Te mit csinálsz, ha kitör a háború?

Te mit csinálsz, ha kitör a háború?
Én menekülök. Az első lövés után fölkapom a gyerekemet, húzom magam után a férjemet, és el innen az első helyre, ahol, nem lőnek. (A macska... Istenem, mi lesz a macskával?)
Nem tudom, ki fogad be és hol. /Nem tudom, meddig kell bujdosnom\./

Lehet, hogy az első országig, ahol béke van. Lehet, hogy tovább megyek, ahol vár valaki. Az unokatesóm Nagy-Britanniában? A gyerekkori barátnőm az Államokban? Valami távoli ismerős Indiában? Dél-Amerikában?

Te mit viszel magaddal?
Én a futócipőmet, mert abban talán hosszabban bírom a gyaloglást.

A túradzsekimet, mert vékony, mégis meleg, nem ázik át, egy vagyon volt akkor, mikor még béke volt, és meg tudtam venni a fizetésemből. Kevés ruhát, majd mosok valahol. Mi lesz, ha nem? De nagy csomaggal lehetetlen menekülni!
Viszem a kislányom kedvenc plüssjátékát, a gömb alakú cicát. (Istenem, hogy szerzek neki pelenkát? Tápszert?) Az irataimat, a összes készpénzt, a bankkártyámat (egyáltalán fel tudok róla venni pénzt? vagy zárolták a számlámat?), családi ékszert, aranyórát, mindent, amit pénzzé lehet tenni egy idegen országban.
A telefonomat, tabletet, laptopot, bármit, amivel elérhető a külvilág, amivel kapcsolatot tudok tartani az otthoniakkal. Talán a laptop túl nehéz, akkor csak az adataimat. Vagy azokat inkább mentsem föl a netre? A neten béke van.

Te hogy menekülsz?
És én hogy menekülök? Lesznek még repülőjáratok? Vonatok? Elmegyek valameddig autóval? busszal? Előbb-utóbb gyalogolni kell.

Sátrat nem is viszek, nehéz. Hálózsákot talán. Aztán fennakad egy kerítés drótján. A hangszerem a legdrágább ingóságom, de azt is hátra kell hagynom, túl nehéz, eladni se volna egyszerű.
Gyalogolni kell, nem ismerem az utat. Egyedül próbálkozom? kalauzt keresek? embercsempészt...
Mennyi időm lesz menekülni? Lehet, hogy egy szál ruhában kell kirohannom a házból a bombák elől. Apai-anyai ágról a génjeimben van a menekülés.
Lehet,hogy útközben kirabolnak. Lehet, hogy átvernek. Lehet, hogy minden holmimmal épségben megérkezem, és lehet, hogy semmim nem marad.

Te mit remélsz egy idegen helyen?
Mondhatod, hogy nem leszel elveszett, beszélsz angolul, németül, franciául, de mit csinálsz, ha Afrikáig kell futnod vagy át a Kaukázuson, és senki nem érti, amit mondasz?
Én elveszett leszek. Már a szülővárosom határán az vagyok (talán a paraszti ősök röghöz kötöttségét hordozom).

Remélem, hogy nem bántanak majd. Hogy nem zárnak be. Hogy nem választanak el a férjemtől vagy a gyerekemtől. Hogy gondoskodnak rólam, adnak legalább egy pohár vizet, egy tányér levest, egy takarót éjszakára.
Vagy legalább nem köpnek a lábam elé, mert idegen vagyok, más a ruhám, más a nyelvem, nem eszem meg az ételeiket, és rémülten kapaszkodom az okostelefonomba egy aluljáró mélyén, az egyetlenbe, ami békebeli, civilizált önmagamra emlékeztet.

Kiss Judit Ágnes

Forrás: www.facebook.com

2015. augusztus 31. (hétfő), 11:59