2 éves zokogó kislányt találtam a Balaton partján.A szüleitől EZT a "meglepetést" kaptam, amiért megtaláltam..

Hirdetés
2 éves zokogó kislányt találtam a Balaton partján.A szüleitől EZT a
Hirdetés

Épp nyaralunk, de tegnap történt egy olyan felháborító eset, amit muszáj megosztanom. Délután ültem az apartmanunk teraszán, és felfigyeltem egy két év körüli kislányra. /Állt a strandon egyedül, keservesen sírt, és kiabálta, hogy "Anya, anya"\./

Hirdetés
Senki rá sem bagózott, az emberek nagy ívben kikerülték. Figyeltem őt, gondoltam az anyukája biztos a közelben van. Amikor már tíz perc is eltelt és a kislány még mindig kétségbeesetten sírt, odamentem hozzá.
Hirdetés
Kérdeztem mi a baj, segíthetek-e. Azt mondta, eljött fürdeni és most nem talál vissza a házhoz, amiben laknak a nyaralás alatt. Égnek állt a hajam, hogy mégis hogy lehet egy két év körüli kisgyereket egyedül beengedni a Balatonba fürdeni.

Az volt a szerencse, hogy el tudta mondani, hogy néz ki az apartmanjuk, én pedig ismerem az üdülőövezetet, mivel kicsi korom óta ide járok nyaralni, így tudtam, melyik részen vannak a kislány által leírt házak.

Hirdetés
Megfogtam a kezét, és visszakísértem a faházakhoz, a parttól kb 800 méternyire.Anyuka és apuka teljes lelki nyugalommal kártyáztak a teraszon, anyuka félig, apuka teljesen részeg volt. Mondtam, hogy visszahoztam a lányukat, aki egyedül sírt a strandon. Erre anyuka még jól le is szúrt, hogy mégis mit képzelek, mit akarok én az ő gyerekétől, ügyes kislány, hazatalált volna, egyébként is ők most nyaralnak, jár nekik a pihenés, nem fognak félóránként a vízbe futkosni a gyerekkel . Apuka teljes agyi ködben, bárgyún bólogatva vigyorgott maga elé.
Hirdetés
Egyszerűen szóhoz se jutottam.

Bele se merek gondolni, mi minden történhetett volna a kislánnyal akár a vízben egyedül, akár kint a parton, ha mondjuk nem én találom meg, hanem valami beteg, perverz állat.Hirtelen nem is tudtam, mitévő legyek. A kislánynak mondtam, hogy ha legközelebb fürdeni szeretne és a szülei nem mennek vele a vízbe, keressen meg engem, tudja hol lakunk és én majd elkísérem.

Hirdetés
A szülőknek meghagytam a telefonszámomat, hogy szóljanak ha esetleg vigyázni kell a gyerekre, de őszintén szólva nem hiszem, hogy hívni fognak. Gondolkodtam rajta, hogy értesítem a TEGYESZt, de félek hogy csak a lakóhelyük szerint területileg illetékes hatóság tehetne valamit, ezzel pedig a gyerek nem lenne kisegítve a nyaralás alatt.Egyszerűen felfoghatatlan, hogy ilyesmi megtörténhet, hogy szülők ennyire felelőtlenek legyenek.VIA

2019. június 26. (szerda), 15:46

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 06:17
Hirdetés

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 15 megyére figyelmeztetnek

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 15 megyére figyelmeztetnek

Zivatarokkal, felhőszakadással és jégesővel jöhet a fordulat keddenKedden nemcsak a forróság miatt kell figyelni az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 05:38

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetőjeMeghalt Gazsi Zoltán, aki korábban csaknem két évtizeden át vezette az...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 05:37

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetője

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetője

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetőjeMeghalt Gazsi Zoltán, aki korábban csaknem két évtizeden át vezette az...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:34

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó Vannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:31

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotóVannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul össze...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 18:35

Ma este érkezik a szuperhold, új fejezet nyílik minden csillagjegy életében– ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!

Ma este érkezik a szuperhold, új fejezet nyílik minden csillagjegy életében– ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!

HOLDHOROSZKÓPKos-A Hold most erősebben megmozgathatja benned a tüzet, ezért könnyen úgy érezheted, hogy azonnal lépned...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 17:13

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallaniRendkívüli parlamenti ülés és házelnöki...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 16:33

Kedden érkezik az itéletidő! 10 megyére kiadták a riasztást !Pusztító jégeső ,özönvíz ,villámlás ,durva eső,90km/órás szélvihar!

Kedden érkezik az itéletidő! 10 megyére kiadták a riasztást !Pusztító jégeső ,özönvíz ,villámlás ,durva eső,90km/órás szélvihar!

Kedden nagyobb területen csaphatnak le a viharokKedden már jóval több helyen alakulhatnak ki zivatarok, mint hétfőn. A...

Hirdetés
Hirdetés