1 perce jött a fájdalmas MTI bejelentés : Gyászol az ország! Újabb magyar legendás művész távozott….

Hirdetés
1 perce jött a fájdalmas MTI bejelentés : Gyászol az ország! Újabb magyar legendás művész távozott….
Hirdetés

Életének 82. évében elhunyt Friedrich Ádám Liszt-díjas kürtművész – közölte hétfőn a Zeneakadémia az MTI-vel.

Friedrich Ádám kürtművész, egyetemi tanár (Fotó: MTVA/Zih Zsolt)

/Friedrich Ádám a miskolci konzervatóriumban kezdte zenei tanulmányait 1951\-ben, 1956\-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, tanárai Romagnoli Ferenc és Lubik Zoltán voltak\./

Hirdetés

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola adjunktusa, docense, majd 1997-től egyetemi tanára volt, 1994 és 2002 között a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének docense, 2002-től 2004-ig főiskolai tanára volt.

Hirdetés

Művészetét 1984-ben Liszt-díjjal, 1987-ben Érdemes Művész címmel, 1987-ben és 2010-ben Bartók-Pásztory-díjjal ismerték el.

Friedrich Ádám 1958-tól a MÁV Szimfonikusok, 1960-tól a Magyar Állami Hangversenyzenekar művésze, 1966-tól az utóbbi együttes, valamint később a Liszt Ferenc Kamarazenekar és Magyar Kamarazenekar első kürtöse lett. Részt vett a Budapesti Fesztiválzenekar megalapításában. Kamaramuzsikusként tagja volt a trieszti Alpok-Adria Kamaraegyüttesnek és a Filharmónia Fúvósötösnek, szólistaként fellépett többek közt Franciaországban, Lengyelországban, Németországban, Olaszországban, Japánban, az Egyesült Államokban és Ausztráliában.

Hirdetés

A Nemzetközi Kürtszövetség elnökhelyettesi pozícióját látta el 1994-től, szervezője és házigazdája volt az 1995-ös Első Magyar Nemzetközi Kürtfesztiválnak, mesterkurzusokat tartott itthon és külföldön, Ausztriában, Csehszlovákiában, Finnországban, Lengyelországban, Norvégiában, Portugáliában, Spanyolországban és Szlovéniában.

Tanított a Budapesti VI. kerületi Állami Zeneiskolában, majd 1973-tól a Bartók Béla Konzervatóriumban, 1983-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola adjunktusa, docense, 1997-től egyetemi tanára, 1994-2002 között a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének docense, 2002-től 2004-ig főiskolai tanára volt.

Hirdetés

A Bartók Rádió Muzsikáló délután című műsorának egyik műsorvezetője volt, 2003 és 2017 között négy könyve jelent meg. Réz-metszetek című írásában így vallott a tanításról és a lemezfelvételeiről: „Azért is jó volt viszonylag fiatalon elkezdeni a tanítást, mert akkor bizonyos fokig példaképe lehettem a tanítványaimnak, hiszen ha valamit nem hittek el, eljöhettek a koncertekre, és meghallgathatták, hogy nem bort iszom, s vizet prédikálok. Ez így volt a konziban eltöltött tíz esztendő alatt, sőt a Zeneakadémián is még hosszú évekig.

Hirdetés
Vannak, akik régebbi felvételeiket, lemezeiket megtagadják, mondván, ezek már nem ők, ma már másképp, ma már jobban játszanák. Nekem nincs nagyon sok lemezem vagy felvételem, de minden, kürtömből így vagy úgy kiröppent, kiszakadt, kiszállt vagy kibukdácsolt hangomat vállalom. Füst Milánnal szólva: Ez mind én voltam egykor”.Forrás: hirado.hu

2019. december 09. (hétfő), 18:36

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 09:37
Hirdetés

Több mint 300 ezer magyar kap utalványt a napokban! – Mutatjuk a jogosultak listáját!

Több mint 300 ezer magyar kap utalványt a napokban! – Mutatjuk a jogosultak listáját!

Több mint 300 ezer magyar kap utalványt a napokban! – Mutatjuk a jogosultak listáját! Hatalmas örömhír érkezett: a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 08:58

2026-ban ezek a csillagjegyek az élet minden területén gyógyulásra ? és gazdagságra ? számíthatnak!

2026-ban ezek a csillagjegyek az élet minden területén gyógyulásra ? és gazdagságra ? számíthatnak!

2026-ban ezek a csillagjegyek az élet minden területén gyógyulásra ? és gazdagságra ? számíthatnak!KOS – 20262026-ban...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 07:53

Sokkoló iskolai tragédia! Meghalt egy 5 éves kisfiú – megdöbbentő részletek derültek ki

Sokkoló iskolai tragédia! Meghalt egy 5 éves kisfiú – megdöbbentő részletek derültek ki

Kétszer hányt, majd meghalt az 5 éves kisfiú – megrázó részletek egy iskolai tragédiárólEgy angliai család élete örökre...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 07:17

Fejes Tamás megmutatta ritkán látott családját

Fejes Tamás megmutatta ritkán látott családját

Fejes Tamás megmutatta ritkán látott családját – szigor, büszkeség és afrikai kalandok A legtöbben még mindig a dobok...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 06:28

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

?️ Születésnapja után egy nappal halt meg a volt NB I-es kapus, Bodolai István Megrendítő hír rázta meg Heves vármegyét...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 05:56

? Brutális támogatást kapnak a nyugdíjasok! – Mutatjuk, kik és mire igényelhetik ?

? Brutális támogatást kapnak a nyugdíjasok! – Mutatjuk, kik és mire igényelhetik ?

Brutális támogatást kapnak a nyugdíjasok! – Mutatjuk, kik és mire igényelhetik ?Komoly, kézzelfogható segítség érkezik...

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 19:26

Kitálalt Zámbó Jimmy testőre – évtizedes titok a végzetes éjszakáról

Kitálalt Zámbó Jimmy testőre – évtizedes titok a végzetes éjszakáról

 Kitálalt Zámbó Jimmy testőre – évtizedes titok a végzetes éjszakárólTöbb mint két évtizeddel a tragédia után ismét...

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 17:20

Jöhet a 15. havi nyugdíj?

Jöhet a 15. havi nyugdíj?

Szenzáció a közéletben: jöhet a 15. havi nyugdíj?Az elmúlt napokban egyre hangosabb lett a közbeszéd attól a...

Hirdetés
Hirdetés