Rémálom! Papucsban és köntösben rakták ki az út szélére az agyvérzéses anyukámat a betegszállítók! Ám a java csak ezután következett! Egy megosztással jelezd, ha szerinted is vérlázító! Ez történt pontosan:

Hirdetés

A következő elképesztő esetet egyik olvasónk, az érintett asszony fia küldte be és osztotta meg velünk (is), egyenesen anyukája elmondása alapján. Az anyukám agyvérzéssel került kórházba, egy hétig kellett bent feküdnie. /Amikor hazaengedték, még mindig nem tudott segítség nélkül járni, nehezen beszélt, mozgott\./

Hirdetés

Egy dél-pesti kerületben lakik, de a kórház tévesen egy másik, a lakóhelyétől legalább félórányi autózásra lévő, angyalföldi utca címét adta meg a betegszállítóknak.
Hirdetés
A kerületen kívül minden más, az utcanév és a házszám is stimmelt a címzésben.
 
Letoltak egy ágyon a betegszállítóhoz, segítettek beszállni, aztán velem és egy férfi beteggel elindultunk. Hosszan furikáztunk, Pestszentlőrincre mentünk először, mert ott fel kellett volna venniük egy beteget, de mire odaértünk, kiderült, hogy ő már taxival elment a kórházba.
 
Ezután a Jahn Ferenc kórház Gyáli úti részlegéhez kanyarodtunk, ahol szintén felvettünk egy férfit, majd kiraktuk az Üllői útnál, CT vagy MR vizsgálatra ment. Ott egyszer csak azt mondta a betegszállító, hogy akkor most engem hazavisznek Angyalföldre.
 
Mondtam gyorsan, hogy minek mennék én oda, nem ott lakom.
 
Na jó, akkor most kiszállunk
 
- mondta Erzsébetnek flegmán egy kisebb vita után a betegszállító, aki azt bizonygatta, hogy arra a címre kell menni, amely a papíron van.
 
Aztán aláírattak vele egy papírt, amit nem látott jól, majd mellé tették a csomagjait és gyorsan elhajtottak.
 
– mesélte a nő. Akit ezek után egy taxis vitt haza, aki az Indexnek megerősítette a történteket.
Hirdetés
 
A Jahn Ferenc Kórháznál azt mondták, hogy ebben az esetben is – ahogy mindig – a betegek szállításával kapcsolatos érvényes eljárás rend szerint jártak el, és az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) rendelték meg a szállítást, de sajnos valóban rossz kerületet tüntettek fel a lapon, amit a szállítónak átadtak.
 
A mentőszolgálattól Győrfi Pál, kommunikációs vezető azt mondta az Indexnek, hogy bár hivatalos panasz az Országos Mentőszolgálathoz nem érkezett hivatalos tájékoztatást kérnek az érintett betegszállító cégtől, amelynek kötelessége a jogszerű és tisztességes munkavégzés. Hogy melyik cégről lehet szó, azt nem közölte. 
Felháborító! Hogy lehet ilyet büntetlenül megtenni manapság? Szomorú, hogy ilyen történik egy beteg emberrel!  Egy megosztással jelezd, ha szerinted is vérlázító!
Kondacs Szabolcs

2018. április 25. (szerda), 10:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés