2500-an mondtak fel 1 hónap alatt a közszférában

Hirdetés
2500-an mondtak fel 1 hónap alatt a közszférában
Hirdetés

A tömeges távozás a kormány szerint "többnyire nem okoz gondot", illetve "az állampolgárokat ez semmilyen módon nem érinti".

/Ezrével döntöttek úgy az elmúlt hetekben a kormányhivatalok munkatársai, hogy befejezik a köz szolgálatát\./

Hirdetés
A közzétett információt a Miniszterelnökség is elismerte.

– Megnövelt munkaidő, a beígért emelés helyett bércsökkenés, ezzel egyidejű, jelentős munkateher-növekedés és a megbecsülés érzésének totális hiánya – így foglalják össze a portálnak nyilatkozók az elégedetlenség forrását.

Hirdetés
Az alapvető ok a március 1-jén életbe lépett köztisztviselői jogszabályváltozás, amely az előbb tömören summázott hatásokat eredményezte.

– Totális csalódottság lett úrrá a kormányhivatalnokok nagy részén az elmúlt hetekben azután, hogy beigazolódott: a kormánymegbízottakon kívül a dolgozók tényleg nem kaptak érdemi béremelést, sőt, sok esetben egyáltalán nem is kaptak. Sőt, az Indexnek név nélkül nyilatkozók között volt olyan is, akinek éppenséggel csökkent a bére az új papírok szerint. Azaz csökkent volna, de felmondott, jelenleg felmentési idejét tölti – olvasható az összefoglalóban.

Hirdetés

– A felmentésüket kérők száma a megyénken belül döbbenetes mértékeket ölt. Többen úgy is a távozás mellett döntöttek, hogy egyelőre nincs kilátásban új munkalehetőség. A további tömeges létszámcsökkenés több szervezeti egység működését megbéníthatja, melyeknek eddigi működése is problémás volt – mutatott rá a helyzet következményeire egy érintett.

A Miniszterelnökség a jelenség kapcsán úgy fogalmazott: a kormány célja a kisebb bürokrácia, kevesebb, de anyagilag jobban megbecsült kormánytisztviselőkkel.

Hirdetés
Csak annyian dolgozzanak az államnak, amennyi feltétlenül szükséges. – A központi közigazgatásban a kormánytisztviselők döntő része elfogadta az új kinevezését, a központi közigazgatásban és a területi közigazgatásban (kormányhivataloknál) összesen 2500-an kérték a felmentésüket. A munkaerőpiac erős felszívó hatása miatt, a munkahelyváltás többnyire nem okoz gondot. (...) Minden ügyintézés a megszokott rend szerint zajlik, az állampolgárokat tehát ez semmilyen módon nem érinti – fogalmazott a kormányzat.
Hirdetés

Az Index szerint ugyanakkor a baj nem most, jelen időben, hanem azután lesz érzékelhető igazán, amikor a távozni szándékozók tömegei a 30 napos felmondási időt követően valóban hiányozni fognak munkahelyükről. Ez ugyanis a dolgozók nagyjából 7 százalékának kiesését jelenti - feltéve, ha nem csatlakoznak hozzájuk még többen. Ami viszont azért sem elképzelhetetlen, mert aki marad, arra logikusan még ennél is több teher fog hárulni, hiszen ugyanazt a munkát kevesebb embernek kell majd elvégeznie.

Hirdetés
Ez pedig ördögi kör kialakulását eredményezheti.

– Ez nem közszolgálat, ez már közrabszolgaság – fogalmazott egy kormányhivatalban dolgozó, gyermekeit egyedül nevelő édesanya, akinek az órabére nem éri el az 1000 forintot.

– Ez súlyos felelőtlenség – mutatott rá Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Ők annyival tudják enyhíteni a feszültséget, hogy kifizetik az ügyintézési határidők tarthatatlanságából fakadó rendbírságokat a tagjaik számára.

Hirdetés
A szakszervezeti vezető úgy fogalmazott: az elvégzendő feladat nem csökkent arányosan „a bürokráciával”, a hivatalok viszont kezdenek kiürülni.

Forrás: szemlelek.net

2019. április 10. (szerda), 20:08

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 14:49
Hirdetés

Borzalmas hír jött !Szervezete feladta a harcot - elhunyt a híres színész .? ????? ? ?????́???́??́?????́?

Borzalmas hír jött !Szervezete feladta a harcot - elhunyt a híres színész .? ????? ? ?????́???́??́?????́?

Borzalmas hír jött !Szervezete feladta a harcot - elhunyt a híres színész . ???? ? ?????́???́??́?????́?Örökre távozott...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 13:06

24 éve halt meg Hofi Géza, ma a sírjánál jártunk és még a szó is elakadt bennünk mikor megláttuk az emlékhelyét.. Valaki fogta magát és EZT művelte sírhellyel: (Fotók!!) ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

24 éve halt meg Hofi Géza, ma a sírjánál jártunk és még a szó is elakadt bennünk mikor megláttuk az emlékhelyét.. Valaki fogta magát és EZT művelte sírhellyel: (Fotók!!) ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

  24 éve halt meg Hofi Géza, ma a sírjánál jártunk és még a szó is elakadt bennünk mikor megláttuk az emlékhelyét.....

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 12:06

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Bugár Imre diszkoszvető, aki szembeszállt a kommunista rezsimmelA sportvilág egy rendkívüli egyéniségtől...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 08:25

Havazik Lillafüreden .??

Havazik Lillafüreden .??

 Havazik Lillafüreden .??❄️ karácsonyi hangulat április 9-én ??Csodavilággá varázsolta a tavaszba lopakodó tél...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 07:24

Drámai hír érkezett Orbán Viktorról!Nagy Ádám jelentette be ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Drámai hír érkezett Orbán Viktorról!Nagy Ádám jelentette be ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nagyot ment a szarkasztikus videó: poénos fricskát kapott Orbán Viktor egy összevágott tartalombanEgyre több olyan...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 06:25

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

? Egy emberélet, amely talán megmenthető lett volna. Egy döntés, amely végzetesnek bizonyult. És két egészségügyi...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 06:21

Azonnal meghalt! ?️ Megverhették a kétéves Danikát

Azonnal meghalt! ?️ Megverhették a kétéves Danikát

?️ Megverhették a kétéves Danikát – azonnal meghaltNyugodj békében, kis angyalka! ? Az egész országot letaglózta a hír:...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 06:07

? Meghalt az a 11 éves lány, aki szakadékba zuhant egy osztálykiránduláson ! Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Meghalt az a 11 éves lány, aki szakadékba zuhant egy osztálykiránduláson ! Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Meghalt az a 11 éves lány, aki szakadékba zuhant egy osztálykiránduláson Ausztriában – szívszorító részletek láttak...

Hirdetés
Hirdetés