RÁD IS JELLEMZŐ EZ A HÉT DOLOG? VALÓSZÍNŰLEG ZSENI VAGY!

Hirdetés
RÁD IS JELLEMZŐ EZ A HÉT DOLOG? VALÓSZÍNŰLEG ZSENI VAGY!
Hirdetés

Hiába, a magas intelligenciával megáldott emberek mindig egy kicsit különcnek, furcsának fognak tűnni kevésbé intelligens embertársaik szemében, hiszen másképp gondolkodnak, más dolgokat tesznek.

Képtalálat a következőre: „RÁD IS JELLEMZŐ EZ A HÉT DOLOG? VALÓSZÍNŰLEG ZSENI VAGY!”

/Mivel a zseni embereknek vannak igazán furcsa cselekedeteik, szokásaik, így előfordul, hogy inkább kiközösítik őket, és így csökken az önbecsülésük, ahelyett, hogy felismernék, mennyivel többek\./

Hirdetés

Íme hét olyan dolog, amit a zseni emberek másképp tesznek, mint az átlagos emberek, és gyakran magukra sem ismernek:

Hirdetés
  1. Minden érdekli őket, folyamatosan kíváncsiak.
  2. Gyakran beszélnek magukhoz, sok mindent magukkal vitatnak meg ahelyett, hogy a problémát más embernek vázolnák fel.
    Hirdetés
  3. Folyamatosan olvasnak valamit. Teljesen mindegy, hogy egy szórakoztató regényt, egy-egy érdekes tudományos közleményt, vagy történetet, le kell kötniük valamivel a fantáziájukat.
  4. Imádják próbára tenni az agyukat. Éppen ezért gyakran olyan kihívások elé állítják saját magukat, aminek megoldásához sokat kell gondolkodniuk.
  5. Sokszor feledékenyek, és szétszórtak. Pont azért, mert a zseni embereknek gyorsan jár az eszük, mindig új gondolatok tolulnak fel az fejükben, és gyakorta elfelejtik, hogy min kezdtek el agyalni, elveszítik a fonalat.
    Hirdetés
  6. Hajlamosabbak a függőségekre. Ha belegondolunk, rengeteg művész, vagy gondolkodó ember volt drog-, vagy alkoholfüggő a múltban.
  7. Sokat aggodalmaskodnak, és túlgondolnak dolgokat.

Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!

Forrás: tudnodkell.info

2016. augusztus 31. (szerda), 08:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 02. (vasárnap), 09:49
Hirdetés

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

 ? Kökény Attila és Zséda újra együtt: megérkezett a „Csókolj még egyszer” – egy dal, ami azonnal belopja magát a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 15. (szerda), 14:03

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző...

Mindenegyben blog
2025. október 11. (szombat), 21:02

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellenŐsszel, amikor hűvösebbre fordul az idő, a poloskák egyre...

Mindenegyben blog
2025. október 09. (csütörtök), 18:42

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 14. (csütörtök), 08:30

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők.Ötévesen már az edényfedő hangjából...

Mindenegyben blog
2025. július 31. (csütörtök), 14:47

Emlékszel még rá? ? Ez a legendás színésznő éveken át milliók szívét rabolta el! ?? Most 8️⃣2️⃣ éves korában örökre búcsút intett nekünk... ?? De amit maga után hagyott, az örökké él! ✨ Idős korában is lenyűgözött mindenkit kifinomultságával, tartásával és időtlen szépségével. ? Sokan csak most döbbennek meg, milyen gyönyörű volt utolsó éveiben is! ?? Kíváncsi vagy, hogyan festett, amikor utoljára kamera elé állt? ?? ?? Görgess le a legfelső kommenthez, és nézd meg a gyönyörű képeket – méltó emlék egy igazi ikonról! ⬇️⬇️⬇️

Időtlen szépség! ? Nézd meg, hogyan festett ez a hollywoodi legenda idősebb korában!?✨ A szőrmés bikini nem csak egy...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 15:04

Felismerted ezt a sztárpárt? ?❤️ Ők Hollywood egyik legstabilabb párosa, akik már évtizedek óta együtt vannak – de sosem házasodtak össze! ?

Felismerted ezt a sztárpárt? ?❤️ Ők Hollywood egyik legstabilabb párosa, akik már évtizedek óta együtt vannak – de sosem házasodtak össze! ?

Hollywood egyik legbékésebb párja, akik úgy döntöttek, hogy nem házasodnak össze”: Kitalálod, kik ők?Amikor a...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 06:52

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...Nem a ráncokról szól. Nem a sétapálcáról, a...

Hirdetés
Hirdetés