1 perce érkezett a drámai hír Magyar Péterről

Hirdetés
1 perce érkezett a drámai hír Magyar Péterről
Hirdetés

1 perce érkezett a drámai hír Magyar Péterről.

45 perc múlva találkozunk először a Legfőbb Ügyészség előtt (Markó utca 16.), ahonnan közösen átmegyünk a nemzet főterére és kimondjuk, hogy eddig és ne tovább. “Mert egy nép azt mondta elég volt!
/Hozzatok magyar zászlókat, magyar jelképeket és ha tudtok fáklyákat, hogy megmutathassuk, hogy nem félünk és van kiút a sötétségből\./
Hirdetés
18.00 órakor találkozunk. Hozz magaddal még két embert! Vegyük vissza a hazánkat!
Hirdetés

Teljesen elszabadult a pokol - Majka durván nekiment Magyar Péternek !Hatalmas pfont kapott .Ilyenre még nem volt példa..

Közzétette az általa ígért, 2023 januárjában készített hangfelvételt Magyar Péter kedden reggel, mielőtt belépett volna a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épületébe, ahol ismét kihallgatják a Völner–Schadl-üggyel kapcsolatban. A lakásukon rögzített felvételen az akkori feleségével, Varga Judit igazságügyi miniszterrel beszélget, állítása szerint azután, hogy Varga azt mondta a kormányról, hogy az egy maffia, amiből nem lehet kilépni.

Hirdetés
Az ügy kapcsán az immár RTL kötelékébe tartozó Majka hosszú posztot közölt:

.

Erre Varga azonnal reagált, és elmondta, mennyire erőszakos ember a Magyar, könyveket, nadrágokat (!!!) dobál, hajnalban részegen veszekszik, kiabál, felkapcsolja a villanyt, mikor ő már alszik (!!!!)

– folytatta a rapper, hozzátéve: „A felvételen egyébként arról beszélgetnek, hogy ki merre, hol, bement, kihúzatta, alkalmatlan, nem volt mit tenni, Tóni, Völner, Polt, Schadl stb.” 

Majoros azt írja, nem akarja elbagatellizálni a szóban forgó hangfelvétel tartalmát, de közben nem is akar úgy tenni, mintha nagyon érdekelné, mert szerinte „semmi olyat nem tudtunk meg belőle, amit eddig ne tudtunk volna”.

Hirdetés
Bejegyzésében ennél a pontnál mutatott rá arra, hogy álláspontja szerint mi a legfontosabb a történtekben. 

Engem igazából az izgat ebben az egész családi mizériában, hogy vajon az a 3 gyerek, akik éppen abban a korban vannak, ahol nagy szükség lenne a családi támogatásra, vajon mit éreznek. (?) Ha Vargának vagy Magyarnak abba az iskolai közegbe kéne mindennap besétálnia, mint nekik, vajon mennyire éreznék magukat szarul? Mert ugyan ez az iskolai közeg még fejletlen, kegyetlen, és abban a korban van, hogy még mindenki keresi a személyiségét, de egy dologban példamutató. Hogy érdek nélkül őszinte!!!! Szemben Varga és Magyar közegével.

Majoros szerint „volt igazságügyi miniszterként és ehhez mérten egy utolsó felelős döntésként lehetne Vargának az az álláspontja, hogy kimarad ebből az egészből, és nem egy hazugságspirálba keveredik azok miatt az emberek miatt, akiknek egyébként, mint láthattuk, egy fabatkát sem ér az ő élete”. Azt gondolja, ugyanez vonatkozik Magyar Péterre is, „aki dédelgethet politikai ambíciókat, kutathat-kereshet, lebuktathat disznóságokat, de nem felhasználva azt a nőt, aki 3 gyermeket szült neki”.

Hirdetés

Isten, haza, család (!!??)… ha megköveznek is érte, de nekem más a sorrend

– jelentette ki, hozzátéve: egy olyan jövőben szeretne élni, ahol a gyermekeinek jobb lesz, mint nekik volt. Szerinte ez lehetne a legfontosabb irány minden politikai pártnak, mert ez magába foglal minden fejlődést, és felülír minden ideológiát.

Hirdetés

Ma ebben a csodálatos eszmében a Varga–Magyar család egy nagy lépést tett hátrafelé. Csak gratulálni tudok érte

– zárta mondandóját a rapper.

Magyar Péter ma 9.00 órakor  nyilvánosságra hozta a hangfelvételt.

Tegnap 18 óra 30 perckor közzétette Magyar Péter a  a Facebook oldalon és Youtube csatornán egy interjút, amelyben elmagyarázta  az állításait alátámasztó hangfelvétel keletkezésének és nyilvánosságra hozatalának okát és körülményeit.

“A törvényeket megszegő hatalommal szemben az ellenállás nem lázadás, hanem jog.
Hirdetés
II. Rákóczi Ferenc
Ő itt az édesanyám 43 éve. A nemrég elhunyt nagyapám után most ő került a rogáni propagandista zsoldosok célkeresztjébe.
Édesanyám 40 éve bíró, volt a Kúria főtitkára, jelenleg az Országos Bírói Hivatal elnökhelyettese. Júliusban megszűnik a bírói megbizatása, mert eléri a bírói felső korhatárt. De előtte még megpróbálják meggyalázni a 40 éves pályafutását és megkérdőjelezni a bírói függetlenségét.
Egy újságírói kérdésre annyit mondtam pár napja, hogy anyukám is segített nekem a március 15-i rendezvény elökészítésében. Ezért most a Hont András féle fizetett trollok fegyelmit követelnek ellene és nyilvánosan próbálják lejáratni.
Hogy mivel segített nekem anyukám március 15. előtt? Amivel az édesanyák szoktak. Meghallgatott, támogatott, néha megölelt, biztatott és persze nagyon aggódott. Hogy ez a propagandistáknak ismeretlen érzés? Sajnálom.
Szerintem ma Magyarországon nem ez veszélyezteti legjobban az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Talán az több kérdést felvet, amikor az Országos Bírói Hivatal elnöke a saját lakásán konyakozik a regnáló igazságügyi miniszterrel, miközben valószínűleg nem a gyeplabda szabályairól társalognak. Hogy most épp ettől az elnöktől követelitek, hogy indítson fegyelmit édesanyám ellen, aki 40 éve független bíró?
Zsoldosok vagytok. Abból is a legrosszabb fajta.

2024. március 26. (kedd), 16:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. július 30. (szerda), 16:01
Hirdetés

5 gyermeket hagyott hátra... Mónika tragikus hirtelenséggel elment...A férje egyetlen dolgot szeretne kérni az együttérző emberektől

5 gyermeket hagyott hátra... Mónika tragikus hirtelenséggel elment...A férje egyetlen dolgot szeretne kérni az együttérző emberektől

A halál soha el nem választ – sajnos a legváratlanabb pillanatban egy nagycsalád életét kettészakította a tragédia. A...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. július 30. (szerda), 14:07

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír!Hírek jöttek Reviczky Gáborról!

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír!Hírek jöttek Reviczky Gáborról!

Reviczky Gábor küzdelme: A Nemzet Művésze nem adja fel – „Nem szabad komolyan venni, különben véged van!” Egy művész,...

Mindenegyben blog
2025. július 30. (szerda), 13:30

Földrengés, cunami-veszély, most pedig egy vulkán is kitört Oroszországban

Földrengés, cunami-veszély, most pedig egy vulkán is kitört Oroszországban

Földrengés, cunami-veszély, most pedig egy vulkán is kitört Oroszországban Miután egy pusztító, 8,8-as erősségű...

Mindenegyben blog
2025. július 30. (szerda), 11:02

Elképesztő felvétel: Így csapott le a pusztító cunami a 8,8-as földrengés után – a partok megsemmisültek!

Elképesztő felvétel: Így csapott le a pusztító cunami a 8,8-as földrengés után – a partok megsemmisültek!

Elképesztő felvétel: Így csapott le a pusztító cunami a 8,8-as földrengés után – a partok megsemmisültek! Drámai...

Mindenegyben blog
2025. július 30. (szerda), 06:56

Meghalt Hervai Zsolt

Meghalt Hervai Zsolt

Megrendülés Egerben: Holtan találták Hervai Zsolt ismert üzletembert, a helyi gazdasági és sportélet oszlopos...

Mindenegyben blog
2025. július 30. (szerda), 06:21

8,8-as földrengés rázta meg Oroszországot – cunamiriadó több országban

8,8-as földrengés rázta meg Oroszországot – cunamiriadó több országban

8,8-as földrengés rázta meg Oroszországot – cunamiriadó több országban? 2025. július 30Rendkívüli erősségű földrengés...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 15:51

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Árvai Sándor – A Hortobágy legendás pásztora 89 éves volt Árvai Sándor, a Hortobágy egyik legismertebb és...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 13:03

? DRÁMA AZ ÁRADÁSBAN: Egy román férfi karjaiban vitte ki az idős asszonyt – az egész ország meghajol előtte!

? DRÁMA AZ ÁRADÁSBAN: Egy román férfi karjaiban vitte ki az idős asszonyt – az egész ország meghajol előtte!

? DRÁMA AZ ÁRADÁSBAN: Egy román férfi karjaiban vitte ki az idős asszonyt – az egész ország meghajol előtte!‼️ DRÁMAI...

Hirdetés
Hirdetés