Többszázezer nőt bántalmaz a párja Magyarországon

Hirdetés
Többszázezer nőt bántalmaz a párja Magyarországon
Hirdetés

/Ezeket a nőket védené a távolságtartásról szóló, idén tíz éves törvény, de a magyarországi nőjogi szervezetek szerint sem a törvény, sem a távoltartás gyakorlata nem alkalmas arra, hogy hatékony, szakszerű védelmet nyújtson az áldozatok számára\./

Hirdetés

Nem működik hatékonyan a 2009. október elsején hatályba lépett távoltartásról szóló törvény, mert az áldozatoknak csak részét képes megvédeni - áll három nőjogi szervezet, a NANE Egyesület, a PATENT Egyesület és Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség közös közleményében.

Mint kiemelik, a távolságtartás például nem rendelhető el az élettársnak nem minősülő intim partnerek vagy volt partnerek esetében, törvényileg nem lehet távoltartani azt az elutasított udvarlót sem, aki mondjuk, fizikai vagy szexuális erőszakot követ el a zaklatott nőn.

Hirdetés
Pedig nem minden esetben az élettárs vagy a házastárs a kapcsolaton belül erőszak elkövetője: az elmúlt években több olyan bűncselekmény is történt, amikor barátnőjét vagy volt barátnőjét ölte meg az elkövető. 

Nem két hónapra, évekig tartó védelemre lenne szüksége ezeknek a nőknek

A nőszervezetek már évek óta hangoztatják azt, hogy a távoltartás 72 órás, illetve 60 napos maximális ideje nagyon kevés, azaz nem alkalmas arra, hogy egy akár évek óta bántalmazó férfival együtt élő nő összeszedje magát, tájékozódjon a jogi lehetőségeiről, és eljárásokat kezdeményezzen.

Hirdetés
"Azokban az országokban, amelyekben jól működik ez a jogintézmény, ennél sokkal hosszabb, akár években mérhető ideig részesülnek az áldozatok állami védelemben" - írják.

Nem kérnek távoltartást

Felhívják a figyelmet arra is, hogy az ideiglenes megelőző és a megelőző távoltartás gyakorlatával is vannak gondok. A reprezentatív kutatási adatok szerint

Magyarországon jelenleg több mint 223 ezer nő él olyan kapcsolatban, ahol partnere fizikailag és/vagy szexuálisan bántalmazza. Ehhez képest évente minödssze 2-3000 ideiglenes megelőző távoltartással és megelőző távoltartással kapcsolatos ügy van. Azaz sokkal kevesebben kérnek törvényi védelmet, mint amennyien rászorulnak.

A rossz hír, hogy az ilyen segítségért folyamodó nőkből az elmúlt öt évben valamiért egyre kevesebb van. A rendőrség által elrendelt ideiglenes megelőző távoltartások száma 2014-ről  2018-ra 60 százalékkal csökkent - alig haladja meg az ezer esetet.  

A csökkenésnek az oka több összetevős.

Hirdetés
A nőjogi szervezetek szerint egyik ilyen ok lehet, hogy a rendőrség és a bíróság eleve semmiféle információt nem ad a távoltartásról, sokszor még akkor sem, ha az áldozatok már tudnak a távoltartás intézményéről és kifejezetten kérik az elrendelését.

Kezdeményezhetné a távoltartást egy hozzátartozó is, a jogszabály erre lehetőséget biztosít a gyámügyi és gyermekvédelmi, egészségügyi és oktatási szerveknek, intézményeknek is, mégis alig élnek ezzel a lehetőséggel azok, akik nem maguk a bántalmazottak.

Hirdetés

Nem hatékony

A távoltartás betartatása szintén nehézkes, a jogvédő szervezetek úgy tapasztalják, hogy a távoltartó határozatban foglaltak ellenőrzése elmarad, a távoltartás megszegése pedig sokszor következmény nélküli. Az utóbbi években a halálos kimenetelű családon belüli erőszakos ügyekben is több esetben előfordult, hogy a bántalmazó távoltartás hatálya alatt követte el a cselekményt.

Az említett szervezetek attól tartanak, hogy mindezek miatt fennáll a veszélye,

hogy a távoltartás jogintézménye teljesen kikopik a magyar jogalkalmazási rendszerből, ezzel is védelem nélkül hagyva a párkapcsolati, családon belüli erőszak áldozatait.

Hirdetés

Ezt megelőzendő, fontos lenne a távoltartással kapcsolatos jogi szabályozás megreformálása, szigorítása, a távoltartással munkájuk során találkozó jogalkalmazók képzésének felülvizsgálata, és többek között az állampolgárok jobb tájékoztatása is.

Forrás: szemlelek.net

2019. október 19. (szombat), 19:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés