2 év börtönre ítélték: a bíróság kimondta zsarolás bűncselekményét követte el a Fidesz politikusa

Hirdetés
2 év börtönre ítélték: a bíróság kimondta zsarolás bűncselekményét követte el a Fidesz politikusa
Hirdetés

Kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon két év börtönbüntetésre ítélte Balogh István Szilvesztert, a VIII. /kerület korábbi fideszes képviselőjét, mert a vád szerint 2015 végén 100 ezer forintot követelt egy házfelügyelői pályázat elintézéséért\./

Hirdetés

Az Index beszámolójából kiderül, hogy a vád szerint a képviselő többször is felkereste a sértettet, hogy fizessen, amiért elintézte neki a házfelügyelői állást és az azzal járó szolgálati lakást.

Miután fizetett, egy évvel később Balogh már azzal kereste meg, hogy ha nem fizet újabb 100 ezer forintot, nem hosszabbítják meg a szerződését.

Hirdetés
Ezért az ügyészség a volt képviselőt hivatalos személyként elkövetett zsarolás bűntettének kísérletével vádolta.

Bár Balogh az előkészítő ülésen elismerte a bűnösségét, az Indexnek a tárgyalás után azt mondta: „Ha egy farkas fel akarja falni a bárányt, akkor hiába minden észszerű bizonyítás, akkor is fel fogja falni.”

A politikus Józsefváros egyik legszegényebb részén, a Mátyás tér, Lujza utca, Dobozi utca környékén volt képviselő.

Hirdetés
2016-ban mondott le a mandátumáról, mivel az Echo TV-nél is dolgozott, mint újságíró arra hivatkozva távozott hogy ott több lett a munkája, később derült fény üzelmeire.

Forrás: hirhugo.hu

2019. június 25. (kedd), 21:53

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 09:43
Hirdetés

Gáspár Evelint az ismert milliárdos úgy rakta helyre, hogy még a saját követői is döbbenten hallgattak el.

Gáspár Evelint az ismert milliárdos úgy rakta helyre, hogy még a saját követői is döbbenten hallgattak el.

Felföldi Zoltán üzenete Evelinnek: rossz időben, rossz hangnemben – ezért lett ekkora a felháborodásEgyre nagyobb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 07:57

Egy pillanat alatt meghalt – Müller Péter elképesztő beszámolója a túloldalról

Egy pillanat alatt meghalt – Müller Péter elképesztő beszámolója a túloldalról

Müller Péter halálközeli élménye nem csupán egy megrázó epizód volt az életében, hanem egy olyan fordulópont, amely...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 07:38

Elhunyt a Jóbarátok színésze ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt a Jóbarátok színésze ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyász a filmvilágban – elhunyt Pat Finn, a Jóbarátok és A semmi közepén szeretett sztárja ?December 22-én, hatvanéves...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 20:24

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Mégis lesz idén fehér karácsony! Sopronban már havazik – fotón, videón a hótakaró Szokatlan, ám annál varázslatosabb...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 11:15

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 10:28

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Végre ölbe vehettem a másfél hónapos unokahúgomui: egy kicsit sírdogált, de amikor jeleztem neki, hogy énekelek neki,...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 08:31

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

– Csuti is megszólalt Gáspár EvelinrőlAz utóbbi napokban szokatlanul nagy hullámokat vetett a közösségi médiában az a...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 07:29

Meghalt ifj. Eötvös Gábor ,a Jászai Mari-díjas zenebohóc .

Meghalt ifj. Eötvös Gábor ,a Jászai Mari-díjas zenebohóc .

Elment a porond  mestere – ifj. Eötvös Gábor emlékéreA magyar cirkuszművészet pótolhatatlan alakját veszítette el:...

Hirdetés
Hirdetés