Szívből gratulálunk! Ez a lány nyerte a legmocskosabb lakásért járó díjat – fotó

Hirdetés
Szívből gratulálunk! Ez a lány nyerte a legmocskosabb lakásért járó díjat – fotó
Hirdetés

Ahhoz nem fér kétség, hogy egy egyetemi hallgató lakásában tett látogatás nem a kiemelkedő higiénés állapotok miatt szokott izgalmas lenni. /Aki már látott kollégiumot, illetve ilyen albérletet közelről az tudja, hogy bizonyos szempontból mégis fontos a rend és tisztaság kérdése, de pont azért, mert csak nagyon kevés esetben ismerős és létező valami ezeken a helyeken\./

Hirdetés
Ennek tudatában különösebben meg sem botránkoztunk, amikor megláttuk, milyen versenyt írtak ki a briteknél.

A lány figyelmét az édesapja hívta fel a megmérettetésre:

– Apa poénból elküldte a cikk linkjét, mivel tudta, hogy a lakótársaimmal nem éppen tartottuk tisztán a lakásunkat tavaly – mesélte a Metronak a 19 éves Brittani Cooper.

Az elsőéves lány végül nagyon jól tette, hogy lőtt pár fotót a horrorisztikus körülményekről – amiket aztán be is nevezett a versenybe –, hiszen a végén 500 fonttal gazdagodott, amikor is az ő lakását találták a legmocskosabbnak.

Az apa szerepének jelentőségére felhívta láya figyelmét, és próbálta meggyőzni lányát, hogy osztozzanak fele-fele arányban a nyereményen, de a Brittani hallani sem akar erről, inkább spóról, hogy később saját lakása lehessen, amit állítása szerint sokkal tisztábban tartana.

Hirdetés

Forrás: www.borsonline.hu

2017. április 28. (péntek), 16:25

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés