1 perce jött a hír!! ÉJJEL, ami aludtál MEGVÁLTOZOTT A TÖRVÉNY! ÍGY VÁLTOZOTT KEDDTŐL! >>>> MINDENKIRE VONATKOZIK AZ ÚJ SZABÁLY!

Hirdetés
1 perce jött a hír!! ÉJJEL, ami aludtál MEGVÁLTOZOTT A TÖRVÉNY! ÍGY VÁLTOZOTT KEDDTŐL! >>>> MINDENKIRE VONATKOZIK AZ ÚJ SZABÁLY!
Hirdetés

Egy korszak lezárul: Vége a kötelező maszkviselésnek

Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorában pénteken elmondta, hogy a mai nap folyamán Magyarországon a beoltottak száma eléri az 5,5 milliót. Ez egyben azt is jelenti, hogy az élet visszatérhet a megszokott kerékvágásba, a legtöbb járványügyi intézkedést eltörli a kormány,VAGYIS SOR KERÜLHET AZ INTÉZKEDÉSEK LÉPCSŐZETES FELOLDÁSÁNAK HATODIK FOKOZATÁRA.

Megszűnik tehát a kötelező maszkviselés. Nem kell majd maszkot viselni

a kórházak és a szociális intézmények viszont kivételt képeznek, ott továbbra is szükséges a maszk használata. Az 5,5 millió beoltott elérése után védettségi igazolvány nélkül is szabad lesz a belépés

/Nem lesz már a vásárlókat négyzetméterenként korlátozó intézkedés az üzletekben, a családi események, magánrendezvények esetén pedig az eddigi 50 fős létszámkorlátozás 100 főre, a lakodalom esetén a 200 fős létszámkorlátozás 400 főre emelkedik\./

Hirdetés

Néhány területen viszont továbbra sem történik enyhítés.

Hirdetés
Ide tartoznak

Hirdetés

Ezeken az eseményeken marad a létszámkorlátozás és csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni rajtuk. Az egyetemek és a főiskolák pedig készülődhetnek a jelenléti oktatás visszaállítására.

Hirdetés

A korlátozások feloldásánál a kormány figyelembe vette a korábbi nemzeti konzultáció eredményét, a magyar emberek véleményét a lépcsőzetes újraindításról.

Rendkívül sikeres volt a magyar járványkezelés

Az újabb lazítások javarészt annak köszönhetőek, hogy a járvány elleni védekezésben Magyarország a legsikeresebb országok közé tartozott, majd az oltási kampány során is kimagaslóan teljesített.

Hirdetés

2021. július 02. (péntek), 23:31

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 18:37
Hirdetés

Magyar Péter Olyat szólt be Áder Jánosnak , hogy a fal adta a másikat, ez az eddigi legkeményebb kritika !

Magyar Péter Olyat szólt be Áder Jánosnak , hogy a fal adta a másikat, ez az eddigi legkeményebb kritika !

Magyar Péter visszavágott Áder Jánosnak: videóval mutatta be a volt államfő rezidenciájátMagyar Péter és Áder János...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 17:53

Légvédelmi riasztás: riadót fújtak a magyar Gripeneknek, bejelentést tett Ruszin-Szendi Romulusz ! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Légvédelmi riasztás: riadót fújtak a magyar Gripeneknek, bejelentést tett Ruszin-Szendi Romulusz ! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Rendkívüli helyzet: riadót fújtak a magyar Gripeneknek, bejelentést tett Ruszin-Szendi RomuluszRiadót rendeltek el a...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 17:31

Itt a vége!Erős Antóniától búcsúzunk! !Lekerül a képernyőről Erős Antónia!

Itt a vége!Erős Antóniától búcsúzunk! !Lekerül a képernyőről Erős Antónia!

Lekerül a képernyőről Erős Antónia, kiderült, miért döntöttek ígyErős Antónia egy időre eltűnik az RTL HíradóbólHa RTL...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 15:50

Áll a bál! !Sokan kimaradhatnak az iskolakezdési támogatásból!

Áll a bál! !Sokan kimaradhatnak az iskolakezdési támogatásból!

Áll a bál az iskolakezdési támogatás körül: felrobbantak a kommentfalak, miután sok család úgy érzi, kimaradt abból,...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 14:53

Matolcsyék vagyonát miért nem vette még zár alá Magyar Péter? Kiakadt a baloldali szociológus

Matolcsyék vagyonát miért nem vette még zár alá Magyar Péter? Kiakadt a baloldali szociológus

Kiakadt a baloldali szociológus: Magyar Péter miért nem vette még zár alá Matolcsyék vagyonát?Súlyos kérdés merült...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 14:06

Orbán Viktornak vége van – nyilatkozott a szakértő és mindent borított !

Orbán Viktornak vége van – nyilatkozott a szakértő és mindent borított !

Orbán Viktornak politikai értelemben vége vanOrbán Viktorról kemény állításokat fogalmazott meg Zárug Péter Farkas...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 12:33

Végre kiderült, milyen jóképű férje van a Kincsvadászok ismert kereskedőjének, Katona Szandrának – közös fotón mutatták meg magukat

Végre kiderült, milyen jóképű férje van a Kincsvadászok ismert kereskedőjének, Katona Szandrának – közös fotón mutatták meg magukat

Végre kiderült, milyen jóképű férje van a Kincsvadászok ismert kereskedőjének, Katona Szandrának – közös fotón mutatták...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 12:01

Áder János és Magyar Péter között országos botrány robbant ki: megszólalt a miniszterelnök

Áder János és Magyar Péter között országos botrány robbant ki: megszólalt a miniszterelnök

Országos botrány tört ki Magyar Péter és Áder János között: Újra megszólalt a miniszterelnökEgyre súlyosabbá válik az a...

Hirdetés
Hirdetés