszáz év óta, törvényben mér sok országos gondot.
Amit fegyverrel el nem ér ország, eléri azt ô türelmes gondolattal általa békül meg magyar és osztrák, köt egyezséget az ördög és az angyal."
A kiegyezés kovácsa Deák Ferenc köt egyezséget magyar és osztrák között, érdekes az utolsó szópár ördög és angyal. A nyugat mindig is a magyarok eltávolítását tűzték ki a történelem folyamán.
Jóslat
"A második millenium után a víz csak csordogál, a föld kiszárad, forró aszály söpör át Hunnián, s keletről menekvőknek nem vet gátat. A Danubiuson száraz lábbal átkelhet bárki, ám háborúk miatt, mit vívnak három szomszédos királlyal, a nép Danubiuson túlszalad.
Ez a rész még várat magára, de ha jól megfigyeljük ebbe is lenni kezd részünk, Aszályos időket élünk és a menekültek is megjelentek kelet felől, már csak a Duna apadása hiányzik hogy teljesedjen ezen jóslat, a szárazság miatt.
Forrás: hirnetbazar.blogspot.it
2015. augusztus 27. (csütörtök), 19:14