100 ezer forintos havi ösztöndíj NŐKNEK!

Hirdetés
100 ezer forintos havi ösztöndíj NŐKNEK!
Hirdetés

„Havi százezer forintos ösztöndíjat biztosítunk,  hogyha akár az általános iskolai végzettség megszerzésében, akár a szakmai végzettség megszerzésében részt vesz. /Azért ez egy jelentős összeg, egy ösztöndíj, egy motivációs pénz, amibe beépül egy biztonsági garancia is, ugyanis 60 ezer forintot megkap abban az esetben, ha részt vesz ezekben a képzésekben, de a 40 ezer forint az eredményességhez kötött, vagyis hogy fejezze is be\./

Hirdetés
Tehát azért a felelősségnek ott kell lennie ebben a helyzetben” – mutatott rá.

 

„Van, aki azt mondja, hogy ő minden percét a gyermekével szeretné tölteni 3 éves koráig, és majd bőven ráér utána visszajönni a munkaerőpiacra.

Hirdetés
Így az egyéni döntéseket nem tudjuk felmérni, de látható, hogy ebben a programban, amikor egy

ösztöndíjat, illetve egy tanfolyami képzést fogunk tudni biztosítani,körülbelül mintegy 2500 emberre számítunk, aki aktív szereplője lehet a munkaerőpiacnak” – tette hozzá Bodó Sándor.Forrás: hirado.hu

Március-áprilisban indulhat a program

A munkaügyi központok és a védőnők bevonásával induló program várhatóan idén március-áprilisban elindulhat. Az államtitkár jelentős érdeklődésre számít az érintettek részéről.

Hirdetés

kiemelt célcsoportot képeznek az alacsony iskolai végzettségű, vagy szakképzettséggel nem rendelkező, kisgyermeket nevelő szülők. Ők a program keretében ösztöndíjban részesülhetnek, amennyiben általános iskolai, vagy középiskolai tanulmányaikat folytatják, vagy vállalják, hogy egy szakmát nyújtó képzésben vesznek részt.

2020. február 17. (hétfő), 14:52

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 06:44
Hirdetés

Majka friss fotót posztolt Törökországból a fiairól, és sokan alig ismerik fel őket! A 15 éves Marián és a 10 éves Olivér már hatalmasat nőttek – a felvételt a hozzászólásoknál láthatod!

Majka friss fotót posztolt Törökországból a fiairól, és sokan alig ismerik fel őket! A 15 éves Marián és a 10 éves Olivér már hatalmasat nőttek – a felvételt a hozzászólásoknál láthatod!

Majka Törökországból mutatta meg két fiát: így néz ki a 15 éves Marián és a 10 éves OlivérMajka nemrég őszintén beszélt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 05:35

A Megafonból lett képviselő keményen nekiment Magyar Péternek, aztán úgy helyretették, hogy szólni sem tudott

A Megafonból lett képviselő keményen nekiment Magyar Péternek, aztán úgy helyretették, hogy szólni sem tudott

A Megafonból lett képviselő kiosztotta Magyar Pétert, aztán úgy helyretették, hogy szólni sem tudottSzűcs Gábor támadni...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 04:55

Súlyos buszbaleset az M1-esen: gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak

Súlyos buszbaleset az M1-esen: gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak

Súlyos buszbaleset az M1-esen: gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak2026. június 9-én, kedden súlyos...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 19:51

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktum

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktum

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktumJelentős változás jöhet a szlovén–magyar...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 18:45

Friss:Börtönbe kerülhet a politikus, aki hazudik

Friss:Börtönbe kerülhet a politikus, aki hazudik

Magyar Péter új törvénye nagyon kemény lesz: börtönbe kerülhet a politikus, aki hazudikMagyar Péter újabb frontot...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 17:40

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el az MBH Bankot

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el az MBH Bankot

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el  az MBH Bankot• Az MBH Bank a NER egyik legfontosabb pénzügyi...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 15:24

Kapitány István megdöbbentette az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adja

Kapitány István megdöbbentette az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adja

Kapitány István sokkolta az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adjaKapitány...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 14:06

1 perce érkezett!Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

1 perce érkezett!Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás szerint Magyar Péter miatt már nem mondhat leSulyok Tamás újabb interjúban magyarázta, miért maradna a...

Hirdetés
Hirdetés