2 perce jött a hír! KÁOSZ A Balatonnál! Sok helyen menekülnek a turisták!

Hirdetés
2 perce jött a hír! KÁOSZ A Balatonnál! Sok helyen menekülnek a turisták!
Hirdetés

Káosz a balatoni vendéglőknél – sok helyen menekülnek a vevők!.

/A tavalyi évhez képest várhatóan 25\-30 százalékkal fognak drágulni az ételek a balatoni éttermekben – nyilatkozta a Somogyi Hírlapnak a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Érdekképviseleti Szövetsége fonyódi térségének elnöke\./
Hirdetés

Makkos Péter, aki Fonyódon maga is működtet egy éttermet, beszámolt arról, hogy már készülnek a szezonnyitásra a Balatonnál: elkezdték a karbantartásokat és az alapanyagok beszerzését is, ugyanis húsvétkor már vendégekre számítanak. Ezzel összefüggésben arra figyelmeztetett, hogy a tavalyi áraknál jóval magasabbakra lehet számítani idén.

Hirdetés

Aki naponta vásárol, az látja, hogy egyik napról a másikra mennek fel az árak, a vendéglátás ezeket a változásokat már nem tudja követni. Mindenki tanácstalan, hogy mennyit emeljen a fennmaradása érdekében

– vázolta a helyzetet, majd hozzátette, hogy a balatoni éttermekben 25-30 százalékos emelkedésre kell számítani, amely még így is kevesebb, mint a Budapesten látható 30-40 százalékos drágulás.

Az 1500 forintos napi menüt el kell felejteni

Hirdetés

– szögezte le az étterem-tulajdonos, aki azt is hozzátette, hogy az élelmiszerárak kormányzati maximálásának feloldása esetén még tovább nőhetnek az árak, ugyanis akkor az étolaj ára legalább duplájára emelkedik, és ezt rengeteg étel, például a lángos árába is be kell építeni.

Makkos Péter arra is kitért, hogy az alapanyagok drágulása mellett az üdítők és az alkoholos italok ára is emelkedett az utóbbi időben, valamint a közüzemi díjak emelkedése, a szakmunkás-minimálbér emelése és a már évek óta fennálló munkaerőhiány sem kedvez a balatoni vendéglátásnak.

Hirdetés
Ez utóbbival kapcsolatban hozzátette: abban bíznak, hogy idén a 25 év alattiakra vonatkozó szja-mentesség miatt több diákmunkás jön majd dolgozni, mint az előző években.

A szállás is drágább lesz.

Tóth Gergely, a CE Pláza Hotel ügyvezetője mindeközben azt mondta: bár próbálják nem áthárítani a vendégekre a piaci változások által okozott áremelkedést, tavalyhoz képest így is 10 százalékkal drágább lesz náluk egy szoba.

Egy balatonlellei panzió tulajdonosa pedig arról beszélt, hogy már most sokan szállást foglaltak náluk.

Jelenleg 60-70 százalékos a nyári foglaltságunk

Hirdetés

– fogalmazott Lengyeltótiné Lajos Beáta, hozzátéve azt is, hogy ők még mindig a négy évvel ezelőtti árakon adják ki a szobáikat, de most már erősen gondolkoznak egy 10-15 százalékos emelésen.

2022. május 02. (hétfő), 21:58

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 04:51
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Molnár János ezredes, az 1956-os forradalom egykori résztvevőjeElhunyt Molnár János ezredes, az a kivételes...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 19:48

Friss!Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !

Friss!Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !

Megvonnák Szijjártó Péter fizetését, mert Fekete-Győr szerint nem jár be érdemben az OrszággyűlésbeFekete-Győr András...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 19:28

Ambrus Attila lesz a következő Nagy Ő? Megszólalt a producer

Ambrus Attila lesz a következő Nagy Ő? Megszólalt a producer

Ambrus Attila lehetne a következő Nagy Ő? Megszólalt a producerAmbrus Attila neve is felmerült a Nagy Ő lehetséges...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 16:35

Óriási balhé a Penny előtt: Őrjöngve kiugrott a piros Mazdából a nő és nekiesett a fiatal srácnak. Börtönbe is kerülhet a dühöngő asszony.

Óriási balhé a Penny előtt: Őrjöngve kiugrott a piros Mazdából a nő és nekiesett a fiatal srácnak. Börtönbe is kerülhet a dühöngő asszony.

Döbbenetes közúti konfliktus MátészalkánMeglepő utcai jelenetről számoltak be Mátészalkán, ahol a beszámolók szerint a...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 15:33

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

42 évesen meghalt Charlie Dalin vitorlásversenyző, a Vendée Globe rekordereMeghalt a francia Charlie Dalin, a világ...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 12:36

Meglindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozók

Meglindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozók

Elindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozókHivatalos nyomozás indult a közpénzes flottatenderek...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 11:59

Végül aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Végül aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Sulyok Tamás aláírta: szerdától életbe lép a törvénySzerdától életbe lép az új szabály a devizahiteles ügyekbenFontos...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 11:52

Aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!