Nyugat Európa tudja, miért tart a Magyartól!

Ezer év óta a magyarság az európai keresztény műveltség kihagyhatatlan elemét képezi. /Magyarország hosszú évszázadokon át Európa védőbástyája volt, ugyanakkor tudósaival és művészeivel jelentős szerepet játszott az európai műveltség kimagasló eredményeinek létrehozásában\./

Soha nem volt világos, hogy az első világháború után a győztes nagyhatalmak, Franciaország, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok miért éppen azt a népet büntették meg a legjobban, amelynek semmi köze nem volt a háború kirobbantásához. Mindezek ismeretében teljesen érthetetlen az Európai Unió vezető politikusainak hisztérikus magyarellenes viselkedése az ország alkotmánya miatt.

Részletesen tanulmányoztam az új magyar alkotmányt, amely minden bizonnyal Európa egyik legdemokratikusabb alaptörvénye, az európai politikusok jelentős hányada mégis antidemokratikusnak találja, ugyanakkor elfogadja, hogy Csehország és Szlovákia továbbra is törvényben tartsa a II. világháború után megfogalmazott, magyarok és németek kollektív bűnösségét kimondó, fajgyűlölő Benes-dekrétumokat. Keleti nép vagytok, mondta barátom, az európaiak mindig rasszisták voltak, soha nem kedvelték a más fajú népeket.

A keletieket a legkevésbé, mert féltek tőlük. Ha akarjátok, ha nem, Európa számára keleti nép vagyunk!

A trianoni diktátum a hazugság és a magyarellenes propaganda diadala volt az igazságukat naivul védő magyarokkal szemben. A kisebbségek elnyomásával vádolták őket, pedig a magyarság a történelme során Európa legbefogadóbb népe volt, ezért maradtak fenn a szlovákok és a rutének, és ezért fogadták be Erdélyben a tízezrével betelepülő oláhokat (románokat) és Délvidékre a szerb menekülteket.

A szlovákok, rutének, románok, szerbek megtarthatták nemzeti sajátosságaikat, hagyományaikat, nyelvüket és vallásukat, iskoláik és templomaik voltak. 

Mi történt ugyanakkor Franciaországban a más nyelvű kisebbségekkel? 1850-ben Franciaország lakosságának a fele nem francia anyanyelvű volt: németül beszélő elzásziak, lotaringiaiak, flamandok, bretonok, baszkok, katalánok, provence-iak, olaszok. Ötven évvel később, a 20. század elején a francia kisebbségek nagy többsége elvesztette anyanyelvét, elfranciásodott. Mi történt? A franciák egyszerűen betiltották a kisebbségi nyelvoktatást, a francia nyelv kötelezővé vált.

Ugyanezt tették az angolok a szomszédos kelta népekkel, a walesiekkel, a skótokkal, írekkel. Az amerikaiak még radikálisabban oldották meg az Egyesült Államok őslakóinak nyelvhasználatát: egyszerűen kiirtották őket. S akkor még nem is beszéltünk azokról a borzalmakról, amiket az angol és francia gyarmatosítók követtek el Afrikában, illetve a Távol-Keleten s Indokínában.

Persze a 20. században véget ért a klasszikus értelemben vett gyarmatosítás. De a látszólag függetlenné vált afrikai országok továbbra is szenvedik a gyarmatosítás szellemi és anyagi következményeit. Gazdasági függőségük tovább súlyosbodott az angol, francia, amerikai érdeket képviselő multinacionális vállalatok kizsákmányoló tevékenysége következtében.

Magyarországon hasonló folyamat zajlott le: az ország a szovjet gyarmati függőségből a nyugati multinacionális vállalatok függőségébe került. Nincs nagy különbség a függetlenné vált afrikai országok függősége és Magyarország nyugattól való függősége között. Afrikában is, mint Magyarországon, a nyereségéhes nyugati vállalatok gyarmattartóként a kezükben tartják úgy a gazdasági hatalmat, mint a nagy tömegeket befolyásoló médiát.

Ha a félrevezetett emberek mégis rájönnek, hogy mi történik velük, és olyan kormányt merészelnek választani, amely a nemzet érdekeinek megfelelően kormányoz, és nem veszi tekintetbe a multinacionális nagyvállalatok nyereségérdekeit, akkor azonnal elindul a lejárató kampány az ország és a kormány ellen.

A 4. és az 5. században a keletről érkezett, lovas kultúrájú hunok mély lelki traumát okoztak ellenfeleiknek. Könnyedén térdre kényszerítették a kor két európai nagyhatalmát, a Keletrómai Birodalmat (Bizáncot) és a Nyugatrómai Birodalmat, de a harcias germán népeket, a gótokat, a gepidákat, a vandálokat, a frankokat és a burgundokat is.

Atilla, a hun uralkodó kegyelmes volt a legyőzött népekkel. Meghagyta a földjüket, politikai és vallási intézményeiket, és a királyaikkal barátsági szerződést kötött. Udvarában több tucat kisebb-nagyobb hatalmú germán király és fejedelem tartózkodott. A rómaiakkal ellentétben a hunok a legyőzött ország lakosságát nem vittél el rabszolgának, hanem meghagyták a szabadságukat. A dekadens Római Birodalom az 5. századi fennmaradását a hunoknak köszönhette.

