1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk estére– Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Hirdetés
1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk estére– Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!
Hirdetés

Életének 71. évében elhunyt Feledi László, a Loki egykori labdarúgója. /A Diósgyőrrel kupagyőztes játékos 1979\-től 1982\-ig három NB I\-es idényen volt csapatunk tagja, 83 bajnokin lépett pályára a DMVSC\-ben, 6 alkalommal gólt is szerzett\./

Hirdetés
Feledi László vasárnap kerti munka közben hunyt el Ongán, emlékét megőrizzük.

A Loki 1982-ben, a guggoló sorban jobbról a harmadik Feledi László

Feledi László Sajószentpéteren született 1953. október 4-én. Középiskolába Abaújszántón járt, ahol felfigyeltek a tehetségére, és leigazolták, 17 évesen már a felnőttek között játszott.

Hirdetés
Innen vitték Edelénybe, ahonnan 22 éves korában igazolt Diósgyőrbe, és két éven keresztül erősítette Szabó Géza éppen összeálló diósgyőri aranycsapatát. Az első idényben 15, a másodikban 11 bajnokin lépett pályára a kreatív középpályás.

Tagja volt az 1976/1977-es idényben Magyar Népköztársasági Kupa győztes csapatnak, a selejtezőben és a második csoportkörben rendszeresen játszott, a négyes döntőben (ebben az évben körmérkőzés döntött a kupa sorsáról) pedig az Újpesti Dózsa ellen 4-1-re megnyert meccsen kapott játéklehetőséget.

Hirdetés

Ezt követően Kazincbarcikán (KVSE, NB II.), majd Debrecenben (DMVSC, NB II.) játszott, az 1982/1983-as idénre viszont visszatért Diósgyőrbe, és alapemberként 28 élvonalbeli bajnokin szerepelt.

Később focizott még a Veszprémben (Bakony Vegyész, NB II.), Ózdon (Ózdi Kohász, NB II.) és Tiszaújvárosban (akkori nevén: Leninváros, Olefin SC; Területi bajnokság) is, majd nevelőegyesületében Abaújszántón vezetett le. Végül 1998-ban, nem sokkal 45. születésnapja előtt vonult vissza a labdarúgástól.

Vasárnap kerti munka közben érte a váratlan halál Ongán, temetéséről később intézkednek.

Hirdetés
A DVTK - DVSC mérkőzésen gyászszünettel adózunk emlékének. Nyugodjék békében, emlékét megőrizzük!

2024. április 15. (hétfő), 19:15

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ 1 perce jött a tragikus hír! Fenyő Miklós után Ő is elment.. - Felfoghatatlan veszteség mindenki számára ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult a rockvilág: meghalt a Motörhead legendás gitárosa, Phil Campbell

Újabb...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 07:25
Hirdetés

Friss!Drámai hír érkezett Lázár Jánosról !

Friss!Drámai hír érkezett Lázár Jánosról !

Megvonnák Lázár János fizetését, mert Fekete-Győr szerint nem végzi érdemben a parlamenti munkájátFekete-Győr András...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 06:44

Majka friss fotót posztolt Törökországból a fiairól, és sokan alig ismerik fel őket! A 15 éves Marián és a 10 éves Olivér már hatalmasat nőttek – a felvételt a hozzászólásoknál láthatod!

Majka friss fotót posztolt Törökországból a fiairól, és sokan alig ismerik fel őket! A 15 éves Marián és a 10 éves Olivér már hatalmasat nőttek – a felvételt a hozzászólásoknál láthatod!

Majka Törökországból mutatta meg két fiát: így néz ki a 15 éves Marián és a 10 éves OlivérMajka nemrég őszintén beszélt...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 05:35

A Megafonból lett képviselő keményen nekiment Magyar Péternek, aztán úgy helyretették, hogy szólni sem tudott

A Megafonból lett képviselő keményen nekiment Magyar Péternek, aztán úgy helyretették, hogy szólni sem tudott

A Megafonból lett képviselő kiosztotta Magyar Pétert, aztán úgy helyretették, hogy szólni sem tudottSzűcs Gábor támadni...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 04:55

Súlyos buszbaleset az M1-esen: gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak

Súlyos buszbaleset az M1-esen: gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak

Súlyos buszbaleset az M1-esen: gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak2026. június 9-én, kedden súlyos...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 19:51

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktum

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktum

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktumJelentős változás jöhet a szlovén–magyar...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 18:45

Friss:Börtönbe kerülhet a politikus, aki hazudik

Friss:Börtönbe kerülhet a politikus, aki hazudik

Magyar Péter új törvénye nagyon kemény lesz: börtönbe kerülhet a politikus, aki hazudikMagyar Péter újabb frontot...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 17:40

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el az MBH Bankot

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el az MBH Bankot

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el  az MBH Bankot• Az MBH Bank a NER egyik legfontosabb pénzügyi...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 15:24

Kapitány István megdöbbentette az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adja

Kapitány István megdöbbentette az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adja

Kapitány István sokkolta az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adjaKapitány...

Hirdetés
Hirdetés