24 millió forintot gyűjtöttek össze az anya nélkül maradt hármas ikreknek

Hirdetés
24 millió forintot gyűjtöttek össze az anya nélkül maradt hármas ikreknek
Hirdetés

/Eddig csaknem 24 millió forintot gyűjtöttek össze a hajdúszoboszlói hármas ikrek számára, akiknek édesanyja meghalt a szülés után – derül ki a családot támogató Tündérkör Alapítvány Facebook\-oldalán közzétett bejegyzéséből\./

Hirdetés
A posztot eddig több mint kétezer ember osztotta meg, a gyűjtés folytatódik – írja az mno.hu.

[adSulvo]

Tóth Ferenc, a Tündérkör Alapítvány kuratóriumi tagja a Hír TV-nek elmondta: nemcsak Magyarországról, hanem Németországból, Amerikából és Ausztráliából is sok felajánlás jön.

A 29 évesen megözvegyült kamionsofőr egyelőre nem szeretne senkit sem megvádolni, még várja a boncolás eredményét.

Hirdetés
Ha kiderül, hogy valaki hibázott, feljelentést tesz a rendőrségen. Felelőst keres, és feldúltan azt kérdezi: A feleségem csak egy strigula volt az egészségügynek? – idézi a férfi szavait a Bors.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a Borssal közölte: az ügyben nem indult büntetőeljárás. A babák jól vannak, az intenzív osztályon erősödnek, az apa mindennap bemegy hozzájuk, félórát tölthet velük.

Mint ismert, a három kicsi, két kislány és egy kisfiú egészségesen jöttek a világra, de édesanyjuk állapota folyamatosan romlott és nem sokkal később meghalt a debreceni klinikán.

Hirdetés
A fiatal férfi most egyedül maradt az ikrekkel. Miután az eset hamar elterjedt az interneten, nagyon sokan, barátok, ismerősök, ismeretlenek ajánlottak fel segítséget az apukának.

atv.hu

2017. december 19. (kedd), 21:59

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 20:50
Hirdetés

Forsthoffer Ágnes: mielőbb meg kell állítani a Balaton-part további „esztelen” beépítését

Forsthoffer Ágnes: mielőbb meg kell állítani a Balaton-part további „esztelen” beépítését

Forsthoffer Ágnes: mielőbb meg kell állítani a Balaton-part további „esztelen” beépítésétNem luxuslakóparkokra, hanem...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 19:47

Magyar Péter nem lassít! Ő az újabb magas rangú ember, akit azonnali lemondásra szólított fel

Magyar Péter nem lassít! Ő az újabb magas rangú ember, akit azonnali lemondásra szólított fel

Magyar Péter újabb vezető távozását követeliÚjabb kemény hangvételű bejegyzést tett közzé Magyar Péter. Az ellenzéki...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 19:21

Lemondásra szólították fel Magyar Pétert

Lemondásra szólították fel Magyar Pétert

Lemondásra szólították fel Magyar PétertSúlyos kritika érkezett Magyar Péter kijelentései utánMagyar Péter hétfői...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 18:11

ELJÁRÁST INDÍTOTT A NAV VÉGREHAJTÁS ALÁ VONTÁK BALÁSY GYULA KOMMUNIKÁCIÓS CÉGEIT

ELJÁRÁST INDÍTOTT A NAV VÉGREHAJTÁS ALÁ VONTÁK BALÁSY GYULA KOMMUNIKÁCIÓS CÉGEIT

A NAV végrehajtást indított a két cég ellenVégrehajtási eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a New Land Media...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 17:37

Pálinkás Szilveszter egyenruhában tért vissza: leleplezte a Honvédség legsötétebb titkát

Pálinkás Szilveszter egyenruhában tért vissza: leleplezte a Honvédség legsötétebb titkát

Pálinkás Szilveszter egyenruhában tért vissza: leleplezte a Honvédség legsötétebb titkátKatonai tiszteletadással...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 16:33

Szigorítást vezet be a Tisza Kormány – Az ország teljes területén életbe lép

Szigorítást vezet be a Tisza Kormány – Az ország teljes területén életbe lép

Szigorítást vezet be a Tisza Kormány – Az ország teljes területén életbe lépAzonnali moratórium jöhet a védett erdők...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 15:13

Pánikolnak a trafikosok: Bedőlhet a rendszer az Orbán-kormány bukása miatt

Pánikolnak a trafikosok: Bedőlhet a rendszer az Orbán-kormány bukása miatt

Pánikolnak a trafikosok: Bedőlhet a rendszer az Orbán-kormány bukása miattVizsgálódik az új kormányAz új kormány...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 14:44

Megrázó részletek derültek ki a Maldív-szigeteken történt búvártragédiáról

Megrázó részletek derültek ki a Maldív-szigeteken történt búvártragédiáról

Megrázó búvártragédia történt a Maldív-szigetekenÖt olasz turista vesztette életét a Maldív-szigeteken, miután egy víz...

Hirdetés
Hirdetés