30 – 50 év közöttiek figyelem! Ez mindenkinek fájni fog kivétel nélkül és a legrosszabbkor jön!

Hirdetés
30 – 50 év közöttiek figyelem! Ez mindenkinek fájni fog kivétel nélkül és a legrosszabbkor jön!
Hirdetés

Olyan nyugdíjpofon jöhet, mint korábban soha –

Önt is érintheti nemcsak a világban, de Magyarországon is a 2040-es évektől fenntarthatatlan lesz a folyó finanszírozású nyugdíjrendszer. /Farkas András nyugdíjszakértő az ATV Start műsorában beszélt ennek az okairól és a megoldás lehetőségeiről is\./

Hirdetés

Elmondása szerint 2050-re a világ vezető államaiban a nyugdíjérvények miatt 428 ezer milliárd dollárra nőhet az implicit államadósság . Ez pedig a világgazdaság akkori becsült összegénél is sokkal nagyobb, ez pedig azt jelenti, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer nemcsak a világban, hanem Magyarországon is fenntarthatatlan.

Hirdetés
A fiatalok is egyre később költöznek el otthonról, és közel 30 éves korukig rászorulnak a szülői segítségre is. A szakértő véleménye szerint komoly gondok jelentkezhetnek már a 2030-as évek közepére a nyugdíjrendszernél, ami összeomolhat 2040 után.

A szakember elmondása szerint először a gyerekeket kell eltartani, de közben emellett már a szülők, sőt még a nagyszülők is egyre nagyobb támogatásra szorulnak.

Hirdetés
Ez a helyzet pedig egyre fokozódni fog, mert előreláthatóan a várható nyugdíjak értéke a következő 15-20 éven belül egyre kisebb lesz a mostanihoz képest, ami azt jelenti, hogy egyre több lesz a kisnyugdíjas, aki az aktívak anyagi segítségére szorul majd.Idősödő társadalom – válság jöhet

Magyarországon most minden hatodik ember 65 évnél idősebb, magyarázta a szakember, egy elég biztosnak tűnő előrejelzés szerint 2030 már minden negyedik ember ebbe a korcsoportba fog tartozni majd.

Hirdetés
Sokkal nehezebb lesz a helyzet a 2050-2060-as évekre, mert ekkor már minden harmadik ember lesz idősebb 65 évesnél. Nem kell nagy matekosnak lenni ahhoz, hogy milyen komoly következményekkel kell számolni abban az időszakban.

Farkas András szerint a nyugdíjrendszer terheit elsősorban a fogyasztásra kellene terhelni, azaz megltása szerint “idősérdekű” fogyasztási adót kellene bevezetni. Eközben pedig csökkenteni kellene, majd végül meg is kellene szüntetni az élőmunkát terhelő járulékokat. A nyugdíjszakértő elmondása szerint nem tudunk kétfelé fizetni- éspedig azért nem, mert amikor 1998-tól 2010-ig a tőkefedezeti rendszer volt érvényben, azaz, a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer, még az se bírta ki a járulékfizetés kettéosztását, mert emiatt a nyugdíjkasszában komoly hiányok keletkeztek.

Hirdetés

A szakember meglátása szerint jelenleg a nyugdíjrendszer biztos alapokon van, mindenki megkapja a pénzét, sőt még emeléseket is kapnak az idősek, de 2036-37 lesz az az év, amikortól már “oda kell figyelni”, és 2040 után előreláthatóan már hatalmas baj lesz, mert akkor mennek majd nyugdíjba a Ratkó-unokák.A másik hatalmas problémát az jelenti, hogy jelenleg több százezer ember járulékfizetése azért esik ki, mert külföldön dolgoznak.

Hirdetés

2018. január 18. (csütörtök), 15:36

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. május 07. (szerda), 04:55
Hirdetés

Brutális autóbaleset!Az édesanyán kívül mindenki meghalt! Felfoghatatlan fájdalom...

Brutális autóbaleset!Az édesanyán kívül mindenki meghalt! Felfoghatatlan fájdalom...

Most érkezett a hír a tegnapi brutális balesetről: Az édesanyán kívül mindenki meghalt! Felfoghatatlan...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. május 06. (kedd), 18:22

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Rettenetes hírrel indul a nap: Elhunyt Dusicza Ferenc, az RTL egykori ismert szerkesztője és lelkésze?️ Gyászol a tévés...

Mindenegyben blog
2025. május 06. (kedd), 12:14

Meghalt a magyar énekesnő kocsija alá esett érettségiző: nem tudták megmenteni a kórházban

Meghalt a magyar énekesnő kocsija alá esett érettségiző: nem tudták megmenteni a kórházban

Összeomlott a magyarnóta-énekes: meghalt egy fiú az autója alatt Tragédia árnyékolta be Márkus Ica életét: egy motoros...

Mindenegyben blog
2025. május 06. (kedd), 04:58

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a kommentbe:

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a kommentbe:

Fájó veszteség: Elhunyt F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus, író és tanító lélekMély megrendüléssel értesült az ország...

Mindenegyben blog
2025. május 05. (hétfő), 20:29

A kutya megállítja a sofőrt… és MEGKÉRI, hogy kövesse! Amit ezután látott, arra azonnal hívta a rendőrséget!

A kutya megállítja a sofőrt… és MEGKÉRI, hogy kövesse! Amit ezután látott, arra azonnal hívta a rendőrséget!

  A végtelen, kietlen pusztaság közepén Gábor legkevésbé arra számított, hogy háziállattal találkozik. Az útszéli poros...

Mindenegyben blog
2025. május 05. (hétfő), 19:27

Egy 80 éves idős asszony kizuhant a hatodik emeletről, felkelt, mintha mi sem történt volna, és… visszament a lakásába! Videó:

Egy 80 éves idős asszony kizuhant a hatodik emeletről, felkelt, mintha mi sem történt volna, és… visszament a lakásába! Videó:

Kizuhant a hatodikról, felállt, visszasétált: az év legmegdöbbentőbb túlélője egy 80 éves asszonyOrvosi csoda vagy...

Mindenegyben blog
2025. május 05. (hétfő), 18:50

Fájó szívvel közöljük...meghalt a TV Paprika híres séfje.

Fájó szívvel közöljük...meghalt a TV Paprika híres séfje.

Fájó szívvel közöljük: Elhunyt a TV Paprika híres séfje, Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy életének 42. évében...

Mindenegyben blog
2025. május 05. (hétfő), 15:20

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a kommentbe:

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a kommentbe:

Elhunyt Gajdos József musicalszínész, aranysarkantyús néptáncos, koreográfus és rendezőSzomorú hír rázta meg a hazai...

Hirdetés
Hirdetés