2030 lesz Magyarország nagy felemelkedése? a Legjobb 5 ország között leszünk a migrációs válság elcsendesedése után!

Hirdetés
2030 lesz Magyarország nagy felemelkedése? a Legjobb 5 ország között leszünk a migrációs válság elcsendesedése után!
Hirdetés

Miután a bevándorlás legyengíti a nyugati államokat, a keleti blokk veheti át az irányítást!.

A magyar kormány azt állítja, hogy 2030-ra az európai régió 5 legjobb orzsága között leszünk.

/Bár a hír sokakat megosztott, akár hisszük akár nem, de komoly alapja van ennek a kijelentésnek\./

Hirdetés
 

A nyugat-európai régió ugyanis széthullóban van, sőt, gyakorlatilag haldoklik.
Hirdetés

A nagy német nemzet, az egykor gazdag és józan Svédország, vagy a franciák mind a saját maguk által beengedett démonokkal küzdenek, melyeket Keletről csalogattak, édesgettek magukhoz.

Régen álltak olyan jól a csillagok Magyarország felett, mint éppen most. „A magyar ügy ma nyert ügy, minden együtt van, amit a nagy tervek megkövetelnek.

Brüsszelben ma fizetett aktivisták, bürokraták és politikusok ezrei dolgoznak azért, hogy a migrációt alapvető emberi joggá minősítsék, ezért akarják elvenni tőlünk a jogot, hogy magunk dönthessünk, kit fogadunk be és kit nem.

Hirdetés

A magyar kormányfő közölte, erős Európát, békét, és kölcsönösen előnyös megállapodásokat szeretnének.

Szükségünk van az unióra, és az uniónak is szüksége van ránk – tette hozzá a miniszterelnök, kiemelve: 

Minden erejükkel azt fogják képviselni, hogy az uniónak a szabad nemzetek szövetségeként kell működnie, fel kell adnia az európai egyesült államokra vonatkozó hagymázas rémálmait, s vissza kell térnie a realitások talajára.

Nyugat-Európa már rég megásta a sírját, és jelenleg a fejfát díszítik, mielőtt belelövetnék magukat a befogadottakkal abba a sírba, amit a saját népükkel ásattak.

Hirdetés

A nyugati világ romjain pedig teret nyernek majd a kelet-európai blokk országai, és azok ideológiái. 

Kemény évek várnak ránk, de alig 12 éven belül megtörténhet a nagy magyar felemelkedés...

OSZD MEG másokkal is!

2018. augusztus 04. (szombat), 20:28

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 07:38
Hirdetés

Lemondott az Orbán-kormány egyik kulcsembere, de előtte mindent elárult!

Lemondott az Orbán-kormány egyik kulcsembere, de előtte mindent elárult!

Navracsics Tibor lezárta politikusi korszakátNavracsics Tibor politikai pályájának egyik legfontosabb fejezete zárult...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 07:17

Tragédia: Szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth József, a Mentőszolgálat bajtársa ? LINK ?

Tragédia: Szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth József, a Mentőszolgálat bajtársa ? LINK ?

Tragikus hirtelenséggel hunyt el szolgálat utánMegrendítő hírt közölt kedden délután a Magyarországi Mentődolgozók...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 06:24

Tragédia a kánikulában: ők voltak azok a postások, akik munka közben haltak meg az extrém hőségben

Tragédia a kánikulában: ők voltak azok a postások, akik munka közben haltak meg az extrém hőségben

Tragédia a kánikulábanKét postai kézbesítő is elhunyt a múlt heti, 40 fok feletti hőségriadó idején. A hírek először a...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 05:37

Dráma a parlamentben! Sulyok Tamás marad a köztársasági elnök !

Dráma a parlamentben! Sulyok Tamás marad a köztársasági elnök !

Dráma a Parlamentben – Sulyok Tamás bejelentette:Sulyok Tamás nem hátrálSulyok Tamás, a köztársasági elnök és Magyar...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek)

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar animáció világa: elhunyt Henrik Irén, a Vuk és a Szaffi operatőreSzomorú hír érkezett a magyar filmes...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 18:06

Hernádi Zsolt körözése újabb fejfájást okozhat Magyar Péternek

Hernádi Zsolt körözése újabb fejfájást okozhat Magyar Péternek

Kellemetlen helyzetet teremthet a Hernádi Zsolt elleni körözés2026-06-29-én újra előkerült Hernádi Zsolt neve, miután...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 16:44

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Henrik Irén, a magyar animáció egyik meghatározó alakja2026. 07. 01.-én érkezett a szomorú hír: életének 90....

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 15:08

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért a munkavégzés közben meghalt postások ügyében

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért a munkavégzés közben meghalt postások ügyében

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért Kapitány István gazdasági és energetikai minisztertől annak a tragikus ügynek a...

Hirdetés
Hirdetés