1 perce érkezett!Autóbalesetben meghalt a híres Magyar sportoló

Hirdetés
1 perce érkezett!Autóbalesetben meghalt a híres Magyar sportoló
Hirdetés

Megrendülten fogadják a testépítők és ketrecharcosok a szomorú hírt: szombaton Szalántánál tragikus balesetet szenvedett Stétz Dániel. /A szerencsétlenségben egy mellette utazó nő is életét vesztette, míg a balesetben érintett másik autóban ülő két személy súlyos sérülésekkel került kórházba\./

Hirdetés

Stétz rendkívül népszerű volt, sokan gyászolják Fotó: Instagram

Az 58-as főút Szalántáról Pécs felé vezető szakaszán három gépjármű ütközött. A Baranya Vármegyei Katasztrófavédelem szombat esti jelentése szerint a harmincas éveiben járó volt harcművész megpróbált előzni az előtte haladó járművet, amely balra kanyarodott.

Hirdetés

Az elkerülhetetlen ütközés következtében Stétz autója nagy sebességgel letért az útról, többször megpördült, majd egy fának ütközött.

Hirdetés
A súlyosan megrongálódott járműből a tűzoltók kellett kiszabadítsák az utasokat, de a mentősök már nem tudtak segíteni rajtuk.

Hirdetés

"A bajnok voltál, mindig mondtam, ha újraélhetném az életem, Stétz Dániel szeretnék lenni. Nincsenek szavak, csak a sokkoló tragédia, amit senki sem akar elhinni..." – írta Stétz egyik barátja a közösségi médiában.

A balesetben egy idős nő súlyosan életveszélyes sérüléseket szenvedett, míg egy gyermek súlyos sérülésekkel került kórházba.

@stetzdani Gt63, Gt43, Corvette C7 #mercedes #amg #gt #corvette #c7 #horse #power ♬ Use This Sound To Get Views - Ivan.cryptocartel.cash
Hirdetés

2024. május 05. (vasárnap), 12:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 21:22
Hirdetés

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (PÉNTEK)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (PÉNTEK)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök)

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről

A közönség soraiban potyogtak a könnyek, amikor vasárnap délután váratlanul félbeszakadt a Turay Ida Színház előadása:...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 19:18

Halálos baleset az autópályán:Hatalmas baleset ! Közel9km-es a torlódás

Halálos baleset az autópályán:Hatalmas baleset ! Közel9km-es a torlódás

Meghalt a kamionsofőr az M4-esen, daruval emelték ki a roncsot – újabb részletek a balesetrőlÚjabb megrázó részletek...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 18:15

Nagy Ervin 30 perce tette ki EZT a Vezérről... de 20 ezer ember kedvelte... és 100 ezer komment jött ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nagy Ervin 30 perce tette ki EZT a Vezérről... de 20 ezer ember kedvelte... és 100 ezer komment jött ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nagy Ervin  30 perce tette ki EZT a Vezérről... de 20 ezer ember kedvelte... és 100 ezer komment jött  MINISZTERELNÖK...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 13:21

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusban

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusban

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusbanMár majdnem mindenki elhitte, hogy a tél végleg elköszönt, a Kékes...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 12:08

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Toma Anna, akit az ország nagy része egyszerűen csak Panni néniként ismert: ő volt Toma Andrásnak, az „utolsó...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 10:36

Ma 71 éves a világ egyik legmenőbb akcióhőse

Ma 71 éves a világ egyik legmenőbb akcióhőse

Azon a napon, amikor a naptár március 19-ét mutat, valahol a világ egy kicsit csendesebben lélegzik, mintha maga is...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 08:04

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyjaMegrázó tragédia rázta meg a...

Hirdetés
Hirdetés