1 perce érkezett a rendkívüli bejelentés!Friss hír: ekkor nyitnak ki újra az üzletek

Hirdetés
1 perce érkezett a rendkívüli bejelentés!Friss hír: ekkor nyitnak ki újra az üzletek
Hirdetés

/Ha eléri a 2,5 milliót a beoltottak száma, akkor egy héten belül kinyitnak az iskolák, a középiskolák, valamint az óvodák is, ez legkorábban április 12\-én, vagy április 19\-én valósulhat meg, mondta a kormányinfón Gulyás Gergely\./

Hirdetés

A nyitást megelőzően beoltják a tanárokat is, önkéntes alapon. A boltok újranyitásáról azt mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy még vizsgálják a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatait, amelyekről péntekre születik döntés.

A feladat az, hogy olyan nyitási tervet dolgozzunk ki, amely világos perspektívát mutathat

- mondta, hozzátéve, hogy a mostani számok még azt mutatják, hogy alapvetően változtatni nem tudunk.

Orbán :Eddig 2 156 680 ember kapta meg az első oltását, 863 000-en pedig már a másodikat is. Azt a jelentést kaptam ma reggel, hogy húsvét után 2,5 millió beoltott lelehet, április 13. pedig az a nap lehet, amikor a három millió beoltottat is elérhetjük.

Hirdetés
Ha elérjük a 3-3,5 milliót, jöhet a következő lépés, erről jövő héten tudom tájékoztatni a nyilvánosságot-– mondta a miniszterelnök, hozzátéve, A 2,5 milliós oltottság után néhány nappal életbe lép az új szabályozás, nyithatnak az üzletek.  

Mi jöhet a boltokban?.

Az MKIK a kiskereskedelmi szektorban úgynevezett négyzetméter alapú újranyitás megvalósítását javasolja:

A fodrászok, kozmetikusok ezekkel a feltételekkel nyithatnának.

Az MKIK javaslata szerint a fizikai kontaktussal járó szolgáltatási szektor esetében (fodrász, kozmetikus, cipőjavító, ruhatisztító, varrónő), amikor üzlethelyiségben végzik a szolgáltatást, a kereskedelemhez hasonlóan a négyzetméter alapú szabályozás alkalmazását javasolják, ötvözve a kifejezetten betartandó járványügyi előírásokkal - például az ügyfelek közötti távolság, ügyfélszám korlátozása, ügyfelek utáni fertőtlenítés, a vírus terjedését gátló védelmi eszközök használata, amelyek teljeskörű teljesítése esetén kerülhet csak sor a nyitásra.

Kivételeznének a védettségi kártyásokkal.
Hirdetés

Az MKIK javasolja a védettségi kártyával rendelkező személyek szolgáltatásokhoz való kiemeltebb hozzáférésének biztosítását, akár úgy is, hogy a védettségi kártyával rendelkező személyek a vendéglátó és turisztikai szolgáltatásokat igénybe tudják venni. A szervezet ezeken túl azonban nem javasolja az egyéni vásárlókra vonatkozó üzleten belüli tartózkodási idősáv fenntartását. A Magyar Orvosi Kamara a hét elején szigorításokat sürgetett a járvány terjedésének megfékezésére.

A nyugdíjasokra külön figyelnek .
Hirdetés

A kormány 650 ezer olyan nyugdíjasról tud, aki még nem regisztrált oltásra, őket külön keresik meg. A mostanra teljesen átoltott idősotthonokban már egy százalék alatti a fertőzés.

2021. április 02. (péntek), 08:44

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:29
Hirdetés

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Amíg még szabadlábon vagytok – súlyos mondatot tulajdonít Magyar Péternek Máthé ZsuzsaMáthé Zsuzsa KDNP-s országgyűlési...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:33

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:19

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 05:52

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Hidvégi Miklós, Oszvald Marika volt férje és közös lányuk, Krisztina édesapja.Bár a két művész régóta külön...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 20:41

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Autóbalesetben hunyt el Szentesi Balázs, egykori iskolája búcsúzik tőleSzentesi Balázsról emlékezett meg a nyíregyházi...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:56

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Tizedikes diákjától búcsúzik az iskola – elhunyt Hosszu KrisztiánA búcsúközlemény szerint Hosszu Krisztián, a 10/C...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:22

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Két HírTV-s munkatársat kitiltottak a Parlamentből, szigorítást tervez a házelnökEgy hétre kitiltották a HírTV két...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 17:49

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Kislányával táncolt Krausz Gábor: Mikes Anna különleges alkalmat szervezett nekikKrausz Gábor és kislánya, Hannaróza...

Hirdetés
Hirdetés