ROSSZABBAK A VALLÁSOSNAK NEVELT GYEREKEK

Hirdetés
ROSSZABBAK A VALLÁSOSNAK NEVELT GYEREKEK
Hirdetés

A vallásos családból származó gyerekek durvábbak és agresszívabbak, mint a nem-vallásos családból származók  - derítette ki egy friss kutatás.

/Tudósok hét különböző egyetemről kutatták a keresztény, muszlim és vallástalan gyerekek szokásait, hogy megvizsgálják a vallás és a való életben tapasztalható erkölcsösség közötti kapcsolatot\./

Hirdetés

Arra a meglepő eredményre jutottak, hogy a vallásos gyerekek kevésbé kedvesek kortársaikkal és kevésbé veszik figyelembe igényeiket, mint a vallástalanok.

"Általánosságban ez felveti a kérdést, hogy egyáltalán van-e értelme a vallásos nevelésnek.

Hirdetés
Eddig úgy gondoltuk, hogy a vallás feltétlenül szükséges a gyerekek erkölcsi fejlődéséhez - úgy tűnik, ennek az ellenkezője igaz."

Majdnem 1200 öt és tizenkét év közötti gyereket vizsgáltak Amerikában, Kanadában, Kínában, Jordániában, Törökországban és Dél-Afrikában. 24%-uk volt keresztény, 43%-uk muszlim és 27,6%-uk vallástalan. A buddhista, hindu, agnosztikus és egyéb vallások aránya túl alacsony volt bármilyen következtetés levonásához.

Hirdetés

Megkérték őket, hogy válasszank matricákat, majd elmondták, hogy nincsen elég matrica, hogy az iskolában mindenki kapjon. Ezután vizsgálták, hogy hányan osztják meg a sajátjaikat vagy mondanak le mások, a közösség javára. Emellett filemeket is mutattak nekik, amelyeken agresszív gyerekeket láthattak és figyelték a reakcióikat.

Az eredmények vastagon igazolták, hogy a keresztény és muzulmán családokból származó gyerekek kevésbé voltak önfeláldozóak vagy figyelmesek a vallástalan családokból származókhoz képest.

Hirdetés

Az idősebb gyerekek annál rosszabb eredményeket produkáltak, minél tovább voltak kitéve a vallásos nevelésnek.

A kutatás azt is kimutatta, hogy a vallásos családból származó gyerekek gyakran ítélkezőbbek és kirekesztőbbek voltak társaiknál.

A muzulmán gyerekek voltak a legítélkezőbbek és ők is kérték volna a legerősebb büntetést másokra, őket követték a keresztények, míg a legkevésbé a vallástalanok bizonyultak ítélkezőnek illetve ők választották a legenyhébb büntetéseket.

Hirdetés

Ezzel együtt a vallásos szülők gyakrabban gondolták saját gyereküket együttérzőbbnek és önfeláldozóbbnak a többi gyereknél, mint a nem vallásos szülők.

A kutatás felhívta a figyelmet, hogy jelenleg 5,8 milliárd magát vallásosnak tartó ember él jelenleg a Földön. Amoi szintén azt kéne, hogy magával vonja, hogy a népesség legnagyobb része, a vallásos, kifejezetten erkölcsös, isteni szabályok mentén éli az életét. Ha ez így lenne, valószínűleg nem sok háború lenne a világon.

Korábbi kutatások szerint az emberek nagy része úgy gondolja, hit és vallásosság nélkül lehetetlen erkölcsösnek lenni.

Hirdetés
Amerikában a népesség 53%-a, a Közel-Keleten 70%, Afrikában 75% gondolja, hogy aki nem vallásos, az nem lehet erkölcsös ember.

Úgy tűnik, sokaknak kéne átértékelni ezt a gondolatot...

https://www.theguardian.com nyomán

Forrás: tudnodkell.info

2016. augusztus 09. (kedd), 10:24

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés