Vajon miért viselkednek így a muszlimok már régóta Debrecenben – és másutt, ahol megjelennek nagyobb számban Magyarországon?
/Egyelőre kis mértékben, de ugyanaz játszódik le Debrecenben, a Sámsoni úton, mint ami nagy mértékben, nap mint nap zajlik például a norvégiai Oslóban, a svédországi Malmőben, a franciaországi Marseille\-ben, a németországi Berlinben, a dániai Koppenhágában, az angliai Londonban, az USA\-beli Michigan állam Dearborn nevű városában, vagy az ausztráliai Sydney\-ben\./
A bevándorló vagy menekült muszlimok belekötnek a helyi emberekbe, zaklatják a helyi kereskedőket, és molesztálják a helyi nőket és lányokat. A Sámsoni út „no-go zone” lett, azaz olyan zóna, ahova a helyi magyar emberek nem szívesen mennek be.
Ez Allah (Isten) akarata
A Korán, azaz a muszlimok szent könyve nem egy egyszerű könyv, hanem maga Allah (Isten) szava tökéletes formában, ahogyan azt Dzsibril (Gábriel) arkangyal elvitte Mohamed prófétának, az iszlám alapítójának, látomások formájában. Éppen ezért a Koránt megváltoztatni vagy átértékelni nem lehet – ami abban áll, az Allah (Isten) szava, tehát úgy helyes, ahogy van. A Korán 3.5 szerint az iszlám a tökéletes vallás. A Korán 33.21 szerint Allah küldötte (Mohamed próféta) példakép. Amit ő tett, az helyes, és a muszlimoknak követniük kell az ő példamutató cselekedeteit. Ezeket az ismérveket kell szem előtt tartani, mielőtt bárki megpróbálna ideologizálni, hogy a VII. században keletkezett előírásokat már nem kell figyelembe venni, mert azok az idők elmúltak.
A muszlimok a legjobbak; a nem muszlimok hitványak
A Korán 3.11 szerint a muszlimok, azaz Mohammed próféta követői a legjobbak a népek közül. A Korán 98.6 szerint azok, akik nem hisznek az iszlámban, a Koránban és Mohamed prófétában, ide értve még a Könyv népeit is (azaz a zsidókat és a keresztényeket is), a pokol tüzére jutnak. Akik nem hisznek az iszlámban, a Koránban és Mohamed prófétában, azok a leghitványabb teremtmények. A Korán 48.29 szerint Mohamed próféta Allah követe, és azok, akik vele vannak, keményen bánnak a hitetlenekkel (a nem muszlimokkal), viszont irgalmasak egymással (a muszlimokkal) szemben. Azért nem alkalmazkodnak, mert meg vannak győződve arról, hogy ők a felsőbbrendűek, mindenki más pedig alsóbbrendű. Soha nem is fognak alkalmazkodni, amint azt számos nyugat-európai, kanadai, amerikai és ausztráliai példa is alátámasztja.
Dzsihád (kombinált, azaz nyílt ÉS fedett háború az iszlám győzelméért). A dzsihád szó eredeti jelentése küzdelem. A Koránban a jelentése küzdelem (harc, háború) azért, hogy a világ minden országa muszlim országgá váljon. A Korán 9.29 szerint a hívőknek (a muszlimoknak) harcolniuk kell azok ellen, akik nem hisznek Allahban, vagy a Végítélet Napjában; vagy akik nem tiltják azt, amit Allah vagy Mohamed próféta megtiltott; vagy akik nem hisznek az igaz vallásban (az iszlámban), még a Könyv népei (azaz a zsidók és a keresztények) ellen is, egészen addig, amíg azok alávetettségbe nem esnek, alázatosan nem fizetik a dzsizját (a hűségadót a muszlimok részére), és át nem érzik alávetett helyzetüket.
1. áttér az iszlámra
2. fizeti a dzsizját, és alávetett, másodrendű állampolgárként él
3. meghal
Ha valaki azonban nem a Könyv népei közül való (azaz nem zsidó és nem keresztény), akkor csak két választása van:
1. felveszi az iszlám vallást
2. meghal
Ha a muszlimok erősek, akkor a dzsihádot erővel, nyílt módon kell végrehajtaniuk. Ha a muszlimok gyengék, akkor megtévesztéssel, szaporodással, és egyéb fedett módon kell küzdeniük addig, amíg eléggé meg nem erősödnek ahhoz, hogy nyílt harcban győzzenek. Éppen ezért értelmezhetetlen az a nyugatiak körében elterjedt, hímező-hámozó kifejezés, hogy van „szélsőséges” muszlim, meg van „mérsékelt” muszlim. Szó sincs erről. Mindkettő ugyanazt a cél akarja elérni, csak más eszközökkel: az egyik ordítva és fegyvert rázva, a másik mosolyogva és alattomosan.
Dzsizja (nem muszlimok hűségadója a muszlimok részére): A nem muszlimok által, a muszlimok részére fizetett hűségadó, mellyel a nem muszlimok elismerik alávetettségüket (lásd Korán 9.29). Amikor egy muszlim elveszi egy debreceni kereskedő áruját, vagy felveszi a segélyt, miközben a szabadságjogok ellen kampányol, és szidja a befogadó országot, akkor tulajdonképpen beszedi a dzsizját.
A nők másodrendűek és ostobák. A Korán 2.223 szerint a feleség egy szántóföld, akit a férj akkor és úgy „szánthat fel”, ahogyan akar. A gyengébbek kedvéért ez azt jelenti, hogy nem kell a feleség beleegyezése a szexhez. A Korán 3.43 szerint a feleség feladata az engedelmesség mind a férjnek, mind Allahnak. Azokat a nőket, akik lázadoznak, először megfeddéssel, majd az ágyból való kivetéssel, végül – ha még mindig makacskodnak – veréssel kell a helyes irányba állítani.
A Korán 2.282 szerint két női tanú egyenlő egy férfi tanúval.
A nemi erőszak akkor az, ha négy tanú bizonyítja. A Korán 24.13 szerint az, aki nemi erőszakot állít, de nem hoz magával négy tanút, az hazudik. Ha tehát nincs négy tanú, akkor nem erőszak történt, hanem paráznaság, vagy házasságtörés. A parázna büntetése a Korán 24.2 alapján száz ostorcsapás. A házasságtörő büntetése halálra kövezés, ami nem a Koránban szerepel, hanem Mohamed próféta példamutatása alapján (pl. Hadith Muslim 17:4192 vagy Bukhari 9.83.37) végrehajtott halálbüntetés. Ezért mernek a muszlimok debreceni lányokat és asszonyokat molesztálni, mert hozzá vannak szokva, hogy négy tanú hiányában, a nőt fogják megbüntetni.
A szexrabszolgaság törvényes. A Korán 4.24 szerint egy muszlim férfi számára tilos egy férjezett nőhöz való közeledés, kivéve azokat, akiket a jobb keze birtokol.
Ez utóbbi esetben olyan nőkről van szó, akiket portyázás vagy csata során zsákmányolt, vagy rabszolgavásáron vett. Ha például egy muszlim férfi egy zsidó, keresztény, hindu, pogány stb. nőt zsákmányol, akkor annak a nőnek a házassága automatikusan megszűnik, és a muszlim férfi rabszolganője lesz.
A pedofilia törvényes. A Korán 65.4 szerint, válás előtt, három hónapi szexmentesség vonatkozik azokra a nőkre, akik már menstruálnak, valamint ugyancsak három hónap azokra a lányokra, akiknek még nem jött meg a menzeszük. Az első eset még logikusnak is tűnik, hiszen egy gyors válás és újra férjhez menetel esetén nem lenne egyértelmű, hogy ki az apa. De mi van azokkal a lányokkal, akiknek még nem volt menzeszük? Náluk miért kell ugyanúgy három hónapot várni? Azért, mert velük is lehet nemi életet élni, és hát lehet, hogy egyik-másik előbb érik. A Mohamed próféta cselekedeteiről szóló Bukhari 7.62.88-ban az áll, hogy a próféta (aki egyébként akkor kb. 50 éves volt) házasságra lépett a 6 éves Aishával, majd amikor a lány 9 éves lett, elhálták a házasságot. Ez a gyengébbek kedvéért azt jelenti, hogy a javakorabeli Mohamed egy kislánnyal közösült.
A rágalmazás nem az, mint nálunk. Nálunk a rágalmazás azt jelenti, amikor valaki egy személyről hazugságot állít.
Lerontás; felülírás. A Korán 2.106 szerint egy korábbi kinyilatkozást egy későbbi kinyilatkozás leronthat, azaz felülírhat. A muszlimok szeretik a tudatlan nyugatiak elé tárni a Korán 2.256-ot, mely szerint a vallásban nincs kényszerítés, azt sugallva, hogy az iszlám a türelem vallása. Ez nem más, mint takija (megtévesztés), ugyanis azt „elfelejtik” elmondani, hogy a 2. 256-ot más részek, pl. a Korán 9.5, vagy a dzsihádra felhívó Korán 9.29 lerontotta, azaz felülírta.
Az Ön teendője
Most, hogy elolvasta ezt az összefoglalót, két út közül választhat. Az egyik út az, hogy behunyja a szemét, bedugja a fülét, és azt kántálja, hogy „lalalalala”, esetleg politikailag korrekt módon felkiált, hogy ez az összefoglaló egy „rasszistafasisztanácigárdista” írás. Azt azért vegye figyelembe, hogy ettől még a Sámsoni úton tapasztaltak nem fognak megszűnni. A másik út az, hogy ha kételkedik abban, amit olvasott, akkor utánanéz a dolgoknak, bár arra számítson, hogy a legtöbb szakirodalom angol nyelven érhető el. A javasolt művek a következők:
Korán (Quran)
Bukhari (Sahih al-Bukhari)
hadisz (hadith), pontosabban hadiszok
Az utazó támasza, és a hit követőjének eszközei (Umdat as-Salik wa 'Uddat an-Nasik), azaz Reliance of the Traveller and the Tools of the Worshipper
Ha ennyi olvasásra nincs sem ideje, sem energiája, akkor az interneten számos, hasonló összefoglalót találhat akár írott, akár képi formában, melyek levezetik, hogy az iszlám miért nem egyeztethető össze az európai társadalommal, tehát a magyar társadalommal sem. Ha Ön minél több családtaggal, baráttal, munkatárssal, osztálytárssal és tanítvánnyal megosztja ezt az összefoglalót, és minél több magyar ember megérti, hogy miről van szó, akkor csökken az esélye annak, hogy magyar városok és városrészek számos nyugat-európai, kanadai, amerikai és ausztrál város és városrész sorsára jussanak.
- forrás: pilum, civishir.hu -
Forrás: harcunk.info
2015. szeptember 17. (csütörtök), 09:24