A római császároknak hun testőrségük volt, és a legütőképesebb légiókat hun segédcsapatokból állították össze, amelyeket Atilla bocsátott a császár rendelkezésére. Hun segítség nélkül a Római Birodalom már régen összeomlott volna, a sorozatos "germán" támadások következtében. A kereszténnyé vált Római Birodalomban azonban a főpapok nagy része – beleértve a pápát – veszélyesnek tekintette a "pogány" hunok befolyását a növekedésnek induló fiatal keresztény egyház számára. Ekkor kezdődött a hunok démonizálása, nehogy előfordulhasson, hogy az erőszakkal és megfélemlítéssel megkeresztelt, gondolkodásában még félig, pogány tartományok lakossága rokonszenvezzen a Keletről érkezett pogányokkal.

A hungyűlölő római főpap és történetíró, Marcellus Ammianus soha nem látott egyetlen eleven hunt sem, mégis a hunellenes propaganda és a hazug rágalomhadjáratok legismertebb személyisége lett. A kereszténység legnagyobb ellenségeként, az ördög szövetségeseként írta le a hunokat, akik öldöklésből és rablásból élnek, mindent nyersen fogyasztanak.

A nyereg alatt puhított hús nevetséges meséjét is Marcellus Ammianus találta ki. A hunok lejáratására bevetett hazug vádakat és félelemkeltő rágalmazásokat később átvették a középkori történészek, majd a modern történetírók is, hivatkozva az Írott forrás mágiaként elfogadtatott dogmájára.

A hunok után, a 6. században keletről érkezett, lovas kultúrájú avarokat és a 9. században szintén keletről érkezett, lovas kultúrájú magyarokat az európaiak hunnak vagy szkítának nevezték, és a hunok leszármazottai-nak tekintették. Nem véletlenül, hiszen az avarok és a magyarok a hunok utódainak tartották magukat, és büszkén vallották hun eredetüket.

Atillát és hunjait csak a magyar tudományos kutatás értheti meg – írta Eckhardt Sándor a Magyar Szemlében (1940). A több mint ezeréves Kárpát-medencei magyar történelem során a hun–magyar rokonság mindig a magyar nemzettudat alapját képezte. Zrínyi Miklós Atillát mint az első magyar királyt méltatja (1651), és Kölcsey Ferenc a Himnuszban megemlékezik a hun ősökről: általad nyert szép hazát Bendegúznak vére (Bendegúz Atilla atyja volt).

A magyarságra visszasugárzó évszázados hun és lovas népekkel szemben érzett európai előítéletek visszaszorítására a magyar politikai és tudományos körök a finnugor nyelvészeti elméletet találták a legmegfelelőbbnek.

Feltételezéseik szerint a finnugor nyelvészeti elmélet nagy előnye az, hogy tagadja a hun–magyar rokonságot, és az európaiak számára egy elfogadható, rokonszenves kis északi néppel, a finnekkel hozza rokoni kapcsolatba a magyarokat. A rendszerváltozás után a finnugor rokonság erőszakos, dogmatikus terjesztése még jobban felerősödött. Az egyetemeken, a főiskolákon, a középiskolákban a finnugor rokonságot megmásíthatatlan tényként tanítják.

A kilencvenes évek elején a magyar bulvársajtó hosszan beszámolt a magyar köztársasági elnök finnugor rokon népeknél tett látogatásáról, amelynek során az őstörténelmünket kevéssé ismerő elnök meghatódva vett részt egy közös ősöket felidéző medvetoron (!). Azóta Magyarország több finnugor világkongresszust rendezett, és 2013 tavaszán a magyar parlament elfogadta, hogy ezentúl minden év októberében finnugor napot ünnepel majd hazánk.

Külföldi terjesztése azonban nem állította meg az európai előítéletek magyarságellenes megnyilvánulásait. A Nyugatot nem érdekli, hogy finnugornak hirdetjük magunkat vagy sem, továbbra is keleti idegenként tekint ránk. A külföldiekre nem volt semmilyen hatással a finnugor rokonság hirdetése, viszont hatalmas károkat okozott a magyar lélekben. Már Gárdonyi Géza megjegyezte, hogy a hamis finnugor rokonság erőszakolása a magyar nemzettudat tatárjárását jelenti, mert lerombolja ősi legendáink, mítoszaink, krónikáink érzelmi értékeit.

Az európai tudatalattiban erőteljesen működő Kelet-ellenesség kisebbségi érzése gátlásokra és atavisztikus félelmekre épül. Az európai Kelet-ellenesség azonban nemcsak a keletről érkezett, ősi lovas kultúrájú népeket érinti, hanem a gazdaságilag megerősödött távol-keleti népeket, a kínaiakat, a japánokat, a koreaiakat és a délkelet-ázsiaiakat is. A 21. század gazdasági háborújában Kelet ismét győzelemre áll. Kína, Japán, Korea, Délkelet-Ázsia, sőt az olaj- és energia-gazdag közép-ázsiai török népek az áruikkal elfoglalják és legyőzik az európai gazdaságot.

Európa a Kelettel szembeni gazdasági vereségét beképzelt kulturális és civilizációs magasabbrendűségével igyekszik ellensúlyozni. Szándékosan elhallgatva a keleti civilizációk több ezer éves kulturális és tudományos teljesítményét, amely jóval Európa előtt járt.

Mindezek tudatában eljött az ideje, hogy megüzenjük a magyarokkal ellenségesen viselkedő Európának, büszkék vagyunk keleti gyökereinkre, nincs szükségünk finnugor!!! nyelvészeti feltételezésekkel bizonygatni európaiasságunkat. Elég bizonyítéknak tartjuk, hogy több mint ezer éven át az európai kereszténység keleti védőbástyája voltunk, és hatalmas véráldozatok árán bizonyítottuk hovatartozásunkat.

Szerző: Cey-Bert Róbert Gyula

2018. szeptember 06. (csütörtök), 07:48