2 órán keresztül küzdöttek a magyar srác életéért a mentők, de nem sikerült újra éleszteni. Isten veled harcos!

Hirdetés
2 órán keresztül küzdöttek a magyar srác életéért a mentők, de nem sikerült újra éleszteni. Isten veled harcos!
Hirdetés

Tavaly januárban halt meg egy edzésen a Ferencváros 17 éves birkózója, Rózsa György.A szülők most a Blikknek azt mondták, ki szeretnék deríteni, pontosan mi okozta a tragédiát. /Ők úgy gondolják, gyermekük halálát egy úgynevezett „vasgyári fogás” okozta, amelyet halála előtt gyakorolt egy, a klubhoz újonnan érkezett társával\./

Hirdetés
– Ez egy veszélyes elem, többször felülvizsgálták. Az akkor ott lévők közül többen jelezték, hogy a gyerek az új fiúval ezt csinálta a tragédia előtt. A boncolási jegyzőkönyvben is az áll: a nyak leszorítása folytán fellépő reflexes szívhalál következtében halt meg.
Hirdetés
A klubnál azt mondták, pihenőt tartottak, amikor észrevették, hogy a fiam nem mozdul – mondta a lapnak a sportoló édesanyja.

A rendőrség tanúkat hallgatott meg, ám eljárás – feljelentés hiányában – nem indult. – A szülők most feljelentést tettek. A főügyészség első fokon elutasította, ám másodfokon elrendelte a nyomozást – mondta dr. Lichy József ügyvéd.A Blikk az FTC közleményére hivatkozva azt írja, a belső vizsgálat kimutatta, hogy a helyszínen lévő edzők , sporttársak, szülők a mentők kiérkezéséig – az ő telefonos utasításaikat követve – újraélesztést alkalmaztak, ehhez igénybe vették a sporttelepen korábban kihelyezett 7 újraélesztő készülékek egyikét is.

Hirdetés
VIA

2018. augusztus 07. (kedd), 14:39

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 19:32
Hirdetés

Drámai hír érkezett Áder Jánosról !Magyar Péter jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Áder Jánosról !Magyar Péter jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Áder Jánosról !Magyar Péter jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 18:37

Magyar Péter Olyat szólt be Áder Jánosnak , hogy a fal adta a másikat, ez az eddigi legkeményebb kritika !

Magyar Péter Olyat szólt be Áder Jánosnak , hogy a fal adta a másikat, ez az eddigi legkeményebb kritika !

Magyar Péter visszavágott Áder Jánosnak: videóval mutatta be a volt államfő rezidenciájátMagyar Péter és Áder János...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 17:53

Légvédelmi riasztás: riadót fújtak a magyar Gripeneknek, bejelentést tett Ruszin-Szendi Romulusz ! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Légvédelmi riasztás: riadót fújtak a magyar Gripeneknek, bejelentést tett Ruszin-Szendi Romulusz ! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Rendkívüli helyzet: riadót fújtak a magyar Gripeneknek, bejelentést tett Ruszin-Szendi RomuluszRiadót rendeltek el a...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 17:31

Itt a vége!Erős Antóniától búcsúzunk! !Lekerül a képernyőről Erős Antónia!

Itt a vége!Erős Antóniától búcsúzunk! !Lekerül a képernyőről Erős Antónia!

Lekerül a képernyőről Erős Antónia, kiderült, miért döntöttek ígyErős Antónia egy időre eltűnik az RTL HíradóbólHa RTL...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 15:50

Áll a bál! !Sokan kimaradhatnak az iskolakezdési támogatásból!

Áll a bál! !Sokan kimaradhatnak az iskolakezdési támogatásból!

Áll a bál az iskolakezdési támogatás körül: felrobbantak a kommentfalak, miután sok család úgy érzi, kimaradt abból,...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 14:53

Matolcsyék vagyonát miért nem vette még zár alá Magyar Péter? Kiakadt a baloldali szociológus

Matolcsyék vagyonát miért nem vette még zár alá Magyar Péter? Kiakadt a baloldali szociológus

Kiakadt a baloldali szociológus: Magyar Péter miért nem vette még zár alá Matolcsyék vagyonát?Súlyos kérdés merült...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 14:06

Orbán Viktornak vége van – nyilatkozott a szakértő és mindent borított !

Orbán Viktornak vége van – nyilatkozott a szakértő és mindent borított !

Orbán Viktornak politikai értelemben vége vanOrbán Viktorról kemény állításokat fogalmazott meg Zárug Péter Farkas...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 12:33

Végre kiderült, milyen jóképű férje van a Kincsvadászok ismert kereskedőjének, Katona Szandrának – közös fotón mutatták meg magukat

Végre kiderült, milyen jóképű férje van a Kincsvadászok ismert kereskedőjének, Katona Szandrának – közös fotón mutatták meg magukat

Végre kiderült, milyen jóképű férje van a Kincsvadászok ismert kereskedőjének, Katona Szandrának – közös fotón mutatták...

Hirdetés
Hirdetés