1 perce jelentették be ! Az új király hivatalosan III. Károly király !

Hirdetés
1 perce jelentették be ! Az új király hivatalosan III. Károly király !
Hirdetés

1 perce jelentették be ! Az új király hivatalosan III. Károly király lesz! 

Abban a pillanatban, amikor meghalt II. Erzsébet, legidősebb fia, a hetvenhárom éves Károly automatikusan Nagy-Britannia királya lett. A korábbi walesi herceg búcsúzó szavait már „őfelsége a király” nevében tette közzé a Buckingham Palota:

/Károly három éves kora óta örököse a trónnak, hisz édesanyja akkor foglalta el azt és akkor vált világossá az is, hogy legidősebb fia következhet majd utána\./

Hirdetés
Ahogy II. Erzsébet volt a leghosszabb ideig uralkodó vezetője a monarchiának, úgy Károly a valaha volt legtovább várakozó trónörökös volt.
Hirdetés

Ugyanakkor a nap folyamán megkérdezték az egyik udvaroncát arról, gondolkodott-e az öröklésen. „Sosem akart a trónról gondolkodni, mert az szeretett édesanyja halálát is jelentette volna” – válaszolta.

 Erzsébet és Károly tavaly októberben.  Fotó: ANDREW MILLIGAN/AFP

Bár az örökösödés automatikus, annak pontos terve (A London Bridge hadművelet) szerint holnap a királyi tanács hivatalosan is beiktatja Károlyt, a koronázásról pedig később döntenek majd. Az viszont már hivatalos, hogy a III. előtagot viseli majd a neve előtt, így III. Károly királynak szólítják majd, feleségét, Camillát pedig a „királyi hitvesként”.

Hirdetés

(Guardian)

2022. szeptember 08. (csütörtök), 20:58

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 16:25
Hirdetés

Terjed, mint a futótűz: Gábor György leleplezte Orbán Viktor legnagyobb bakiját. Cikk a hozzászólásoknál! >>>

Terjed, mint a futótűz: Gábor György leleplezte Orbán Viktor legnagyobb bakiját. Cikk a hozzászólásoknál! >>>

Terjed, mint a futótűz Gábor György írásaGábor György szerint Orbán Viktor egy Bibliával akart üzenni Magyar Péternek a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 15:50

Megdöbbentő videó került ki Lévai Anikóról: ez most beteszi a kaput!

Megdöbbentő videó került ki Lévai Anikóról: ez most beteszi a kaput!

 A munkások szerint Lévai Anikó irányított HatvanpusztánEgy friss videóban olyan munkások szólaltak meg, akik korábban...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 14:59

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar színházi és filmes világ: meghalt Scherer Péter64 éves korában meghalt Scherer Péter, Jászai...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 14:44

Meghalt Scherer Péter

Meghalt Scherer Péter

Meghalt Scherer Péter, az ország egyik legszeretettebb színésze64 éves korában meghalt Scherer Péter színész, rendező,...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 14:01

Nagy a baj!Dr. Hegedűs Zsolt lesokkolódott amikor rájött milyen állapotban van igazából a magyar egészségügy.

Nagy a baj!Dr. Hegedűs Zsolt lesokkolódott amikor rájött milyen állapotban van igazából a magyar egészségügy.

Drámai képet mutatott az egészségügy állapotáról Hegedűs ZsoltSokkoló számokat tett közzé Hegedűs Zsolt egészségügyi...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 13:45

Szoboszlai Dominik a Real Madridba igazol, Puskás nyomdokaiba léphet

Szoboszlai Dominik a Real Madridba igazol, Puskás nyomdokaiba léphet

Szoboszlai Dominik neve a Real Madrid kapcsán is felmerültSzoboszlai Dominik jelenlegi szerződése 2028-ig szól...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 12:21

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt dr. Linczmayer László rendőr alezredesÉletének 55. évében, méltósággal viselt, hosszan tartó betegség után...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 11:39

13. havi nyugdíj: rendkívüli bejelentést tett a Tisza-kormány

13. havi nyugdíj: rendkívüli bejelentést tett a Tisza-kormány

Megmaradna a 13. havi nyugdíjKármán András pénzügyminiszter-jelölt fontos üzenetet küldött a nyugdíjasoknak: a...

Hirdetés
Hirdetés