45 ezer forintos közlekedési bírságot kaphatsz,de akár 300 ezer forint is lehet belőle!

Hirdetés
45 ezer forintos közlekedési bírságot kaphatsz,de akár 300 ezer forint is lehet belőle!
Hirdetés

Változott a KRESZ, de vajon hányan ismerik az “új szabályt”?.

45 ezer forintos közlekedési bírságot kaphatsz alaphangon is, de akár 300 ezer forint is lehet belőle!
Hivatalosan 2014. szeptember 5-én lépett életbe, de valószínűleg Ön sem tud róla!

Az új szabály a következőt mondja:

“Ha a 16. /§ \(1\) bekezdés q\) pontjában meghatározott jelzőtábla \(84\./

Hirdetés
ábra) alatt a 97. ábra szerinti kiegészítő jelzőtábla alkalmazásával távolságot jelöltek meg, akkor az így megjelölt útszakaszon – ha a közúti jelzésekből más nem következik – legfeljebb 30 km/óra sebességgel szabad közlekedni.
Hirdetés

A tábla, amire a fenti paragrafus hivatkozik az életben valahogy így néz ki:

kresztáblavált

[ad1]

Igen, igen!

Ez az a bizonyos jelzés, amely eddig is ott volt az iskolák, óvodák környékén, és amiről eddig is tudni kellett, hogy nem árt az óvatosság és a fokozott figyelem. Csakhogy!

nnentől ez kevés, a jármű sebességét csökkenteni kell, méghozzá 30 km/h sebességre.

Ha ezt nem teszed meg – szabálykövetőként betartva a lakott területen belül érvényes 50 km/h tempót -, és pont egy szép fotót készítenek rólad, tudod mennyi ezért a jutalom?

Nos erre a 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet ad választ, amelyik meghatározza a különböző sebességtúllépéskeért adható “jutalmakat”.

Hirdetés

[ad2]

Ez alapján, ha 30 a megengedett legnagyobb sebesség, akkor ötvennél 30.000 forint a bünti, de ha követjük az átlagos magyar szokást, azaz ötven helyett 60-65-tel megyünk, akkor már 45.000 forintot fizethetünk.

(Ez már nagyon végletes, de ha ne adj isten valaki 106 km/h-val megy ezen a helyen, a bírság 300.000 forint lesz…)

Tehát:

Figyelem!

A fenti képen 200 méteren belül maximum 30 km/h sebességgel közlekedhetünk!

A KRESZ változásokat soha nem árt figyelemmel kísérni, ugyanis időnként igen komoly büntetéssel számolhatunk ha egy szabályt megszegünk.

Hirdetés
Sokan egyszer megtanulják a KRESZ-t és után nem követik nyomon az egyes változtatásokat! A média is hibás abban, hogy sokszor csak akkor értesülünk a KRESZ változásokról, amikor már megbüntettek…akkor pedig igen drága tud lenni a tanulópénz!

kreszklub.hu - palyazatfigyelo.info

2016. október 17. (hétfő), 18:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 19:32
Hirdetés

Drámai hír érkezett Áder Jánosról !Magyar Péter jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Áder Jánosról !Magyar Péter jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Áder Jánosról !Magyar Péter jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 18:37

Magyar Péter Olyat szólt be Áder Jánosnak , hogy a fal adta a másikat, ez az eddigi legkeményebb kritika !

Magyar Péter Olyat szólt be Áder Jánosnak , hogy a fal adta a másikat, ez az eddigi legkeményebb kritika !

Magyar Péter visszavágott Áder Jánosnak: videóval mutatta be a volt államfő rezidenciájátMagyar Péter és Áder János...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 17:53

Légvédelmi riasztás: riadót fújtak a magyar Gripeneknek, bejelentést tett Ruszin-Szendi Romulusz ! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Légvédelmi riasztás: riadót fújtak a magyar Gripeneknek, bejelentést tett Ruszin-Szendi Romulusz ! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Rendkívüli helyzet: riadót fújtak a magyar Gripeneknek, bejelentést tett Ruszin-Szendi RomuluszRiadót rendeltek el a...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 17:31

Itt a vége!Erős Antóniától búcsúzunk! !Lekerül a képernyőről Erős Antónia!

Itt a vége!Erős Antóniától búcsúzunk! !Lekerül a képernyőről Erős Antónia!

Lekerül a képernyőről Erős Antónia, kiderült, miért döntöttek ígyErős Antónia egy időre eltűnik az RTL HíradóbólHa RTL...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 15:50

Áll a bál! !Sokan kimaradhatnak az iskolakezdési támogatásból!

Áll a bál! !Sokan kimaradhatnak az iskolakezdési támogatásból!

Áll a bál az iskolakezdési támogatás körül: felrobbantak a kommentfalak, miután sok család úgy érzi, kimaradt abból,...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 14:53

Matolcsyék vagyonát miért nem vette még zár alá Magyar Péter? Kiakadt a baloldali szociológus

Matolcsyék vagyonát miért nem vette még zár alá Magyar Péter? Kiakadt a baloldali szociológus

Kiakadt a baloldali szociológus: Magyar Péter miért nem vette még zár alá Matolcsyék vagyonát?Súlyos kérdés merült...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 14:06

Orbán Viktornak vége van – nyilatkozott a szakértő és mindent borított !

Orbán Viktornak vége van – nyilatkozott a szakértő és mindent borított !

Orbán Viktornak politikai értelemben vége vanOrbán Viktorról kemény állításokat fogalmazott meg Zárug Péter Farkas...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 12:33

Végre kiderült, milyen jóképű férje van a Kincsvadászok ismert kereskedőjének, Katona Szandrának – közös fotón mutatták meg magukat

Végre kiderült, milyen jóképű férje van a Kincsvadászok ismert kereskedőjének, Katona Szandrának – közös fotón mutatták meg magukat

Végre kiderült, milyen jóképű férje van a Kincsvadászok ismert kereskedőjének, Katona Szandrának – közös fotón mutatták...

Hirdetés
Hirdetés