10 perce jött a hír! MEGSZÓLALT A KORMÁNYZATI SZÓVIVŐ : Ekkor ZÁRJÁK BE AZ ÓVODÁKAT ÉS AZ általános iskolákat is :

Hirdetés
10 perce jött a hír! MEGSZÓLALT A KORMÁNYZATI SZÓVIVŐ : Ekkor ZÁRJÁK BE AZ ÓVODÁKAT ÉS AZ általános iskolákat is :
Hirdetés

1 perce jött a hír! MEGSZÓLALT A KORMÁNYZATI SZÓVIVŐ : Ekkor ZÁRJÁK BE AZ ÓVODÁKAT ÉS AZ általános iskolákat is :

/A maszk viselése önmagában már nem fékezi kellően a járványt, ezért minden eddiginél szigorúbb járványügyi intézkedések kerülnek bevezetésére\./

Hirdetés
A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője szerint nem politikai döntések születtek, valamint azt is elmondta, az általános iskolákat és óvodákat akkor fogják bezárni, ha az Operatív törzs ezt javasolja.

Felmerült, hogy az az általános iskolákat és az óvodákat miért nem zárták be, Farkas erre reagálva elmondta, hogy sokáig az emberek semmilyen korlátozást, bezárását nem akartak.

Hirdetés
Az operatív törzs szerint tartható a járványügyi készültség, nagyon kemény protokollnak kell megfelelni ezeknek az intézményeknek. Az egészségügyi védekezés lesz a legfontosabb, de azt sem szabad elfelejteni, hogy az emberek munkáját, egzisztenciáját is meg kell védeni, kisgyerekek esetében nehezebben oldható meg az otthoni tanítás, valamint a nagyszülők veszélyezettsége miatt a felügyeletük is problémás.
Hirdetés
Majd leszögezte, hogy akkor fogják bezárni az általános iskolákat és óvodákat, amikor az operatív törzs így dönt. Szerinte ez nem politikai kérdés, és nem ők fogják eldönteni, személy szerint kifejezetten szomorúnak tartja, amikor ellenzéki politikusok virológussá avanzsálnak.-írta meg az atv.hu

Magyarországon mindenkinek jut kórházi ágy, ellátás, lélegeztetőgép, és a most bevezetett védelmi intézkedésekkel az a cél, hogy ez így is maradjon, A védelmi intézkedések a járvány lassítását szolgálják és ezzel az egészségügy teljesítőképességét is védjük. Annak érdekében, hogy a növekvő betegszámmal a koronavírusos betegek kórházi ellátása továbbra is biztosított legyen, újabb kapacitásnövelő intézkedéseket rendeltek el: mától a halasztható műtéteket felfüggesztik, bővül az ellátásba bevont kórházak és koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak száma.

Hirdetés

Emellett továbbra is kötelező a maszkviselés az üzletekben, a tömegközlekedési eszközökön, a szociális és az egészségügyi intézményekben, a vendéglátóhelyeken stb.

A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja.

A magyar emberek védelme érdekében a kormány több fronton is tárgyal a koronavírus-elleni vakcináról annak érdekében, hogy a magyar emberek mielőbb hozzájuthassanak majd az oltóanyaghoz.

Hirdetés

A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát.

Hirdetés

Az egészségügyi védekezés részeként már zajlik az ingyenes influenza elleni oltások beadása. Folyamatos a háziorvosi praxisok ellátása az influenza elleni védőoltással.

2020. december 01. (kedd), 14:17

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 03. (vasárnap), 06:57
Hirdetés

Tragédia Siófoknál: Vízbe fulladt egy 21 éves fiatalember – már csak a holttestét találták meg!

Tragédia Siófoknál: Vízbe fulladt egy 21 éves fiatalember – már csak a holttestét találták meg!

 Tragédia Siófoknál: Vízbe fulladt egy 21 éves fiatalember – már csak a holttestét találták meg! 1. Döbbenet és gyász a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 03. (vasárnap), 05:47

Megszólalt egy Cipruson élő férfi: Megrázó részletek Kathi Béla tragédiájáról – így vesztette életét a 46 éves testépítő ikon

Megszólalt egy Cipruson élő férfi: Megrázó részletek Kathi Béla tragédiájáról – így vesztette életét a 46 éves testépítő ikon

Megrázó részletek Kathi Béla tragédiájáról – így vesztette életét a 46 éves testépítő ikonTragikus hír rázta meg a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 02. (szombat), 12:14

Menekülnek az emberek a Balatonról – Siófok már elesett

Menekülnek az emberek a Balatonról – Siófok már elesett

Menekülnek az emberek a Balatonról – Siófok már elesett az árvaszúnyog-invázióban”Hőség, nyaralás, strand – és egy...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 02. (szombat), 10:20

Megrázó tragédia.Halálos baleset a strandon – 21 hónapos kislány vesztette életét

Megrázó tragédia.Halálos baleset a strandon – 21 hónapos kislány vesztette életét

Megrázó tragédia Horvátországban: halálos baleset egy vízipark csúszdáján – 21 hónapos kislány vesztette életétEgy...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 02. (szombat), 07:36

Tragikus vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre:

Tragikus vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre:

A baleset körülményei és az esemény lefolyásaAugusztus 1-jén hajnali 04:40 körül a Sárbogárdról Bajára tartó...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 02. (szombat), 06:26

❗️Rendkívüli időjárási figyelmeztetés! PERCENKÉNT ROMLIK A HELYZET: Brutális felhőszakadás és jégeső közelít – ezekre a megyékre már riasztás van érvényben! Zivatarlánc tarolhatja le a nyugati és északkeleti megyéket – 1–3 cm-es jégdarabok, orkánerejű szél és villámárvíz is jöhet! ? Zárj be minden ablakot, rögzítsd a kerti bútorokat, és nézd meg, mikor csap le a vihar a te településedre!

❗️Rendkívüli időjárási figyelmeztetés! PERCENKÉNT ROMLIK A HELYZET: Brutális felhőszakadás és jégeső közelít – ezekre a megyékre már riasztás van érvényben! Zivatarlánc tarolhatja le a nyugati és északkeleti megyéket – 1–3 cm-es jégdarabok, orkánerejű szél és villámárvíz is jöhet! ? Zárj be minden ablakot, rögzítsd a kerti bútorokat, és nézd meg, mikor csap le a vihar a te településedre!

☁️⚡️ Heves zivatarok tarolhatják le az országot szombat estétől – itt a friss figyelmeztetés! ?️Vihart hoz a szombat...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 01. (péntek), 19:19

Ez egy bunkó” – Hajdú Pétert testőrrel dobatta ki Paris Hilton

Ez egy bunkó” – Hajdú Pétert testőrrel dobatta ki Paris Hilton

A történet évekkel ezelőtt történt Ausztriában, ahol Paris Hilton épp egy Prosecco márka arca volt, és egy exkluzív...

Mindenegyben blog
2025. július 31. (csütörtök), 14:31

Emberségből jeles: Kerekesszékes apuka, anyuka és egyéves ikreik rekedtek a hőségben Kőbányán

Emberségből jeles: Kerekesszékes apuka, anyuka és egyéves ikreik rekedtek a hőségben Kőbányán

Emberségből jeles: Kerekesszékes apuka, anyuka és egyéves ikreik rekedtek a hőségben Kőbányán – így segítettek a...

Hirdetés
Hirdetés